Balla István
Balla István

A társadalom elöregedése nem újkeletű jelenség, és nem is csak Magyarországra jellemző. Így is sokkolóak a demográfiai előrejelzések. Tudták, hogy 2060-re majdnem minden harmadik magyar 65 éven felüli lesz? Szülősors című sorozatunk 2. része.

Szülősors
Sorozatunkban hat részben vizsgáljuk meg a társadalom elöregedését, amely nemcsak a nyugdíjrendszert fenyegeti, hanem a családok életvitelének átalakulását is magával hozza. Hogyan gondozzuk az időseket? Milyen segítséget kapunk az államtól? Hogyan kommunikáljunk a sokszor nem könnyű helyzetekben az öregekkel? Milyen élethelyzeteket eredményezett az idős szülők gondozása?

1. rész
Mindig a nyugdíjbombáról beszélünk, pedig van még itt valami

Egyre kedveltebb a biciklisek körében a Fertő-tó. A Magyarországot és Ausztriát is érintő útvonalon nem csak fiatalabb kerékpárosok gyűrik a tókört, hanem sok idősekből álló csoport is. Előbbiek között vegyesen vannak magyarok, osztrákok, utóbbiak azonban szinte kizárólag osztrákok. Magyar nyugdíjascsoportok a legritkább esetben vállalkoznak ilyen kalandra.

Ez jól szemlélteti a sajátos hazai demográfiai mozgás egyik jellemzőjét: bár itt is tovább élünk,  nyugdíjas éveink már enyhén szólva sem számítanak túl aktív életkornak. Nyugati szomszédunk idősei viszont még gond nélkül élvezik a nyugdíjaséveket, akár sportolással is.

Pedig a KSH 2015-ös adatai szerint egy 60 éves magyar nőnek még átlag 21,7 éve van hátra, egy 60 éves férfinak 17,3. (Ez már egyébként eleve egy szelektált népesség, mert az alacsony iskolai végzettségű férfiak például általában meg sem érik ezt a kort.)

Igen ám, de a magyar nyugdíjasok (főleg 70 felett) már nemigen vágynak biciklizésre, ugyanis ők  ilyen korban valószínűleg már egy-két krónikus betegséggel küzdenek. Mint Szülősors című cikksorozatunk nyitó részében leírtuk, az egészségben eltöltött évek sokkal hamarabb elmúlnak Magyarországon, mint a nyugati uniós országokban, és ez 8-10 évvel hamarabb jelentkező betegeskedést jelenthet.

A magyar társadalom elöregedését mutatja, hogy míg 1990-ben száz aktívkorú tartott el 20 időskorút, utóbbi szám 2016-ban már 27-re nőtt.  És ez nem csak nyugdíjprobléma: idős szüleink méltó ápolása ezzel párhuzamosan egyre nagyobb gondot okoz mind a családoknak, mind az ellátórendszereknek.

De mégis, milyen mértékű az elöregedés? Ezúttal erre kerestük a választ.

Túl a fordulóponton

Az elmúlt időszak magyar történelmében sok szempontból drámai év volt a 2006-os, most arra a demográfiai tényre hívnánk fel a figyelmet, hogy ebben az esztendőben fordult meg a gyerekek/idősek aránya: 2006 előtt több 0-14 éves élt Magyarországon, mint 65 éven felüli, 2006 után több lett az idős, mint a gyerek. És ez az olló azóta is fokozatosan nyílik. Most mintegy 1,8 millió 65 év fölötti ember él Magyarországon.

A KSH Népességtudományi Kutatóintézetének adatai alapján

Törzsét vesztett fa

A KSH honlapján található interaktív korfa igen szemléletesen mutatja a magyarországi népesség korösszetételének változását 1870-től a mai napig, sőt ezen túl 2060-ig prognosztizálja, mi várható. Érdemes ezt végiggörgetni, itt most csak néhány évet emelnénk ki.

©
©

Jól látható, hogy míg 1910-ben még piramis alakú az ábra (azaz rengeteg gyerek él és az öregek felé egyre csökken a népességszám), és még 1950-ben is meglehetősen vastag „a fa törzse” (a fiatalabbak még jóval többen voltak, mint az öregek), az ezredfordulóra a gyerekek „kezdenek eltünedezni”.

©
©
©

E folyamat tovább folytatódik, és már nem csak a gyerekek, hanem a fiatalok és a középkorúak is kezdenek megfogyatkozni, néhány évtized múlva gyakorlatilag mindenütt elvékonyodik a korfa, kivéve az idősebb korosztályt. És ez nem csak azt a drámai számot jelzi előre, hogy, hacsak nem történik valami drasztikus változás, országunk népessége vészesen közelít a 8 millió felé (ezt 2058-ban múljuk majd alul), hanem azt is, hogy durván elöregedett társadalommal kell számolnunk belátható időn belül.

