szerző:

Amerikai állampolgár szeretne lenni, de ehhez egy időre az USA-ba kell költöznie. Andy Vajnával távházasságban élnek majd.

Vajna Tímea feltett szándéka, hogy amerikai állampolgárságot szerezzen, de az erre vonatkozó törvény szerint összesen két és fél évet kell ott töltenie öt éven belül, emellett szükség van jövedelemigazolásra, betegbiztosításra és bejelentett lakcímre – írta a Blikk.

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos és kaszinótulajdonos felesége ezért úgy döntött, hogy kiköltözik Los Angelesbe. A pár egyik barátjának ingatlana éppen üresen állt, így úgy döntöttek, hogy azt fogják kibérelni.

Vajna rendszeresen meglátogatja majd a feleségét, aki szintén igyekszik minél gyakrabban hazautazni.

Pár órával a Los Angeles-i gép felszállása előtt Vajna Tímea azt mondta a Storynak, hogy több iskolába is beiratkozott kint, elsősorban az angoltudását és a gazdasági ismereteit szeretné fejleszteni, de egy színészképzőt is elkezd majd.

Üzleti ügyeiről sem feledkezik meg, telefonon és a neten keresztül intézi majd ezeket – tették hozzá.