szerző:
Vándor Éva

Milyen pszichés terhet vettek magukra és milyen kockázatot vállaltak a szexuális zaklatások áldozatai azzal, hogy felidézték, megfogalmazták, kimondták azt, ami velük történt? Hol ér össze a #metoo kampány és az áldozatiság mindennapos csomagja?

A #metoo kampányban a nyilvánosságra zúduló történeteket nem volt könnyű felszívni sem azoknak, akik sejtették, hogy ilyen kiterjedésű és mélységű probléma a szexuális zaklatás, sem azoknak, akiknek erről fogalma sem volt. A vallomások vég nélküli folyamát látva sokan felvetették, hogy

  • kezd unalmassá válni
  • mikor lesz már vége?
  • nem túlzás-e ez egy kicsit?
  • és most már tényleg mindenből zaklatás lesz?

Az első megdöbbenések után így a befogadók reakciója, értelmezése került az előtérbe, az a hatás, amelyet belőlük váltottak ki a történetek, miközben, már csak a tömegességük okán is, sokaknak úgy tűnhetett, mintha csak ujjgyakorlattá egyszerűsödött volna a #metoo hashtag kiírása, vagy egy-egy történet posztolása. Arról már kevesebb szó esett, hogy az áldozatok/túlélők milyen pszichés terhet vettek magukra, és milyen kockázatot vállaltak azzal, hogy felidézték, megfogalmazták, kimondták azt, ami velük történt. Egy trauma kimondása ugyanis sohasem következmények nélküli.

Beszélni és hallgatni is kockázatos

„Veszélyes helyzet lehet abból, ha valaki elkezd beszélni az őt ért sérelmekről, mert ilyenkor nagyon érzékeny lehet arra, hogy miként reagál a környezet. Ha nem megfelelően támogató, esetleg közönyös reakciót kap, akkor a kitárulkozás nagyon romboló, nagyon megterhelő lehet számára, ezért érdemes óvatosan csinálni” – mondja Horváth Éva pszichológus. „A másik oldalon viszont ott van a kimondás igénye, az, hogy nyíltan beszélhessünk a minket ért visszaélésekről, támadásokról, hogy ne őrizgessünk tovább titkokat, hogy ne vegyünk részt többé ebben a játékban, amelyben az az egyik legfontosabb szabály, hogy ezekről a dolgokról nem beszélünk”.

©

Egy áldozat szemszögéből ez a felszabadító hatás nemcsak abból adódik, hogy kimondja, megfogalmazza az őt ért bántásokat, hanem abból is, hogy látja: ilyen mással is történt, nincs egyedül és nem ő az egyetlen. „Ez csökkentheti a történet felett érzett rossz érzéseit, a szégyenét, az önhibáztatást” – mondja a szakember, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy a traumákat biztonságosan kell előhozni, hogy a felidézésük a feldolgozást segítse, ne pedig az újra átélését.

Horváth Éva szerint ehhez megfelelő előkészítés és támogatás kell (amit egy közösségi oldal nem feltétlenül ad meg – tesszük hozzá). Nemcsak azt érdemes átbeszélni, hogy mi lehet a környezet részéről a legrosszabb reakció, amire számítani lehet, és hogy erre hogyan kell reagálni, hanem azt is, hogy mit vár az áldozat a kimondástól.

A szexuális visszaélések azért különösen rombolóak, mert a későbbiekben is kihatással vannak az áldozatok életére, vagyis azok, akik a #metoo hashtaget sokak szerint olyan könnyedén posztolgatják, nagy eséllyel még mindig cipelik az őket ért támadások csomagját.

A szexuális zaklatás nagyon sok formában tovább élhet az áldozatban – mondja a pszichológus. Okozhat péládul depressziót, szorongást, lehet traumatizáló, szexuális erőszak esetén gyakran fordul elő poszttraumás stressz szindróma is az áldozatoknál. Beszűkültség lehet jellemző rájuk, hajlamosak elkerülni a traumatikus helyzetre emlékeztető szituációkat, embereket, témákat, és időben is beszűkülhet a tudatuk: úgy fókuszálnak a traumára, mintha nem lenne sem múlt, sem jövő. Gyakori az áldozatoknál az állandó készenlét érzése, traumatizáltság esetén pedig jellemző az emlékbetörések tünete: a trauma emléke újra és újra megjelenik, váratlan helyzetekben, ráadásul viszonylag kontrollálatlanul, vagyis az áldozat nem tudja befolyásolni, és az emlékekkel együtt visszajönnek ugyanazok a romboló érzések, amelyeket a trauma során átélt.

