Hercsel Adél
Hercsel Adél
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Csalódott, hogy a kormány nem tekinti szövetségesének őt, a meddő párok segítőjét, de elszánt, küldetését nem adja fel. Kevesen tudják, de intézetét nem magáról, hanem az apjáról nevezte el. HVG-portré Kaáli Nagy Gézáról.

Kaáli Nagy Géza szülész-nőgyógyász professzor

„Orvoscsaládba születtem 1943 januárjában, Budapest ostromát a Szemkórház óvóhelyén vészeltük át” – mesél a család küzdelmes élményeiről a lombikbébi-kezelésekre szakosodott Kaáli Intézet alapítója. Édesanyja 25 évvel fiatalabb volt a férjénél, a népszerű békéscsabai szemészfőorvosnál. „Apám gyűlölte az oroszokat, ezért rendszerellenesnek minősítették, be is börtönözték. Körzeti orvos lett egy kis faluban, csak 1956-ban, 60 évesen térhetett vissza a szemorvosláshoz.” Édesapja miatt alig vették fel az egyetemre, végül élsportolói, atlétamúltja segített. A diploma után nem kapott állást, ezért öccsével disszidált 1969-ben. New Yorkban rezidensként a Cornell Egyetem szülészetére került. 1977-ben kapott meghívást a Columbia Egyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikájára, később az Albert Einstein Egyetemre. Közben magánklinikát nyitott a New Yorkhoz közeli DobbsFerryben. Időközben építészmérnök öccsével ingatlanvállalatot alapított: közel 40 éve luxusingatlanokat építenek Amerika egyik leggazdagabb városában, Greenwichben. Elmondása szerint az üzlet sosem ment rosszul, de amerikai viszonylatban is jelentős vagyonát főként orvosi szabadalmainak köszönheti. A Kaáli Intézetet – amelyet a köztudattal ellentétben nem magáról, hanem apjáról nevezett el – 1992-ben alapította.

   Állandó lakcíme ma magyarországi, a Gellérthegyen él: „Budapest egyik legszebb art deco stílusban berendezett lakásában”, de egyhuzamban legfeljebb néhány hónapot tartózkodik itt. „Végre van időm utazni Európában is.” Sokat vitorlázik, saját vitorlás- és katamarániskolája van. Felesége is szülész-nőgyógyász. Két felnőtt fia és egy lánya van, de nagy bánatára „unokák egyelőre tervben sincsenek”.

HVG: A Kaáli Intézet budapesti épületében fotó fogadja a látogatót, amelyen ön kezet fog Orbán Viktorral. Úgy tűnik, hiába a jó viszony: az új kormányzati intézkedések kevesebb támogatást kínálnak a magánintézeteknek. Rossz fát tett a tűzre?

Kaáli Nagy Géza: Véleményem szerint az egészségügyi szakpolitikusok fordítva ülnek a lovon. Az állami finanszírozás nem az intézeteknek jár, hanem a meddő pároknak. Ők akkor járnak a legjobban, ha maguk választhatják ki azt az intézetet, ahol a legnagyobb esélyt látják a gyermekáldásra, legyen az állami vagy magán. Nem tartom szerencsésnek, ha a betegek szabad választását bárhogy befolyásolják.

Kaáli Nagy Géza
©

HVG: Csalódott, hogy a kormány ennyi év után sem tekinti szövetségesének a meddő párok segítésében?

K. N. G.: Nem tagadom, hogy kissé csalódott vagyok. De én egész életemben elsősorban a meddő párok szövetségese kívántam lenni, függetlenül a napi politikától. Úgy érzem, hogy ennek a küldetésnek eleget is tettem azzal, hogy 25 ezer gyermekkel gazdagítottuk hazánkat.

HVG: Sokaknak nyilván a felhalmozott vagyona miatt ellenszenves.

K. N. G.: Én nem Magyarországon gazdagodtam meg. A Kaáli Intézet alapításakor az USA-ban végzett évtizedes munkámmal megkeresett pénzemet fektettem be. Hozzátenném, hogy az intézet évekig veszteséges is volt. Sajnálnám, ha a vagyonom és nem az általam vezetett intézet sikere alapján ítélnének meg.

HVG: Ezzel azt akarja mondani, hogy valójában aprópénz, amit Magyarországon keres?

