Keresztes Imre
Keresztes Imre
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Dávid királynak köszönhetően egykor a zsidók fővárosa volt, ám a csaknem két évezrede tartó háborúskodások során asszírok, babiloniak, perzsák, rómaiak, arabok és törökök uralma alatt is állt Jeruzsálem, három világvallás szent helye.

Karácsonyi ajándék a brit népnek – szólt David Lloyd George kormányfő, amikor Edmund Allenby angol tábornok száz éve, 1917 decemberében elhódította Jeruzsálemet az Oszmán Birodalomtól. Egy évszázaddal később Donald Trump amerikai elnök a hanuka közeledtével azzal lepte meg Izraelt, hogy fővárosának ismerte el Jeruzsálemet. Válaszul a muszlim országokat tömörítő Iszlám Konferencia Szervezete a majdani palesztin állam megszállt fővárosának kiáltotta ki Jeruzsálem keleti felét. Közel két évezrede dúl a véres konfliktusokkal párosuló vita, hogy kié Jeruzsálem. A várost kormányzó Izraelé és a zsidóságé vagy az önálló államért harcoló palesztinoké és a muszlim közösségé? Netán a keresztényeké, ahogy azt a középkori keresztes lovagok tartották?

Jeruzsálem múltja szinte másról sem szól, mint a birtoklásáért folyó állandó háborúskodásról. A leigázottak mind maradandó kulturális és vallási örökséget hagytak hátra, miközben a ma ott élő zsidók és palesztinok egyaránt a történelmet és a vallást hívják segítségül annak alátámasztására, hogy őket illeti meg a város. Holott előttük mások is lakták a vidéket. Izraeli régészek a legkorábbi települések nyomait több mint hétezer évvel ezelőttre, a rézkorra teszik, az i. e. IV. évezred közepétől folyamatosan kánaánita népek éltek arra. Ők hajnalistenük után Salim házának, az asszírok a béke városának nevezték (a béke héberül salom). Először az i. e. II. évezred elejéről származó óegyiptomi átokszövegekben említik, a rontással teli agyagtáblák összetörésével a fáraók hadisikereket reméltek. Felbukkan az Ehnaton fáraó korának diplomáciai leiratait tartalmazó Amarna-levelekben is.

Jeruzsálem neve a Teremtés könyvében jelenik meg először, de a város a jebuzeusoké volt, amikor Ábrahám ősatya Mezopotámiából az i. e. XVII. században Kánaán földjére lépett. Az ott élő népek között voltak az Égei-tenger felől érkező filiszteusok is; később róluk nevezték el a területet Palesztinának. Az Ószövetségben az izraeliták és a filiszteusok gyakran harcban álltak egymással, amit a héber Dávid és a filiszteus Góliát bibliai csatája is jelképez. És Ábrahám Isten parancsára ment fel a jeruzsálemi Moriah hegyére, hogy hite bizonyítékául feláldozza fiát, Izsákot. Az Úr – látva engedelmességét – megkegyelmezett, és Izsák életben maradt. Az első izraeli királyságot megalapító és Jeruzsálemet elfoglaló Dávid király egy jebuzeustól megvásárolta az emlékezetes területet, fia, Salamon pedig felépíttette rajta a zsidók első templomát, az áldozati helyen a szentek szentjével.

