szerző:
hvg.hu

Minden népnek megvan a maga különleges, tipikus itala: ahogy mi a pálinkát kínáljuk a külföldieknek, úgy a japánok a szakét, a görögök pedig az úzót. Ám vannak helyek, ahol a nemzeti ital jóval extrémebb: ott van például a tevetejvodka Mongóliában, a szarvasspermasör Új-Zélandon vagy a kolumbiai hangyafenékital.

A Travel Channel Piás utazó című sorozatának 3. évadában a színész Jack Maxwell ismét nekivág a világnak, hogy a helyi italokon keresztül mutassa be egyes országok kultúráját, az ott élők szokásait. Nálunk tavaly volt látható a Magyarországon forgatott epizód, melyben Jack budapesti romkocsmákba látogatott, ivott egy kőbányai sört a Memento Parkban, megpróbálta Zwack Izabellából kiszedni az Unicum receptjét, Paszabon együtt mulatott és pálinkázott a Parno Graszt zenekarral. Mindeközben számos érdekes információt osztott meg nézőkkel a magyar történelemről, helyszínekről, az itt élők mindennapjairól.

Ugyanez a tematika érvényesül a sorozat új évadában is, erről mesélt a műsorvezető-színész, aki szerepelt például a 24-ben, a Lostban, de játszott együtt Al Pacinóval is.

hvg.hu: A 3. évad során mely országok hagyták önben a legmélyebb nyomot?

Jack Maxwell: Nem feltétlen azok, ahol a legfurábbak az italok, hanem ahol a legszebbek a tájak és a leginkább magával ragadó a hangulat. Az íreknek remek humora van. Portugáliát áthatja az úgynevezett „saudade”, azaz a nosztalgia, a szomorúság, a vágyakozás és boldogság keveréke. Kambodzsában éreztem, ahogy újraépül a remény és az optimizmus a Pol Pot-rezsim kimerítő évei után. Angkor Wat spirituális légköre pedig még az én cinikus lelkemre is mélyen hatott. Ahogy persze a tarantula pók mérgéből ott készült csípős ital is.

hvg.hu: Amikor épp nem utazik, akkor is különleges italokat iszik?

J. M.: Szeretek kísérletezni különféle koktélokkal. Néha persze csak kiváló scotch-ra vagy egy finom vörösborra vágyom, máskor azonban nekifogok új koktélokat kitalálni. De igazából egy jó savanykás limonádéval is remekül elvagyok (de ezt ne hangoztassuk, rontaná az imázsom).

hvg.hu: Mi volt a legfurcsább koktél, amit utazásai során kóstolt?

J. M.: Egy perui bazárban egy terráriumból kellett kiválasztanom egy békát, amit a szemem láttára megnyúztak, egy kis meleg vízzel és fűszernövényekkel összeturmixolták, majd lazán átnyújtották nekem egy pohárban.

hvg.hu: Ha koktélt akarunk készíteni, mely alapanyag a legfontosabb hozzá?

J. M.: Talán a vodka, azt lehet legszélesebb körben alkalmazni. Bár én inkább rum-típus vagyok. Tudod, a hangulat miatt, amit felidéz: kalózok, napsütés, szikrázó kristálykék tenger stb.

hvg.hu: Van jó módszere a másnaposságra?

J. M.: Leginkább az, hogy kerüljük el! Ne igyunk annál többet, amíg még tényleg élvezzük az ital zamatát. És az alkohol mellé igyunk sok vizet, sőt utána is, mielőtt lefekszünk. Másnap reggel pedig ajánlott egy jó pohár frissen facsar hideg narancslé.

hvg.hu: Hogy kezdődött az érdeklődése az italok és az utazás iránt?

J. M.: Bostonban tinédzserként egy ideig bárokban cipőpucolóként dolgoztam. Remek kocsmai történeteket hallottam, sok humorral. Láttam, ahogy egy-egy pohárka hatására megnyílnak az emberek, és szívesen mesélnek. Akkor arra gondoltam, hogy ez a legjobb módja, ha egy ország lakóinak érzéseit, gondolkodását, életét meg akarjuk ismerni.

hvg.hu: Számos izgalmas történtet hallhatott az útjai során. Melyik volt a legérdekesebb?

J. M.: Írországban találkoztam egy fickóval, aki házilag készítette az itókáját, és épített egy alagutat és egy kis barlangot a tündéreknek és a koboldoknak. Minden este otthagy nekik pár kupicát a párlatból, hogy hadd mulassanak egy kicsit, azok pedig – szerinte – cserébe jó szerencsével áldják meg őt. Aztán Mark Twain útját követtem a Mississippi mentén egy kenuban, majd belecsöppentem egy minnesotai sörfesztiválba, ahol a sertésorr mellett a híres író által kitalált koktélt is megkóstolhattam. Itt tudtam meg, hogy Mark Twain kedvenc koktéljának összetevője: 45 ml skót whisky, 20 ml frissen csavart citromlé, 30 ml szirup (ami 50 ml víz és 3 evőkanál cukor összekeverésével és felforralásával elkészíthető) és 1-2 löttyintésnyi Angostura bitter keserűlikör. Jó összerázva, jéggel. Egyébként később Havannában Hemingway kedvenc italait is kipróbálhattam.

hvg.hu: Melyik volt a legizgalmasabb forgatása az új évadban?

J. M.: Mexikó igazán ütős élmény volt, mondhatni halálközeli. Még jó, hogy a forgatás során a helyiek megosztották velem nézeteiket a halhatatlanságról – ez segített, amikor majdnem megégtem egy ősi azték szertartás közben. De pincérversenyben való részvételem Guadalajarában, és az agávéföldeken a munka egy jó tequiláért szintén embert próbáló volt.

hvg.hu: Ezután is folytatja az utat?

J. M.: Persze, már forgatjuk a 4. évadot. Többek közt Coloradóban, Norvégiában, Costa Ricán és a Karib-szigeteken.

A „Piás utazó” 3. évada keddenként 21:00-tól látható a Travel Channelen (ismétlés szombatonként 22:00-kor). A sorozatból a nézők megismerhetik a legdrágább skót whiskyt, az új-zélandi szarvasspermasört, és a hírhedt savannah-i tüzérségi puncsot is.

 

„A pálinka nem cseng jól, olyan, mint egy bendzsódal szövege"

A 27 éves Danil Nevsky tulajdonképpen jelenleg otthontalan: a világot járja, tizenkét hónap alatt a világ tizenkét országának tizenkét bárját és kultúráját deríti fel. A bárpultos márciusban Magyarországon van, a Boutiq'Bar pultja mögött figyeli a magyarokat, és meséli a vendégeinek a tapasztalatait. A Vagabond Project névre hallgató körút eddigi állomásai Görögország és Norvégia voltak.