K. N. G.: Az USA-ban nyilván egészen más kereseti lehetőségek vannak, mint Magyarországon. Például egy lombikbébi-beavatkozásért sokszor 15 ezer dollárt is fizetnek a betegek, míg a Kaáli intézetben ez átlagosan 1,2 ezer dollárnak megfelelő összeg. Ami személyesen engem illet, az intézet bevételei már különösebben nem befolyásolják az életemet, a gyerekeim felnőttek, sikeresek, megvan az egzisztenciájuk. Sőt nekem amerikai nyugdíjam is van – amit nem szeretek hangsúlyozni, mert a koromra utal.

HVG: Gyorsan haladt az egyetemi ranglétrán, a legmagasabb tudományos fokozatig vitte. Minek köszönhette a sikereit? Magyarként nem volt kisebbségi komplexusa?

K. N. G.: Huszonhat évesen mentem ki, könnyen átvettem az amerikai mentalitást, Amerika az én lendületemhez volt szabva. Van, aki agresszívnek tart, én inkább úgy mondanám, hogy határozott személyiség vagyok, aki általában tudja, mit akar. Tudományos érdeklődésem a mai napig változatlan. Sokszor szerencsésnek is érezhettem magam, hiszen olyan emberekkel kerülhettem baráti kapcsolatba, mint például Robert Landesman professzor, aki eredetileg a teniszpartnerem volt, majd később a főnököm és a mentorom. Amerika egyébként vállaltan a kisebbségekből tevődik össze – fel sem merült, hogy emiatt komplexusom lenne.

HVG: A hatvanas, hetvenes években végigélte az amerikai abortuszellenes és abortuszpárti mozgalmak összecsapásának időszakát. Igaz, hogy a szélsőséges vallási fanatikusok rendszeresen zaklatták önt és a családját?

K. N. G.: Az USA-ban a nők jogainak képviselői valóban sokszor szembesültek vallási fanatikusokkal. Ám a rendőrség mindig jól kezelte az összetűzéseket, bár a fanatikusok nem riadtak vissza az orvosgyilkosságtól sem. Nekünk szerencsére soha semmi bántódásunk nem esett. Ami szomorú, hogy a vallási fanatikusok a lombikbébi-kezeléseket is az abortusszal egy kalap alá veszik. Meggyőződésem, hogy Robert G. Edwards, a brit kutatóorvos, aki nagyon jó barátom volt, nem csupán azért kapta az orvosi Nobel-díjat, mert a lombikban életre keltette a petesejtet a hímivarsejttel, hanem azért, mert foggal-körömmel harcolt azért, hogy a módszert világszerte legalizálják.

HVG: Ha jól tudom, Edwardshoz hasonlóan mindig is lendületesen harcolt a nők jogaiért, különösen a reprodukciós jogokért. Mikor és hogyan lett ekkora feminista?

K. N. G.: Vallom és hiszem, hogy a nőknek joguk van a reprodukcióval kapcsolatos döntéseiket külső befolyástól mentesen, szabadon meghozni. Nyilván hatottak rám a progresszív amerikai feminista mozgalmak is. Persze extrém esetek is előfordulnak: az USA-ban volt egyszer egy páciens, akinél tizennégyszer végeztek lombikbébi-kezelést, mire végre teherbe esett. Majd a terhesség hetedik hetében meggondolta magát, úgy döntött, hogy abortuszt szeretne. Óriási dilemma, hogy mit tegyen, mit tehet ilyenkor a kezelőorvos. Tiszteletben kell-e tartani ilyen esetekben is a nők döntési jogát? Véleményem szerint igen.

HVG: Azt hogy éli meg, amikor meg kell mondania a betegnek, hogy a baba nem fog összejönni?

K. N. G.: Rendkívül ritkán fordul elő az, hogy egy párnak biztosan nem lehet gyermeke. Ha mégis, akkor a legjobb az őszinteség. Az orvosnak soha nem szabad visszaélnie egy kiszolgáltatott páciens gyermek iránti vágyával. Szerencsére a betegek túlnyomó többségét belátható időn belül gyermekhez tudjuk juttatni. A személyes credóm az, hogy a történet sohasem a technikáról, hanem mindig az emberről szól. A siker nem a kémcsőben, hanem az emberek lelkében dől el.

HVG: Ön hívő ember?

K. N. G.: Az egész pereputtyom erdélyi református lelkészekből állt. Gondolhatja, hogy ők mindannyian erősen félretett egyházi emberek voltak a Ceausescu-rendszerben. Templomba viszonylag ritkán járok, ám hiszek abban, hogy magasabb rendű erő irányítja az életünket.