Hercsel Adél
Hercsel Adél

Az egészséges tevékenység is lehet rögeszme – tapasztalja a SOTE Magatartástudományi Intézetének testképzavarokat kutató szakértője.

HVG: Egymást érik a Szeresd a tested, fogadd el magad típusú testpozitív kampányok, ám a felmérések és a klinikai tapasztalatok nem igazolták vissza, hogy eredményesek lennének. Sőt már férfiak között is egyre többen küszködnek evés- és testképzavarral.

Babusa Bernadett: Számos előremutató kezdeményezés hangsúlyozza, hogy a testek rendkívül változatosak, nincs tökéletes alak, amelynek meg kellene felelni. Ám ezek kizárólag a nőket célozták meg, pedig időszerű lenne a férfiakra nehezedő hasonló nyomást is enyhíteni. Sokáig azt gondoltuk, hogy a férfiak védettek az evés- és testképzavarokkal szemben, az utóbbi időben viszont azt látjuk, mintha nekik is ugyanazt a keserű pirulát kellene lenyelniük, amit a nőknek régóta adagolnak a médián keresztül. Az utóbbi 25 évben megháromszorozódott a testükkel elégedetlen férfiak száma. Manapság kiemelkedő probléma az izomdiszmorfia, vagyis az inverz anorexia. Azok a férfiak, akik ebben szenvednek, egészségtelen mértékben akarnak minél izmosabbak lenni.

Hol húzható meg a határ, amikor a sportolás, az edzőtermi gyúrás olyan fokot ér el, hogy már testképzavarról kell beszélni?

Sok a félreértés az izomdiszmorfiával kapcsolatban, amely patologizálja a testépítő sportágat, sőt magát a profi sportot is. Ma könnyen rásütik ezt a bélyeget a testépítőkre. Tény, hogy vonzódnak ehhez, de betegségről akkor beszélhetünk, ha az egészséges tevékenység már rögeszmévé válik. Amikor valaki az edzésért feladja az összes társas és egyéb rekreációs időtöltést, sőt akár a munkáját is. Gondolatai kizárólag az edzés körül forognak: mikor mehet végre edzeni, hogyan és mennyit fog edzeni, mikor kell ennie a legjobb eredmény érdekében? A betegséghez testképzavar is társul – az illető a hatalmas izmai ellenére vékonynak látja magát –, és jellemző a gyakori, nagy dózisú, egészségtelen szteroidhasználat is.

Babusa Bernadett. Külső megerősítések
©

Gondolom, legalább ennyire fontos különválasztani a hobbisportolókat a profi sportolóktól.

Többnyire csak a sztársportolók szenzációs teljesítménye és kidolgozott teste jön át a televízióból. Azt már senki sem mutatja meg, hogy a teljesítmény csak látszólag egyéni: egy teljes szakmai gárda dolgozik azért, hogy az ikon a lehető legjobbat hozhassa ki magából. Arról nem is beszélve, hogy a kellő pihenés és a megfelelő regenerálódás ugyanolyan fontos, mint a kőkemény edzés.

Nem először említi a médiát. Van benne igazság, ugyanakkor túlzásnak tartom, hogy folyton a médiát állítják pellengérre mint a testképzavar legfőbb gerjesztőjét.

A testképzavar kialakulása sosem vezethető vissza egyetlen tényezőre. A betegség kialakulásához hajlamosító, kiváltó és fenntartó tényezők egyedi konstellációja szükséges. A médiának, az általa közvetített irreális elvárásoknak nagy szerepük van, de csak ez kevés.

Melyek a legjellemzőbb kiváltó tényezők?

A testképzavar esetében gyakori, hogy valaki túlsúlyos vagy az átlagnál soványabb, alacsonyabb volt, és emiatt rengeteg sérelmet szenvedett el gyerekkorában, bántották, kigúnyolták, megverték.

Megállja a helyét az az elmélet, hogy az anorexia hátterében családon belüli abúzus áll, és felnőttkorban egyfajta kontrollvisszanyerés szándéka váltja ki a betegséget?

A szexuális visszaélés elég gyakori, az evészavarban szenvedők negyedét érinti. A családban történt lelki, szexuális vagy fizikai abúzus fontos kockázati elem, de nem közvetlen ok. A kép árnyaltabb. Az evészavar tökéletes és súlyosan bántalmazó családi háttér esetén is egyaránt kialakulhat. Az abúzuson túl genetikai és biológiai hajlam, továbbá pszichés tényezők, a test észlelésének sajátos zavarai, a tökéletességre törekvés igénye, érzelmi bizonytalanság, negatív önértékelés is közrejátszhatnak.

Mennyit számítanak a családi étkezési szokások?

Ha otthon nagy hangsúlyt helyeznek az ételekre és a testsúlyra, ha az anya állandóan diétázik, rendszeres téma a fogyókúra, mindez újabb kockázati tényezője annak, hogy a gyereknél is kialakuljon majd valamilyen evés-, illetve testképzavar.

Gondolom, az izomdiszmorfiások nemigen jutnak el szakemberhez. A lappangás oka részben ugyanaz lehet, mint a munkafüggőségnél: a szorgalmat a munkában és a testedzésben is értékeli a társadalom.

Ez azért is nehéz, mert az anorexia és az inverz anorexia egyik legfőbb tünete, hogy az illetőnek nincs betegségtudata. Ráadásul másról sem szólnak a mai társadalmi elvárások, mint hogy étkezz egészségesen, sportolj rendszeresen, legyél szép, karcsú és kívánatos – a rengeteg testedzés miatt egyre szebben kidolgozott izomzatú izomdiszmorfiás biztosan kiváltja a környezete elismerését. A külső megerősítés pedig még inkább motiválja, hogy folytassa, amit csinál, hiszen „jó úton jár”. Az érintetteknek amúgy is kevés az önbizalmuk, és az arra épül, milyen a testük. Nem csoda, hogy az evés- és testképzavarok jellemzően rejtett, krónikus, éveken át elhúzódó betegségek. A betegek, ha el is jutnak szakemberhez, szinte kivétel nélkül másodlagos tünetek – depresszió, szorongásos zavarok, önértékelési, szexuális és párkapcsolati problémák – miatt kérnek segítséget.

HERCSEL ADÉL