szerző:
MTI

Részben a Barbie babák eladásának visszaesése miatt a vártnál jóval nagyobb adózott veszteségről számolt be a Mattel amerikai játékgyártó.

A Mattel negyedéves adózott vesztesége 113,2 millió dollár lett. A veszteség felhalmozásában egyebek között az játszott szerepet, hogy csökkent több vezető termék, így a Barbie babák és a Fisher-Price játékok eladása. 

A Mattel bevétele az egy évvel korábbihoz képest 15 százalékkal 735,6 millió dollárra esett, és elmaradt a szakértők által várt 810,2 millió dollártól.

A Barbie babák eladása 13 százalékkal esett a március végével záródott három hónapban éves szinten, a 6 éves kor alatti korosztálynak szánt Fisher-Price játékok értékesítése 9 százalékkal csökkent.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!