szerző:
Németh Róbert

1987. október 19-én jelent meg az INXS Kick című albuma.

Az 1977-ben alakult INXS az 1987-es Kickig négy nagylemezt jelentetett meg. A nemzetközi figyelmet, többek közt az amerikai áttörést az 1985-ös Listen Like Thieves hozta el Michael Hutchence-ék számára. Az a lemez bekerült többek közt a Billboard albumlistájának első 20 helyezettje közé.

Az INXS 1986 végén kezdett el dolgozni az új albumon, a stúdiómunka 1987 januárjában indult Sydney-ben. "Olyan lemezt szerettünk volna, amelynek minden dala kislemezsláger", nyilatkozta utólag Kirk Pengilly gitáros-szaxofonos. Így is lett: a Kick majd minden dala emlékezetes szám – és sláger.

A felvételeket európai turné szakította meg, ám eközben a lemez producere úgy érezte, több dal, de főleg több jó dal kell a készülő lemezre, ezért – gyümölcsözőnek bizonyuló – hongkongi dalíró túrára küldte az énekest és dalszerző-partnerét, a billentyűst Andrew Farrisst.

A Kick felvételei Párizsban folytatódtak és fejeződtek be. Farriss szerint a lemez azért sikerült olyan jó, mert semmi nem érdekelte őket, ami a kortárs popporondon történik, csak a dalokra figyeltek. "Ilyen egyszerű ez: Michael és én extrém módon a dalszerzésre koncentráltunk."

Az INXS-csúcsmű a zenekarra jellemző stílusegyveleg legkiválóbb megnyilvánulása. Ez volt az a pillanat, amikor az ausztrál zenekar a legtökéletesebben tudott egyszerre rock és pop, energikus és érzékeny, táncos és lírai lenni. Stones-os rock and roll, funk, soul, elektronika a legtökéletesebb aranymetszésben. És nem lehet elégszer hangsúlyozni: a dalok; csupa catchy, emlékezetes, fülbemászó, harapós popsláger. Az album 4 top10 slágert termelt ki: New Sensation, Never Tear Us Apart, Devil Inside, Need You Tonight.

Vicces adalék, hogy a zenekar kiadója, az Atlantic egyáltalán nem hitt a lemezben. Chris Thomas producer szerint azt mondták, a daloknak esélye nincs bekerülni a rockrádiókba, legfeljebb a "fekete zenéket" játszó (funk/soul-)adókba, ők azonban nem szerették volna, hogy az album ezeken a csatornákon terjedjen. A kiadó vezetője egyenesen 1 millió dollárt ajánlott, hogy a zenekar visszamenjen Ausztráliába és új lemezt vegyen fel. A történet végül másképp alakult.

Itt a teljes lemez: