szerző:
Czeglédi Fanni

Milyen tapasztalataik vannak az Erasmus-ösztöndíjjal külföldre utazó magyar diákoknak? Fejlettebbnek látják a kinti oktatási rendszert, nyugodtabbnak látják ott az életet? Hogy jönnek ki a pénzből? És a legfontosabb kérdés: hazatérnek a program után?

A 24 éves Örs nem messze, az Ekonimická Univerzitán tölti az Erasmus-programot. Az anyagi szempontokon túl azért utazott Pozsonyba, mert barátnője is ott él, úgy gondolta, összeköti a kellemest a hasznossal. A döntést nem bánta meg, szerinte a magyar oktatási rendszerhez képest nincs nagy differencia az Ekonomickán, maximum, hogy ott az osztályozás fordítva van, az 1-es a legjobb jegy, amit egy diák kaphat.

„Pesten talán magasabb egy picit az egyetemi színvonal, de nincsenek egetverő különbségek. Magyarországhoz képest egészen nagy itt a nyugalom, mondjuk itt nem zárnak be egyetemet azért, mert az valakinek nem tetszik. Pozsony sokkal kisebb, mint a mi fővárosunk, itt is ugyanúgy vannak panelházak, egy szép óváros, kb. 30 perc alatt mindenhová odaérsz gyalog.”

Emeletes busz a Comenius Egyetem pozsonyi épülete előtt
©

Erasmus

A diákok európai mobilitását támogató és idén 30 éves Erasmus-program több millió hallgatónak segített abban, hogy belekóstolhasson más országok oktatási rendszerébe, kultúrájába.

A januárban nyilvánosságra hozott statisztikák alapján a 2014-15-ös tanévben 4421-en utaztak külföldre. A legkedveltebb úti célok Spanyolország, Németország és az Egyesült Királyság.

Lila hajú szociológiatanár, visszafogott finnek

Zoli az ELTE-n tanul pszichológiát, Lisszabonban pedig az ISPA-n. Sok olyan órája van, amelyre legfeljebb tízen járnak, így kapcsolata a tanárokkal sokkal személyesebb. A budapesti egyetemen nem minden esetben volt ez így.

„Az óráim portugálul vannak, hétről hétre többet értek, ennek ellenére minden óra után szakítanak arra időt a tanárok, hogy átbeszéljük egy kicsit az anyagot. Volt, aki lefordította egész diasorát angolra, míg mástól minden óra után egy féloldalas angol jegyzetet kapok. Van, hogy megállítanak a folyosón megkérdezni, mi a helyzet.” 

Zsófi szintén gyökeresen más hozzáállást tapasztalt a finnországi Tamperében. „Mindenképpen távol akartam kerülni Magyarországtól, és szerettem volna olyan országban diák lenni, ahol a szakot, a szakmát fejlett körülmények között tanulhatom. Van olyan tantárgy, amely a szemeszter feléig tart, így az utolsó hónapokban lehetőség nyílik arra, hogy a helyi cégek projektjein dolgozzunk. A munkáért a cégek fizetnek is. Az oktatás sokkal modernebb felszerelésekkel zajlik, mint itthon, az eszközöket haza is vihetik a diákok. A punk, lila hajú szociológiatanártól az idősebb visszafogott professzorig mindenki megfordul itt.  

"Nagyon tetszik, hogy nem érdekli a munkáltatót alkalmazottjának tetoválása, piercingje vagy színes haja, csak az, milyen szakképesítése van. A nyugodt és stresszmentes hétköznapok csodálatosak itt, de a finnekkel eleinte nagyon nehéz volt: ha hozzászólsz egy magyarhoz, hát, maximum elküld a francba, de legalább ennyit kommunikál veled. A finnek igyekeznek egy szóval elintézni egy egész beszélgetést. Ezt nem csak a külföldiekkel, egymással is így csinálják. De onnantól kezdve, hogy nem csak szavakat köhögnek fel, nagyon kedvesek, sokat beszélnek és hangosan, alkohol nélkül is. Tampere hátránya viszont, hogy minden háromszor annyiba kerül, mint Magyarországon.”

Nincs honvágyam, de ti hiányoztok

Ildikó heidelbergi félévéről azt meséli, a kezdésnél egy egész hónap állt rendelkezésére, hogy összeállítsa a tárgyait. „Bármelyik kurzusra bejárhatsz, kötelezettség nélkül megnézheted, így el tudod dönteni, szeretnéd-e végigvinni. Arra is van lehetőséged, hogy egy tárgyból vizsga nélkül kapj kreditet. Ha vizsgázol egy eredetileg 4 kredites tantárgyból, akkor jegyet kapsz rá, de azt is megteheted, hogy bejársz, a végén pedig nem teszel vizsgát. Így is 3 kreditet kapsz. Hát nem zseniális?”

A Heidelbergi Egyetem könyvtára 2006-ban
©

Az óvodapedagógiát tanuló Ildikónak nincs rossz tapasztalata a helyiekkel: „Egyszer eltévedtem a városban biciklivel (órára siettem, ami egy számomra új helyen volt). Megkérdeztem egy nénit, aki nem tudott ugyan segíteni, de mivel tudtam, hogy jutok oda busszal, felajánlotta, hogy tegyem le nála a biciklit, és ha végzek, visszajöhetek érte. Szeretek itt lenni, és szívesen maradnék. Apu már csak heccből kérdezi, van-e honvágyam. Mindig csak egy válaszom van: az nincs, de ti hiányoztok...”

