szerző:
hvg.hu

A jelentős különbségek ellenére Vekerdy Tamásnak egyre többször jut eszébe a Rákosi-korszak.

A pszichológus az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt a vendége, ahol többek között a Taigetosz-törvényről fejtette ki véleményét. Úgy véli, az az abnormális helyzet állt elő a magyar iskolákban, hogy az elsős tanító nénik október-novemberben gyerekek tömegeit küldik a pedagógiai szakszolgálatokhoz, hogy papírt szerezzenek a tanulási nehézségeikről.

„De ki találta ki azt a hülyeséget, hogy 35 gyereknek egyszerre kell megtanulnia írni-olvasni?” – teszi fel a kérdést. A gyermekek eleve különböző tudással, készségszinttel érkeznek az iskolákba, és ott is a legkülönbözőbb úton sajátítják el az alapkészségeket. A magyar iskola viszont képtelen a gyerekekhez igazodni. Mint ahogy képtelen a világhoz is igazodni: azt mutatja, hogy a világ unalmas, érthetetlen, szörnyű.

„Ahol untatnak, onnan menekülj” – idézi ezzel kapcsolatban Mérei Ferencet és hozzáteszi, ezt a véleményt később, 1996-ban az agyfiziológia is megerősítette, amikor kutatások alapján kimondta: „öröm és élmény nélkül nincs hatékony tanulás”. A mai iskolában azonban nincs öröm és nincs élmény sem.

Vekerdy szerint tehát nem igaz, hogy ennyi gyereknek van súlyos tanulási nehézsége. Csak az iskola nincs arra tekintettel, hogy melyik gyerek milyen. Ilyen körülmények között tűnik csak úgy, mintha ennyi tanulási nehézséggel küzdő gyerek volna. Emlékeztet arra, hogy Stephen Hawking, Edison, vagy Petőfi, Churchill is rossz tanuló volt – ma velük sem tudna mit kezdeni a közoktatás.

©

A pszichológus szerint teljes tévút az a mostanában Parragh László által sokat hangoztatott vélemény, hogy túl sok a gimnázium és kevés a szakiskolás. „Olyan emberek beszélnek ezekről, akiknek fogalmuk nincs arról, mi megy a világban ma.” Vekerdy szerint rég tudjuk, hogy akár szakmunkás, akár egyetemi professzor lesz valaki, egy egységes jó alapképzést kellene kapnia.

Az interjúban Vekerdy arról is beszél, hogy ő átélte a Rákosi-rendszert, és nagyon sok dolog emlékezteti ma arra az időszakra. „Még nem tartunk ott, természetesen nem jön még a fekete autó, nem feszegetik a körmömet az Andrássy út 60.-ban (óriási különbség!)”, de a dolgok egy része olyan irányban halad ma, ami a Rákosi-korra emlékeztet. Példaként azt mondta, hogy mindent centralizálnak, és ennek eredményeképp minden drágábban és rosszabbul működik.

„Ezt a kormányt a nemzet érdekében le kéne váltani, erről kétségem nincs” – mondta Vekerdy, és egy régi mondást idézett, ami szerint „van, aki száján hordja hitét és hazáját, van, aki a szívében. Az elsőnek, egy szavát se hidd! Aki a hazából és a hitből politikai jelszót csinál, az tönkreteszi a hazát és a hitet is”.