szerző:
MTI

A férfi társaival a táborparancsnok kocsijával menekült el a haláltáborból.

Elhunyt 98 éves korában pénteken Gdanskban Kazimierz Piechowski, aki társaival együtt vakmerő módon a táborparancsnok kocsijával szökött meg az auschwitzi haláltáborból 1942-ben – közölte a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) honlapján.

Piechowskit 1940-ben deportálták a koncentrációs táborba a lengyel politikai foglyok első csoportjával. A férfi három társával együtt szökött meg Auschwitzból 1942. június 20-án.

A foglyok feltörtek egy katonai raktárt, ahonnan sikerült náci katonai egyenruhát és fegyvereket lopniuk, és a meneküléshez ellopták a táborparancsnok, Rudolf Höss Steyr 220 típusú nyitott gépkocsiját. "Volt egy olyan legenda, hogy miután kiszabadultunk, levelezőlapot küldtünk Hössnek, és megköszöntük, hogy kölcsönadta a kocsit. De ez nem igaz, nem így történt. Semmi ilyesmit nem csináltunk" – mesélte öt éve Piechowski.

Piechowski kiszabadulása után csatlakozott az ellenálláshoz. A háború után azonban számos más társával együtt, akik a lengyel ellenállás tagjaiként Londonban éltek, megint börtönbe került. A kommunista rezsim tízévi börtönbüntetésre ítélte, amelyből hét évet kellett letöltenie. A táborból való látványos szökésről a brit BBC televízió forgatott dokumentumfilmet, amelyben Piechowski is szerepelt.

Piechowski Auschwitzból együtt menekült Stanislaw Jasterrel, aki magával vitte az ugyancsak a táborban raboskodó Witold Pilecki által készített jelentést, amely először számolt be a haláltábor működéséről. Pilecki volt az egyetlen ismert fogoly, aki önként vállalta az auschwitzi rabságot, hogy ott felderítést végezzen és konspirációs szervezetet létesítsen. A dokumentum eljutott Londonba, a szövetséges erőkhöz.

A nácik a háború alatt a Lengyelország déli részén található auschwitzi haláltáborban több mint 1,1 millió embert, köztük mintegy egymillió európai zsidót gyilkoltak meg 1940 és 1945 között.