szerző:
Gergely Márton
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Attila, a hun egy berlini színházban kelt riadalmat szeptember vége óta. Dömötör András fiatal magyar rendező alkotása épp akkor szembesíti a szélsőséges nacionalista ember archetípusával a németeket, amikor a Bundestagba jutott az első radikális, etnicista német párt. A rendezővel még a premier előtt beszélgettünk Berlinben.

hvg.hu: Mintha a bemutatóra rendelte volna, hogy a populista, szélsőséges AfD megugorja a német parlamenti küszöböt.

Dömötör András - rendező, színész, tanár
©

Dömötör András: Azt lehetett tudni, hogy az AfD viszonylag sok szavazattal be fog jutni a Bundestagba.

Ez most olyan, mint amikor a horrorfilmben egyszer csak megjelenik a szörny. Eddig csak kaparászott az ajtó túloldalán, most pedig már látszik.

De hisztérikusnak lenni ettől nincs miért. Engem egyébként is az érdekel leginkább, ami az eseményekből következik, amilyen reakciót kivált.

hvg.hu: És ebben lát különbséget a magyar és a német reagálás között?

Névjegy
Dömötör András (született 1978-ban) tagja volt a legendás Horvai István–Máté Gábor osztálynak, amely AlkalMáté Trupp címen évente feldolgozza egy tagjának életét. Dömötör 2015-ben került sorra. A magyar-esztétika szakról indult, a színészosztályon át a rendezői szakig jutó művész 2007 óta tanársegéd a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Dolgozott az Örkény és a Katona József Színházban, 2013 óta Grazban és Berlinben is rendszeresen rendez.

D. A.: Igen, jelentőset. Persze, Németországban is vannak politikusok, akik hablatyolnak, de a kimondott szónak itt mégis van következménye. Létezik botrány, amelybe politikusok megbuknak, vagy lemondanak. Az is jellemző különbség, hogy itt a konzervatív jobboldal nagyon erősen elhatárolódik a szélsőjobbtól. Az AfD parlamenti bejutásával szerintem ez még hangsúlyosabb lesz. A félelmem az, hogy ezzel párhuzamosan vissza fognak szorulni a koalíciós kormány politikájának baloldali vívmányai.

hvg.hu: Működik akkor a politikai immunrendszer?

D. A.: Itt nincs ködös beszéd, ami a szélsőjobb felé is középről kinyal egyet.

Abban bízom, bár lehet, hogy ez valamilyen fokon naivitás, hogy most megmutatkozott a százalékosítható erő és kezelhető probléma lett.

hvg.hu: Mi kell a populizmushoz?

D. A.: Egy kevésbé immunis társadalom. A nálunk unalomig ismételt ködösítéseket egy iskolázott, demokratikusan működő társadalom leveti magáról. Kikéri magának. A populizmusnak pont az a lényege, hogy hangzatos mondatokkal, érzelmi frázisokkal próbál hatni. Bizonyos szempontból a fogyasztói reklámokra gerjedő társadalom csődje is ez. Számomra fájó, hogy közben eltűnt a szakpolitika. Van például egy biciklim, de az nem érdekel, ki tervezte és milyen okok vezették, hogy pont olyan legyen. Engem az érdekel, hogy jól működjön. A politikáról érdemben nem gondolok többet. Azt hiányolom, ami nem tipikusan magyar helyzet, hogy legyenek a feladatokhoz értő politikusok, és nem csak karizmatikus csábítók.

Az AfD választási listavezetői ünneplik a 13 százalékos eredményt szeptember 24-én
©

hvg.hu: Kell szegénység a populizmushoz?

D. A.: Biztosan, de nem vagyok benne biztos, hogy kizárólagosan. Félelem kell hozzá. A német példa is erre mutat rá. Egy idegen, végtelen világban élünk, amelyben nagyon nehéz az embernek elhelyeznie magát. Itt ne is a politikáról beszéljünk, hanem hogy mi az életem értelme? Hogyan találom meg? A populizmus bizonyos esetekben erre is megoldást nyújthat. Ahogy valaki egy focicsapattal képes magát azonosítani, úgy lehet, hogy valaki egy politikai állásfoglalásban találja meg az identifikációt. Ezzel nincs is gond, lenézni sem szabad.

Mindenkinek kell egy keret, hogy a valóságot el tudja viselni, minimális szinten értelmezni tudja.

hvg.hu: Ha jól értem, az elitek felelőssége, hogy van-e populizmus.