©

„A szexuális erőszakról úgy gondoljuk, hogy nem fog velünk megtörténni, hogy fel tudjuk mérni, kik a biztonságos emberek, és kik nem azok, és amikor mégis megtörténik velünk, ez az egész összeomlik. Onnantól úgy gondoljuk, képtelenek vagyunk megvédeni magunkat, képtelenek vagyunk felmérni, hogy ki biztonságos, ki nem, sérül az emberekbe vetett bizalmunk és az önmagunkba vetett hitünk” – mondja Horváth Éva.

A szakember szerint nem szabad összemosni a szexuális zaklatások enyhébb eseteit a nemi erőszakkal, de tudatosítani kell, hogy mindegyik a nők elleni erőszak egy tipikus formája. Az előbbiek, amelyeket általában utcai füttyögésként, fogdosásként, beszólogatásoként azonosítunk, azért lehetnek rombolóak, mert tömegesen fordulnak elő, és nagyon fiatal korban elkezdődnek.

Kulturális kérdés

Nőnek lenni egy olyan kultúrában, amelyik tárgyiasítja a női testet, következményekkel jár. Egy ilyen kultúrában a lányok úgy nőnek fel, úgy szocializálódnak, hogy folyton kívülről is nézik a testüket: folyamatosan figyelik saját magukat, a társas terüket, hogy elkerüljék a veszélyt. Ennek az állandó készenlétnek hatalmas ára van, és most nemcsak arra gondolunk, hogy éjszaka inkább fizetik a taxit, mert az biztonságosabb. Pszichikailag és fizikailag is energiát emészt fel az, hogy a kéretlen közeledést, a lehetséges veszélyt felismerjék és kivédjék. És ezt már nagyon korán megtanulják a lányok.

Horváth Éva számára ez olyan iskolai foglalkozásokon vált nyilvánvalóvá, ahol egy gyakorlat során arra kérték a fiúkat és a lányokat, hogy írják össze, milyen biztonsági intézkedéseket tesznek, amikor elmennek bulizni. A fiúk listája rövid volt, néhány magától értetődő dologgal, a lányoké viszont nagyon hosszú, egészen sajátos tételekkel, például azzal, hogy „amikor megyek az utcán, nem nézek rá idegen férfiakra”. A lányok ugyanis tizenésevesen már megtanulják, hogy ha valakire ránéznek, esetleg rámosolyognak, az hivatkozási alap lehet egy zaklatáshoz, miközben magukévá kell tenniük azt az elvárást is, hogy legyenek kedvesek, mosolyogjanak. „Nagyon nehéz ezt menedzselni, belőni, hogy akkor most hogy viselkedjek. Mosolyogjak? De akkor lehet, hogy zaklatni fognak. Viszont akkor ahhoz is jó képet kell vágnom. Ezek a szüntelen dilemmák kihatnak arra, hogy az ember mennyire érzi magát komfortosan, szabadon, esetleg stresszesen, korlátok közé szorítva. Az Egészségügyi Világszervezet ezzel is magyarázza, hogy miért több a depressziós a nők között” – mondja Horváth Éva.

Rose McGowan, Harvey Weinstein egyik áldozata
©

Horváth Éva szerint a #metoo kampány egyik legfontosabb hozadéka lehet egyrészt az, hogy kezd láthatóvá válni mekkora méreteket ölt a szexuális zaklatás problémája, és hány ember életére van hatással, másrészt az, hogy világossá teszi, az áldozatok nem fognak örökké hallgatni, vagyis „az elkövetők kicsit ijedjenek meg, hogy nem élhetnek vissza büntetlenül a hatalmukkal”.

T. R. Itthon

Zaklatás az egyetemeken: még nem hallottak ilyenről, de van segítség

Miután az ELTE dékánjáról kiderült, visszaélt a hatalmával, kirúgták Mikonya Györgyöt. De mennyire elterjedt ez a magyar egyetemeken, és hová fordulhat az áldozat? Megkerestünk több intézményt is, sok válaszra sem méltatott, amelyik igen, ott nem tudnak olyanról, hogy egy tanár visszaélt volna hatalmával.