szerző:
Vándor Éva

A nők értékelik, ha célirányos megoldásokat kapnak az igényeikre, és a melleiknek határozottan vannak igényeik. Az elmúlt napokban kiderült, mekkora őrület lesz abból, ha valaki eltalálja, hogy mire van szükségük. Ismerjék meg a Ta Ta Towelt!

A női fehérneműk tervezőit valamilyen rejtélyes okból kifolyólag a lehető legritkábban vezérlik praktikus szempontok: egy melltartónak és bugyinak elsősorban szexinek kell lennie, ha ez megvan, a többi nem számít: a kényelem, a komfort, a praktikum sokadik szempont. Persze a női fehérneműket is ellátják funkcionális elemekkel, de akárhogy nézzük, ezek is a szexiség oltárán áldozzák fel a kényelmet, a hasleszorító bugyitól kezdve az alakformáló harisnyán át a push-up melltartóig, minden azt a célt szolgálja, hogy egy nő jól nézzen ki, és nem azt, hogy jól érezze magát benne.

Az, hogy most egy elsőre nevetségesen kinéző melltartónak sikerült vírusként végigfutnia a közösségi oldalakon, jól jelzi a probléma lényegét: a nők értékelik, ha célirányos megoldásokat kapnak az igényeikre. Mármint a saját igényeikre, és nem a férfiakéra. A Ta Ta Towel névre keresztelt újítás pedig pont ezt tudja.

Női probléma, női innováció

A Ta Ta Towel egy törölköző és egy melltartó szerelemgyereke. A megalkotójának, a Los Angelesben élő Erin Robertsonnak egy forró napon pattant ki az ötlet a fejéből – ez az a helyzet, amit a nyári kánikulában most épp Magyarországon is át tudunk érezni. A megoldásra váró problémával akkor szembesült, amikor kilépett a zuhany alól, és készülődés – sminkelés, hajszárítás, hasonlók – közben izzadni kezdett. Igen, főleg a melle alatt. Kipróbált mindent, kendőket szorított be a melle alá, pólót vett fel, hintőporozott, de semmi sem működött. Viszont tudta, hogy léteznie kell egy megoldásnak, csak gondolkodni kell rajta. Egy éjszaka alatt kidolgozta, hogy miként nézzen ki és hogyan működjön a női mellek legújabb és legjobb barátja a hőségben.

A Ta Ta Towel kicsit olyan, mint egy törölközőből készült bikinifelső, amelynek a két kosarát kizárólag a nyakat körbeölelő pánt tartja. Hogy jól néz-e ki? Egyesek szerint kifejezetten ronda, idétlen, suta, mások szerint a praktikum messze felülírja az esztétikai hiányosságait, és egyébként sem néz ki rosszul – csak még a szemünk nem szokott hozzá.

És akkor itt megérkeztünk oda, hogy milyen, a gyakorlati zsenialitás szempontjain túlmutató jelentősége van Erin Robertson rövid idő alatt hatalmas karriert befutó találmányának.

Egy női alsóneműről még ma is mindenekelőtt az jut eszünkbe, hogy jól néz ki: szexi, csipkés, selyem, lehetőség szerint vadító. Tudjuk, hogy léteznek az úgynevezett nagyibugyik is, de ezek olyan nevetségesek, hogy egy magára valamit adó nő nem mutatkozna bennük mások előtt, talán még fehérneműnek sem nevezhetnénk. Pedig titokban tudjuk, hogy mennyire kényelmesek.

A nagy kérdés az, hogy érezhetjük-e magunkat egyszerre jól és szexin. Vagy mi van, ha egyszerűen csak jól akarjuk érezni magunkat abban, amiben vagyunk? Miért is kellene folyton szexinek lennünk, ha bugyiban és melltartóban vagyunk?

Az alsónemű mint a szabadság fokmérője

A női fehérnemű azért mutat túl önmagán, mert sok más ruhadarabhoz hasonlóan kijelölte a nők helyét és mozgásterét a társadalomban, azt, hogy milyen elvárások, korlátok és szerepek határozták meg az életüket. Az elmúlt évszázadokban a ruhák és az alattuk meghúzódó darabok arra voltak hivatottak, hogy az épp kívánatos sziluettbe préseljék a nőket. Merevítők, fűzők, abroncsok alakították a nők körvonalait – és vannak elképzeléseink, hogy közben mennyire érezték jól magukat a nők a bőrükben.