Nem csak magyar jelenség

A világ népességének mindössze 8 százaléka idős, az Európai Unió tagállamaiban azonban a 60 évnél idősebbek aránya már most is csaknem 23,2 százalék, ami az előrejelzések szerint 2070-re 35,5 százalékra nő. A magyar adatok az uniós átlag körül vannak.

Mint az alábbi ábrán látszik, vannak országok (elsősorban a déli országok, de például Lengyelország is), ahol az öregedés sokkal drasztikusabb lesz, az északi országokban, ahol már most magas arányban élnek idősek, relatíve kisebb változás várható e téren, de Oroszországot és Fehéroroszországot leszámítva mindenütt a népesség minimum 30 százaléka, de sok helyen több mint 35 százaléka lesz 60 pluszos. Van néhány olyan ország is (Portugália, Spanyolország, Görögország és Albánia), ahol ez az adat a 40 százalék felé is felkúszik.

Mindenütt kiemelkedő a 80 év felettiek aránya, akiknél egyszerre jelentkezik kockázatként a magányosság és a tartós gondozási szükséglet növekedése. Magyarországon 2010-ben a lakosság 4 százaléka volt 80 éves vagy a fölötti, 2050-re ennek megduplázódása várható.

Női probléma

Mint azt előző cikkünkben is bemutattuk, Magyarországon az uniós átlaghoz képest nagyobb teher hárul a családra az idősek gondozásában. Kevesebben vonulnak a különböző intézményekbe, mint a legtöbb európai országban. Ennek oka egyrészt az, hogy nincs elég állami idősek otthona, és sokszor a meglévők is szörnyű állapotban vannak, ráadásul sokan nem tudják kifizetni a beugrót és a havidíjat (a magánotthonokról nem is beszélve). De a szakemberek szerint az is jellemző, hogy bizalmatlanok a magyar családok ezen intézményekkel szemben, és nem szívesen adják be a szüleiket ilyen helyekre. (Igaz, olyat is hallottunk egy szakembertől, hogy egyes családok ingatlanokat akarnak megszerezni szüleik intézetbe dugásával. Ám valószínűleg ez kevéssé jellemző, a többség szeretne méltó öregkort biztosítani a szüleinek.)

Igazi kutatás eddig nem készült arról, milyen családszerkezetben jellemző az idősgondozás (a Népességkutató szakemberei épp most dolgoznak egy ilyenen). Annyi azonban biztos, hogy általában a házastársak gondozzák, amíg tehetik a párjukat. És mivel a férfiak korábban halnak, a nők inkább maradnak magukra idős korukra.

©


Monostori Judit demográfus nemrég megjelent tanulmánya szerint viszonylag új jelenség, hogy a „fiatalabb idős” (a nyugdíjkorhatáron lévő) korcsoportokon belül is növekszik az egyedül élők száma. Korábban az özvegyülésnek sokkal nagyobb szerepe volt abban, hogy az idősek egyedül maradtak, míg napjainkra a válás is fontos tényezővé lépett elő. 1990-ben a 60 év feletti egyedül élő nők 9, 2011-ben már 17 százaléka volt elvált. A férfiak körében az arány 17 százalékról emelkedett 31 százalékra. Ez az eredmény összhangban van azzal a válási statisztikákban megfigyelt ténnyel, hogy egyre nagyobb a hosszú házasságok felbomlásának aránya is, és feltételezhetjük, hogy ezeket a „kései” válásokat már kisebb arányban követik újraházasodások.

Az egyszemélyes háztartás ráadásul elég stabil háztartásszerkezeti forma, hiszen ha valaki egyedül élővé válik idős korára, akkor nagyon kicsi az esélye annak, hogy ebből kilép. Ha mégis, akkor ez jellemzően azt jelenti, hogy hosszabb-rövidebb időre a/egy gyermekével költözik össze, de a szociológus meglepően ritkának tartja ezt a létformát.

Az biztos, hogy az emberi életpálya és ezen belül is a „nagyon időskor” (a 80 év feletti) szakaszának meghosszabbodásával egyre fontosabb kérdéssé válik az is, hogy a saját maguk ellátására nem vagy csak korlátozottan képes idősek milyen keretek között élik az életüket, mekkora részük marad magánháztartásban, és kik választják azt vagy kényszerülnek arra, hogy gondozó intézménybe kerüljenek. Ezzel párhuzamosan pedig az, hogy a családok hogyan tudják megoldani megfelelő ápolásukat, gondozásukat.

Belátható időn belül tehát nem várható, hogy magyar nyugdíjascsoportok tűnnek fel tömegesen a Fertő-tó körüli bicikliúton.


A cikk elkészítéséhez Monostori Judit és Obádovics Csilla, a KSH Népességtudományi Intézetének munkatársai nyújtottak segítséget.