szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy neve elhallgatását kérő volt mentő szerint többször rendeztek disznótort a jászberényi mentőállomáson, sőt előfordult, hogy hastáncosszámmal feldobott legénybúcsút is – írja a Blikk, amely fotókat tett közzé a mentők disznóvágásáról. Az Országos Mentőszolgálat fegyelmi vizsgálatot indított az ügyben, két dolgozót kirúgtak.

A mentőautók fertőtlenítésére használt helyiségben gyakran tartottak disznótort a neve elhallgatását kérő egykori mentőtiszt szerint. A Blikkben közölt fotókon a feldolgozáshoz használt eszközök, munkaruhába öltözött férfiak és frissen töltött kolbászok láthatóak, amelyeket a gázpalackok mellé sorakoztattak fel szikkadni.

Az ilyen rendezvények után állítólag halomban álltak az üres sörös- és cigisdobozok a kukákban.

A bulikat egyébként szigorúan tiltották, miután Martfűn hatalmas balhé kerekedett korábban egy hasonló esetből. A regionális orvosigazgató utasítást adott ki 2010 szeptemberében, amelyben megtiltotta, hogy búcsúztatókat rendezzenek, diplomaátadót vagy mást ünnepeljenek meg a mentőállomásokon.

A névtelenséget kérő volt mentőtiszt szerint a fotókon látható jászberényi disznótor idején voltak olyan kollégák, akik szolgálatban voltak, és a mulatságból indultak mentővel a beteghez. 

A Blikk kérdéseire az Országos Mentőszolgálattól azt válaszolták, hogy ismereteik szerint csapatépítő szándékkal szerveztek összejövetelt, ugyanakkor az érintett dolgozókat kihallgatták, jegyzőkönyvek is készültek.

Az OMSZ tájékoztatása szerint a fegyelmi vizsgálat után tíz ott dolgozót felelősségre vontak, közülük kettőt elbocsátottak.

A legtöbben azonban máig a helyükön dolgoznak, sőt van köztük, akit előléptettek – tette hozzá a volt mentőtiszt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!