©

Nem véletlen, hogy ezek a ruhadarabok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a nőkre ragadjon a „gyengébbik nem” jelzős szerkezet: a több kilónyi szoknyával és a belső szerveiket összepréselő fűzőkkel nemhogy mozogni nem igazán tudtak, de még levegőt venni is alig – az ájulás szélén egyensúlyozást aligha lehet teljes életnek nevezni. A 20. századig kellett várni arra, hogy a nők – igaz, csak fokozatosan – levethessék magukról ezeket a rétegeket.

Ma ezek a kínzóeszközök az alakformáló fehérneműkké és a melltartó merevítőkké szelídültek, de a működési elv ugyanaz, – sziluettet, formát, kontúrt adni a női testnek –, és mondanunk sem kell, hogy ezeket sem azért viselik a nők, hogy jól érezzék magukat, hanem azért, hogy megfeleljenek az épp aktuális szépségtrendeknek.

Nem olyan rég a nyilvános szoptatással kapcsolatban foglalkoztunk azzal, hogy a női mellet ma már elsősorban – néha kizárólagosan – szexuális kontextusban tudjuk értelmezni – ezért jönnek sokan zavarba, vagy tiltakoznak hangosan, ha például az eredeti funkciójának megfelelően használják, és gyereket szoptatnak vele. Ugyanígy fura, de legalábbis szokatlan vizuális ingernek számít, ha egy melltartó nem a szexualitás keretei között látja el a feladatát – beemelhetnének ide a szoptatós melltartókat, hogy témánál maradjunk, de vannak azok a funkcionális darabok, amelyeket soha nem reklámoznak, és az eladók mindig a dobozokból szedik elő őket, mert az üzlet közepén rosszul mutatnának a sok csipke meg push-up között.

A reklámköltségeket a gyártók és a forgalmazók arra fordítják, ami szexi – mármint sztereotipikusan szexi –, ezért látunk a legtöbb fehérneműreklámban tökéletes testeket, amelyek lehetőleg valamilyen szexuálisan túlfűtött pózban, selyempárnák között vonaglanak.

©

Ebbe a kulturális és vizuális keretrendszerbe robbant be a Ta Ta Towel, hogy egészen más szempontok szerint legyen a nők segítségére, és bebizonyította, hogy egy női probléma és a női innováció találkozásából hangos siker lehet.

A terméket reklámozó nők ráadásul nem a standard modellméretekkel rendelkeznek – a Ta Ta Towel egyébként is C és H kosár közötti méretekben kapható, vagyis érezhető, hogy a tervező a valóságból indult ki, a terméket igazította a nők testéhez, és nem fordítva.

Egy merevítők nélküli élet

A Ta Ta Towel nem az egyetlen vállalkozás, amely a nők valós igényeit próbálja kiszolgálni a ruha alatt. Ezek a projektek gyakran megkapják a feminista címkét, pedig szó sincs a hatvanas évek mitikus melltartóégetéseiről, csak szembe mennek azzal a fehérneműgyártásban bevett filozófiával, hogy a magabiztosságnak együtt kell járnia a szexuális tárgyiasítással.

Így született meg például a brit Neon Moon brand, amelynek a melltartói nem a férfitekinteteknek szólnak, nincsenek bennük szivacsbetétek, merevítők vagy egyéb kínzó push up eszközök.

A Neon Moon még olyan, általában figyelmen kívül hagyott sajátosságokat is figyelembe vesz, mint azt, hogy a női test folyamatosan változik az olyan külső tényezők hatására, mint a stressz, az étrend vagy épp a menstruációs ciklus – egy merevítős fehérnemű nyilvánvalóan nem fogja lekövetni ezt a hullámzást, nem teret ad a női testnek, hanem azt sugallja, hogy valami nincs rendben vele.

A melltartók többsége valamilyen vélt vagy valós hiányosságot igyekszik korrigálni, kitölt, felpumpál, merevít, vagy úgynevezett szexistennőt csinál a viselőjéből. A nők így aztán minden melltartóvásárlásnál vagy azt érzik, hogy nem elég jók és szépek, vagy azt, hogy szextárgyak – nem véletlen, hogy sokan traumaként élik meg, hogy képtelenek megfelelő fehérneműt találni maguknak.

Mindezt azért, mert a trendet diktáló tervezők kihagyták a célcsoportjaikból azokat a nőket, akik nem mellnagyobbításra vágynak, és nem csábítani akarnak, csak azt szeretnék, hogy az alsóneműjük tegye a dolgát. legyen kényelmes, ne vágjon be, ne csússzon el, és ne azonnal a szex jusson eszükbe róla. A Ta Ta Towel és a többi, valós nőkre megálmodott termék azt jelzi, hogy a feladat nem lehetetlen.

Címlapi kép: Facebook/Ta Ta Towel