szerző:
Tossenberger Tamás

Évtizedes akut problémákat, családi viszonyokat, vagy akár karriereket tehet rendbe a terápiára járás, ami a közhiedelemmel ellentétben nem csak a súlyos lelki betegek gondjaira, hanem hétköznapi problémákkal küzdő emberek kérdéseire adhat hatékony választ. A témát azonban rengeteg tévhit övezi.

Korunk emberét egyre jobban érdekli a világ dolgainak lélektana: miért olyan népszerű Donald Trump? Miért halogatunk? Miért nem szeret a saját gyerekünk? Miért szeretjük a márkákat? Miért lájkolunk? Miért szomorúak a magyarok? Egy gyors internetes keresésből is könnyen kiderül, hogy manapság szinte mindent meg lehet magyarázni pszichológiai alapokon, az sem véletlen, hogy a statisztikák szerint világszerte és itthon is egyre többen tanulnak pszichológusnak.

Azzal együtt, hogy sokakat foglalkoztat a téma, az még mindig inkább takargatnivalónak számít, ha valaki pszichoterápiára jár. Nem csak itthon, külföldön is. Él ugyan egy általánosabb kép, hogy például az USA-ban mindenkinek van saját terapeutája („my shrink”), ám ez Kroo Adrienn pszichológus szerint inkább ott is az amerikai álom része, egy wellnesskategóriába tartozó státuszszimbólum.

Magyarországon pedig sokan máig a fotelben szigorúan hümmögő hannibálokkal azonosítják a terapeutákat, akik súlyos lelki betegeket kezelnek. A popkulturális berögződéseken túl az is rontja a helyzetet, hogy többnyire elérhetetlen luxusként tekintünk a pszichológusra, holott gyakran egyetlen (6 ezer forinttól 10 ezer forint fölötti áron elérhető) alkalom is életre szóló pozitív változásokat indíthat be. Takács József, integratív terapeuta és mindfulness tanár szerint a fiatal (20-30-as) városlakó réteg általában nyitottabb a terápiára, cikkünkben az ő tapasztalataikat mutatjuk be.

Az argentin példa
A terápiára járás – némileg meglepő módon – ma Argentínában a legelterjedtebb a világon (Ausztria 2., Ausztrália 3. – Magyarországról nincs megbízható felmérés), hivatalos adatok szerint az egy főre jutó pszichológusok száma itt a legmagasabb (100 ezer főre 202 terapeuta jut), Buenos Aires pedig igazi terápiaparadicsom, az argentinok fele a fővárosban veszi igénybe az itt mindennaposnak számító szolgáltatást.

„A pszichológusom néhány egyszerű kérdéssel kibillentett az addig megszokott, szorongó életemből”

A húszas évei közepén járó Márk tipikus élethelyzetben kezdett el pszichológushoz járni: „Karrierválasztás előtt álltam, de nem volt világos, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Erre anyám azt mondta, hogy ez természetes, hiszen ezen mindenki átesik, ezért nem kellene pszichológushoz menni. Erre azt válaszoltam, hogy pont ez a baj: hogy mindenki szív vele, de csak keveseknek jut eszébe, hogy segítséget kérjenek. Az ország egyik elitgimnáziumába jártam bár, mégis természetes volt, hogy csak annyit tudunk a jövőnkről, hogy elmegyünk valami jó egyetemre.”

Ebből az lett, hogy érettségi után 6 évig sodródott: olasz, filozófia és magyar szakra is járt, és bár elég sikeres diáknak számított, és volt egy hosszú párkapcsolata is ez idő alatt, azt érezte, hogy valami nem stimmel. Ekkor 24 éves volt, tudta, hogy felvették doktori képzésre magyar szakon, mellette elkezdett dolgozni egy informatikai cégnél is, mégis elképesztően rosszul érezte magát a bőrében.

