szerző:
hvg.hu

Ha egy színésznőre lecsaphat egy producer egy hotelszobában, mennyire kiszolgáltatottak a szállodai dolgozók? Most talán az ő sérelmeik is nyilvánosságra kerülnek.

A Weinstein-botrány kirobbanása óta egyre több nő áll a nyilvánosság elé a munkahelyi szexuális zaklatások történeteivel. A szórakoztatóipar különösen fertőzöttnek tűnik ebből a szempontból, de hasonlóan veszélyeztetettek a szállodaiparban dolgozó nők, és úgy tűnik, lassan az ő sorsuk is téma lesz.

A Huffington Postnak nyilatkozó Cecilia egy szállodában dolgozott. Előfordult vele, hogy a férfi vendég a kopogására meztelenül nyitott ajtót, de az is, hogy konkrétan maszturbált a számítógép előtt, a férfi elégedett arcából ítélve pedig pont az volt a célja, hogy zavarba hozza és megalázza őt. „Mocskosnak éreztem magam. Az ilyesmi börtönben fordulhat elő, de nem egy munkahelyen. Majdnem elsírtam magam” – idézte fel a traumatikus emléket.

A szállodaiparban történő visszaélések szintén mindennaposak, mégsem kerülnek az újságok címlapjaira. Pedig, ha híres színésznőknek befolyásos férfiak nem kívánt közeledését kell kezelniük a szállodaszobákban, akkor elképzelhető, milyen kiszolgáltatottak például a minimálbérért dolgozó takarítónők.

Egy chicagói érdekvédő szervezet 500 vendéglátóipari dolgozót kérdezett meg a munkahelyi zaklatásokról. A szállodákban dolgozók 55, a kaszinókban dolgozók 77 százaléka azt mondta, hogy zaklatták szexuálisan a vendégek. A szállodai dolgozók közül azoknak, akik jelentették az eseteket, 56 százalékuk azt mondta, hogy a későbbiekben nem érezte magát biztonságban a munkahelyén. A kaszinóban felszolgálók 65 százaléka mondta azt, hogy a vendégek engedély nélkül hozzá nyúltak. A kaszinókban dolgozók csaknem 40 százaléka pedig azt mondta, hogy kényszerítették randira vagy szexuális szolgáltatásra.