A Neurology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányt két amerikai államban végezték 1993 és 2005 között. Mint kiderült, ebben az időszakban megduplázódott a szélütés előfordulása az 55 év alatti felnőttek között. A 20 és 54 év közötti fehérek között is igen nagy az emelkedés: 26 százezrelékről 48 százezrelékre nőtt a gyakorisága, míg az afrikai amerikaiak körében 83-ról 128 százezrelékre.A Cincinnatti Egyetem kutatóinak feltételezése szerint az emelkedést mutató adatok hátterében részben a korszerűbb diagnosztikai módszerek, például a mágneses rezonanciás képalkotó berendezések elterjedése állhat, és éberebben figyelik a jeleket az orvosok, valamint a páciensek is. A fiatalkori szélütések szaporodásához vezető ok azonban bizonyosan a helytelen életmód, és az abból következő elhízás, cukorbetegség és magas vérnyomás.A vizsgálatba 5900 felnőttet vontak be Ohióban és Kentuckyban, akik első szélütésüket az 1993 és 2005 közötti időszakban szenvedték el. Ez alatt az idő alatt a 20 és 54 év közöttiek aránya 13 százalékról 19 százalékra emelkedett az összes szélütést elszenvedett ember között.
Egyre több fiatalt ér szélütés
A szélütés idősebb korban fordul elő leggyakrabban, de egy amerikai tanulmány szerint a helytelen életmód miatt egyre több fiatal ember is elszenvedi: az 55 év alattiak körében például megkétszereződött a szélütések száma tizenkét év alatt.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.