Képünk illusztráció
©

„Szorongtam, időnként elbőgtem magam, és fogalmam sem volt, hogy mi bajom van. Azt éreztem, hogy az egész életem egy merő kamu. Ezen a ponton fordultam pszichológushoz, és egyszerre elkezdett dőlni belőlem 6, ha nem 24 év feszültsége. 3-4 órákat töltöttem a terapeutámnál, heti többször is és lassacskán elkezdett beérni valami.  Elkezdtem nagyon sokat álmodni, és ennek hatására az egyik reggel hirtelen leomlott bennem valamilyen belső fal. Dühös lettem mindenkire és mindenre, akinek és aminek évekig meg kellett felelnem, és rájöttem, hogy nem kell, hogy szinte mindenért lelkiismeret-furdalásom legyen. A pszichológusom néhány egyszerű kérdéssel kibillentett az addig megszokott szorongó életemből, és így találtam vissza egy már a pályaválasztás előtt parkolópályára tett vágyamhoz: a zenéléshez. Azóta erre koncentrálok, elindult egy életreform, és tudatosult bennem, hogy sokkal jobban is lehet élni, mint eddig hittem.”

Összejött a baba is

Takács József szerint gyakorta elég kisebb-nagyobb döntések meghozatalához, új célok, utak megfogalmazásához, ha egy biztonságos, empatikus és pártatlan térben elmondhatjuk, hogy mi folyik az életünkben. A hamarosan negyvenéves Dórának többedik próbálkozásra sikerült csak megtalálnia a megfelelő segítőt. Ő a Magyarországon mintegy 500 ezer embert érintő pánikbetegséggel fordult szakemberhez először.

„Egy nagyon fárasztó és stresszes távolkeleti munka után egy éjjel pánikrohamot kaptam, azt hittem, meg fogok halni. Egyedül voltam otthon, a szüleimet ugrasztottam az éjszaka közepén, akik berohantak értem a városba, és elvittek az ügyeletre. Semmit nem találtak. Ezután viszonylag rendszeresen, de kiszámíthatatlanul jelentkeztek a rohamok, és nem tudtam őket hogy kezelni, maximum lassított légzéssel valamennyire szinten tartani. Pokollá tették a napjaimat.”

Azt megértette, hogy nincs fizikai baja, ezért úgy döntött, hogy szakemberhez fordul. Először egy pszichiáterrel, majd csoportterápiával próbálkozott, de egyik sem vált be. Végül egy ismerőse ajánlott be egy pszichológust, akivel rögtön megtalálta a hangot.

„Olyan kérdéseket tett fel, amiket nem tudtam vagy nem mertem addig feltenni. Másfél évig jártam hozzá, de már pár hónap után teljesen megszűntek a pánikrohamaim, azóta sem volt egy sem, pedig ez 5-6 éve volt. A terápia végén pedig spontán teherbe estem – pedig előtte 5 éven keresztül próbálkoztunk. Mesterséges módszerekkel sosem próbálkoztunk, volt egy erős megérzésem, hogy ezt a valamit, ami miatt nem esem teherbe, valahogy természetesen kell rendbe tenni. Aztán a terápia során felszakadtak belőlem dolgok, és olyan volt, mintha megtisztultam volna vagy beértem volna. Sosem tudjuk meg, hogy a terápiának volt-e bármi köze a teherbe eséshez, de szerintem szinte biztos.”

„Sokáig nettó egy órát alig bírtam ki anyámmal, ma pedig már együtt nyaralunk”

Mivel a terápia bizalmi viszony, nem egyszerű megtalálni a megfelelő szakembert, Csenge 5 évig próbálkozott. Először felcsapta az internetet, végül a 6. terapeuta vált be. Van, aki már az első rosszabbul sikerült session után elkedvetlenedik, de ő úgy véli, érdemes kitartani. „Mindenkinek más fajta jön be, nem szabad feladni a próbálkozást, mert ha megtalálod, többéves közös és sikeres munka is lehet belőle.”