A német férfiakat félénknek ismerte meg. „Számtalanszor tapasztaltuk, ha elmentünk a lányokkal egy buliba, hogy képesek akár egész este is bámulni a férfiak, de nem kezdeményeznek. Aki végül odajön, arról tuti, hogy kiderül: nem német. Ha mégis felbátorodnak, az mindig akkor van, amikor látják, hogy elindulsz a helyről. A bulizás amúgy jóval drágább, mint otthon: a legtöbb helyen egy sör 3 euró. A szupermarketben viszont itt is ugyanannyiért veszed a termékeket, mint odahaza." Az élet pedig sokkal nyugodtabb Ildikó szerint: "stresszevő vagyok, de itt az első hónapban öt kilót fogytam”.

A portugál hentesek és a magyar szurkolók

„Kiemelten pozitív a lisszaboni magyar nagykövetség munkája – folytatja Zoli. – Volt erasmusosoknak szervezett vacsora, de március 15-i ünnepség is. Jó volt találkozni olyanokkal, akik itt alapítottak családot. Nagyon más itt a hentesüzletek, halárusok kultúrája is. Az emberek sokkal szívesebben vesznek tőlük húst, mint a boltokból. A hentes először megkérdezi, mit szeretnél csinálni az adott húsból, és ő ott helyben felkockázza olyanra, amilyenre szükséged van. Nem drágább így, mintha a műanyag tálcást venném. Ezt nagyon szeretem itt. Jó beosztással kényelmesen megélek. Sokat spórolok azon, hogy a lakótársaimmal közösen vásárolunk és főzünk. A legnagyobb kiadást a szobabérlés jelenti, illetve a tömegközlekedés, mert itt nincs diákkedvezmény. A bérlet ára 36 euró, nagyjából mint Budapesten."

Erasmusos diákok Portugáliában
©

A hallgató negatívumokat is sorol, de azoknak a forrásai nem a portugál, hanem a kint élő vagy kiutazó magyar emberek.

„Eddig nem voltak valami jó tapasztalataim a hazánkból idelátogatókkal. Egyszer a sarki kisboltban álltam két ötven körüli, elegáns hölgy mögött, akik épp arról beszéltek, hogy a magyar Lidlből úgy szokták ingyen elvinni a szatyrot, hogy egy kicsit összegyűrik – így úgy tűnik, mintha használt lenne, és nem kell érte fizetniük. Ezt a technikát akarták alkalmazni a Minipreço 5 centes zacskójával is, de kértem, hogy ne tegyék. A másik alkalommal épp busszal tartottunk hazafelé a heti nagybevásárlásból a lakótársammal, mikor egy hölgy az alábbi megjegyzést fűzte hozzánk: mi a f*szomnak buszoznak az ilyen parasztok ennyi szatyorral, baszki!”.

De kint voltunk a portugál–magyar meccsen is, ahol annak ellenére, hogy a portugál szektorba kaptunk jegyet, a magyarokkal együtt vonultunk a stadionhoz. Azon túl, hogy a „Cristiano homoszexuál”-rigmusokkal drukkoltak a magyaroknak, az egyik erkélyen egy portugál szurkoló állt a saját zászlójával, és nekünk integetett. Erre a magyarok reakciója az volt, hogy „gyere le, szétb*szunk, a k*rva anyádat”! Szerencse, hogy ő ebből semmit nem értett. Persze ez a viselkedés nem minden magyarra jellemző, de a negatív hangok erősebbek.”

Hosszú távon Tampere

Zsófi diploma után szeretne Finnországba költözni. „Tampere olyan, mintha itthon Győrről vagy Sopronról beszélnék. Egy 200 ezer fős egyetemi város, ami télen a hokibajnokság szívét alkotja, tavasztól nyárig pedig óriási fesztiválok vannak. Kicsit olyan is talán, mint egy mini Budapest.”

Ildikó is Németországban képzeli el a jövőjét, úgy érzi, nem érdemes hazajönnie: „Azért, hogy rengeteg munkát végezzek kevés pénzért? Nagyon feldühített, hogy egyáltalán felmerülhetett, képzetlen pedagógusokat alkalmazzanak a későbbiekben. Abszurd dolog lenne képzetlen embereket alkalmazni pont olyan gyerekekhez, akiknek még több figyelemre, segítségre van szükségük. Akkor most én is dönthetek úgy, hogy elmegyek orvosnak? Esetleg képzetlen sebészek is kellenek az országnak?”

Zoli szerint a diákpogram sok mindenre megtanítja az abban részt vevőket. „Rengeteget tudnék azon stresszelni, hogy nem beszélek elég jól portugálul, vagy hogy a görög lakótársaim képtelenek összetakarítani maguk után, de nem ezért jöttem ide. Attól, hogy ezen aggódom, még nem tűnnek el a koszos edények a mosogatóból. Fontos lecke volt az is, hogy más kultúrák más értékekkel, szokásokkal rendelkeznek, és egyik sem ér többet a másiknál. Lehet, hogy a görögök rendetlenek, de az utolsó szem szőlőt is megosztják veled, ha arra van szükséged.”

A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.