©

Kánaán földje mindig is az ókori nagyhatalmak – az egyiptomiak, a hettiták, az asszírok, a perzsák – ütközőterülete volt. Az i. e. VIII. században az asszírok vazallusállammá tették Júdeát, majd 150 évvel később II. Nabú-kudurri-uszur (Nabukodonozor) babilóniai király leromboltatta Jeruzsálemet Salamon templomával együtt, és magával vitte fogságba a zsidóságot. II. Kürosz perzsa király visszaengedte a zsidókat, és hozzájárult az új, a második templom felépítéséhez. Utánuk jöttek a makedónok, majd a rómaiak, akik a zsidó lázadás leverésekor, i. sz. 70-ben a második templomot is lerombolták. A nyugati oldala maradt meg – a Siratófal azóta is a zsidók szent helye. A pusztítás hatalmas volt, a zsidók egy része elmenekült. A Római Birodalom a kíméletlen üldözés után 313-ban legalizálta a kereszténységet, és az új vallást a római császárok közül elsőként felvevő Nagy Konstantin parancsára felépítették a Szent Sír-templomot a Golgota feltételezett helyén, ahol a zsidó messiásként fellépő, új vallást alapító Krisztust keresztre feszítették és eltemették.

Jeruzsálem három évszázadon át a keresztény Bizánci Birodalom fennhatósága alatt állt, mígnem az Arab-félszigeten megszületett iszlám által egyesített arab seregek öt évvel Mohamed próféta halála után, 637-ben elfoglalták. Bár a Korán nem említi Jeruzsálemet, muszlim teológusok szerint több utalás is szerepel benne a városra. Az arabok Ábrahám – az iszlámban Ibrahim – elsőszülött fiát tekintik az ősatyjuknak, aki viszont szerintük nem Izsák, hanem Izmael, és a Moriah hegyén őt készült feláldozni az apja. Ezért aztán az arabok az egykori zsidó templom helyén – ahonnan szerintük Mohamed a mennybe szállt – már 691-re felépítették az aranykupolás Szikladómot, mellette pedig 18 évvel később egy keresztény templom romjain az al-Aksza-mecsetet. A név arabul a legtávolabbit jelenti, a Korán szerint ugyanis Mohamed arról álmodott, hogy „a legtávolabb” – korai muszlim vallástudósok szerint a mennybe – jut.

Bár a középkori keresztény Európát sértette, hogy Jeruzsálem a muszlimok kezére jutott, az 1099-ben indult keresztes hadjáratok során a lovagok csak átmenetileg tudták megvetni a lábukat a Szentföldön. Mészárszékké változtatták a szent várost, közel 90 évi rémuralmuk után a Jeruzsálemet visszafoglaló Szaladin egyiptomi szultán viszont kegyelmet tanúsított, így a visszatelepülők között zsidók is voltak. A régi falakat lerombolták, hogy ha a várost újra bevennék a keresztesek, könnyebb legyen visszafoglalni.

A XIII. század eleji tatár pusztítás után Jeruzsálem kétezer lakosából 300 volt keresztény, és két család zsidó. Az újabb mélypontot az egyiptomi mamelukok 250 éves uralma követte, majd 1517-ben a törökök foglalták el Jeruzsálemet. Felépült az új, ma is álló városfal, és a település ismét élni kezdett. Az európai bevándorlás nyomán 1890 körül a lakosság először volt megint zsidó többségű a második templom lerombolása óta.

Az első világháborúban az Oszmán Birodalom bukása 400 évi muszlim uralomnak vetett véget Jeruzsálemben. Amikor 1917. december 11-én Allenby tábornok a városfalhoz érkezett, leszállt a lováról, és a Jaffa-kapun át gyalog lépett be az óvárosba a szent helyek iránti tisztelete jeléül. Azt ígérte, hogy a három vallás – a judaizmus, a kereszténység és az iszlám – minden szent helyét megvédik. A szép szavak ellenére az 1947-ig tartott brit mandátum, majd Izrael állam 1948-as kikiáltása és az arab–izraeli ellenségeskedés új véres fejezetet nyitott Jeruzsálem történetében. A XX. században a kolonializmus, a nacionalizmus, az antiszemitizmus és az arabellenesség formálta a város életét. A gyűlölet és a harag egyre hevesebb lett, Jeruzsálem szimbolikus jelentősége pedig erősebb, mint valaha.

A cikk a HVG 2017 karácsonyi dupla számában jelent meg.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!