Képünk illusztráció
©

Takács József szerint bár jellemzőbbek a rövid, 6-8 alkalomból álló terápiák, akár évtizedes együttműködésre is találni példát. „12 évig jártam ugyanahhoz a pszichológushoz - akkoriban a tanulás miatt voltak fejfájásaim, de általában is nagyon bizonytalan voltam az egész életemre nézve” – meséli Eszter. „Azóta mindenféle bajomat kikezeltük már együtt: sokáig például nettó egy órát bírtam ki anyámmal egy légtérben, ma pedig már ott tartunk, hogy elmegyek vele nyaralni. A sok kommunikációs tanácsnak köszönhetően megtanultam különböző személyiségtípusokkal bánni; jobban kezelem már a tekintélyt, és jobban kiállok magamért bármilyen helyzetben. És azt is nagy eredménynek tartom, hogy azóta anyám, a húgom és két volt csávóm is elmentek terápiára.”

„Ahhoz, hogy terápiára járj, nem kell, hogy megerőszakoljon a nagyapád”

Eszterhez hasonlóan Márknak is több évtizedes falakat sikerült lebontania a családján belül. Apja zárkózott, magába fordult ember volt, akivel nem volt sok intim pillanatuk. A szeretet olyan közvetlenebb kifejezésformái, mint az érintés nem igazán volt jellemző a viszonyukra.

„Aztán mikor kiderült, hogy rákos, és meg fog halni, tudtam, hogy már csak kevés időm maradt, hogy rendezzem vele a kapcsolatomat. A terápiának köszönhetem, hogy az utolsó háromnegyed évben olyan dolgokat tudtam nála elérni, amik korábban elképzelhetetlenek lettek volna: megöleltem és puszit adtam neki, amikor búcsúzkodtunk. Ezen eleinte csodálkozott, de aztán már értékelte, és jól esett neki, igényelte, természetessé vált. Az elengedés is könnyebb lett így. Mindez lehet, hogy apróságnak tűnik, de az emberek nagyon sok ilyen kisebb, kibeszéletlen frusztrációt hordoznak magukkal – és az ilyen kicsiségekből jönnek össze az olyan nagy tünetek, mint a szorongás. Ahhoz, hogy terápiára járj, nem kell, hogy megerőszakoljon a nagyapád.”

„Megértettem, hogy korábban mit miért csináltam úgy, ahogy”

Van olyan helyzet, hogy maga a diagnózis ad nagy lökést az embernek, mint Csenge esetében. Kiderült, hogy borderline személyisége van (ez mintegy 2-300 ezer embert érint Magyarországon).

„Óriási felismerés volt, és mindent megértettem, amint elolvastam a betegség leírását. Megértettem, hogy korábban mit miért csináltam úgy, ahogy. A diagnózis tudatában már könnyebb beazonosítani, elkapni és megváltoztatni a dolgokat. Ez persze egy hosszú folyamat, de már legalább tudom, hogy merre menjek. Megnyugtató a tudat, hogy értem, látom, hogy mi miért van.”

Takács József szerint bár még mindig komoly tabu itthon, ha valaki pszichológushoz jár, ugyanakkor ezek a korlátok hamar fel is oldódnak, ha valaki már rászánta magát. Onnantól az a jellemző, hogy ismerősi körben is ajánlgatni kezdik a szolgáltatást.

„Rövidebb idő alatt, négy üléssel már hatékonyabban kezelhető a munkahelyi stressz, megszüntethetőek az alvászavarok, fel lehet dolgozni egy veszteséget, vagy meg lehet hozni egy nagyon fontos döntést is. És mondjuk 6-10 alkalom alatt meg lehet tanulni menedzselni a szorongást, a pánikot vagy a depressziót.”

Interjúalanyaink egyetértettek abban, hogy akkor van értelme pszichológushoz járni, ha az adott szakember a megfelelő kérdéseket tudja feltenni. Ha ezeket a kérdéseket a helyükön kezeljük, és apró gesztusokat teszünk a változás irányába, összehasonlíthatatlanul jobban fogjuk magunkat érezni. Ez a terápia ígérete.