D. A.: Ez egy manipulatív kérdés. Látom benne a csapdát, mégis igennel válaszolok. Igen, veszélyesen könnyű irányítani és befolyásolni az emberek jelentős részét. A német példán azt látom, hogy a nacionalizmus itt is fennmaradt, csak nem tudott megmutatkozni hosszú ideig. A háború utáni sokkból olyan alaptörvény született, amely talán a legjobb a világon, és kihat a jogállamiság minden elemére, és létrehozott egy jól működő társadalmat. De a reflexek mindannyiunkban megvannak. Nem vagyunk jó lényeknek teremtve sajnos. A németek sem gondolhatták, hogy kivéltelek. A mostani váságban lehetett építeni a lappangó reflexekre. És ilyen téren valóban van felelőssége a döntéshozóknak, mert elitnek nem nevezném őket – akkor Habony Árpádot is az elithez kéne sorolnom, ami rosszul esik. Akik befolyással vannak, azoknak nagy a felelőssége, hogy milyen példát mutatnak. Ez mutatkozott meg.

Kovács Lehel kioktatja a németeket a Gorki színház színpadáról
©

hvg.hu: Rendezőként választja néha a populista utat, a könnyen érthető hatásvadász elemeket?

Attila, a hun Solo
A berlini Gorki Theater színpadán fut "a valóság mítoszai" című előadássorozat. Ennek legfrissebb darabja az 50 perces, angol címen futó "Attila, The Hun (Solo) And The Magical (Laser) Sword" – vagyis az Attila, a hun (Solo) és a varázslatos (lézer) kard. Az előadást Dömötör András rendezte, a szöveget is maga írta szerzőtársával, Laboda Kornéllel. Az előadásban Mareike Beykrich és Kovács Lehel játszik.

D. A.: Rendezőként az én feladatom, hogy meghatározzam a közös működés kereteit. Az embereknek sok helyzetben kell irányítás. Ez színházi környezetben egy kényes kérdés. Egy próbafolyamat valahol egy minitársadalom, amely során össze kell egyeztetni az egyéni érdekeket.

hvg.hu: És mennyire mondható egy barbár hunnak a német színházi közegben? Másként kell itt viselkedni?

D. A.: Egyáltalán nem működik másként. Persze, vannak különbségek, de semmi olyan, amit ne lehetne könnyen megtanulni.

hvg.hu: Brecht városában máshogy kell rendezni és játszani a színpadon?

D. A.: Nem. Sőt, szerintem épp arra kíváncsiak, amit mi idehozunk.

A Gorki Színház az egykori Kelet-Berlin egyik legjobb kortárs műhelye
©

hvg.hu: Ki lehet itt olyan dolgokat is mondani, amelyre Magyarországon nincs bátorság?

D. A.: Szerintem otthon is nevén lehet nevezni a dolgokat, azokon a helyeken, ahol én dolgozom, ott biztosan.

hvg.hu: Rólunk, magyarokról mit mond ezzel a darabbal?

D. A.: Adott egy magyar karakter a szövegben, aki egy szélsőséges nacionalista, de ettől még nem specifikusan Magyarországról szól ez a darab. Itt talán elárulhatom, hogy az előadás egy pontján Kovács Lehel kilép a jelenetből, és elkezdi magyar szemszögből kiosztani a németeket, és elmondja a magyar álláspontot.

hvg.hu: Mindezt magyarul?

D. A.: A jelenetben még németül beszél, a közönséggel vitába szállva vált angolra, majd úgy dönt, magyarul folytatja. De ezzel elsősorban az újraéledő európai nacionalizmusról szeretnénk mondani valamit, és az kifejezetten fontos számunkra, hogy a nézők ne azonosítsák a szerepet az átlag magyar emberrel. Ami ezen az emberen látszik, az a propaganda által átprogramozott agya, és nem a magyar gondolkodás, ha van ilyen.

Átprogramozott aggyal a berlini színpadon
©

hvg.hu: Milyen karaktere van egy szélsőjobboldali figurának?

D. A.: Sértettség hajtja, és az ebből keletkező düh. A történelmünkben gyökerezik ez, amit sokan úgy élnek meg, hogy nekünk mindig rossz, minket nem értenek és nekünk mindig ártanak. Az ellenségképző politika erre a reflexre épít.

hvg.hu: Sírni vagy nevetni fog rajta a német, aki megnézi?

D. A.: Szeretném, ha végig annyira szórakoztató lenne, hogy a végén zavart okozzon, hogy

itt már nem lehet nevetni, szóval a végére elég komor lesz észrevétlenül.

hvg.hu: Egy magyar néző másként élné meg?

D. A.: Nem.