szerző:
hvg.hu

A sokat látott rendőrök is megdöbbentek azon, amit egy menekülő gyerek bejelentése után találtak.

Egy házaspár összesen 13 gyerekét tartotta láncra verve a házukban, a kaliforniai Perrisben, valószínűleg már évek óta – írta a BBC. A gyerekeik közül a legfiatalabb mindössze kétéves, heten pedig már felnőttek, a legidősebb 29 éves.

A rendőrséget az egyik gyerek értesítette, aki meg tudott szökni. Amikor a rendőrök kiérkeztek a házhoz, a gyerekeket láncra verve találták. A legtöbbeket éheztették a szüleik. Mind a 13 testvért kórházba vitték, az állapotuk mostanra már stabilizálódott. Azt viszont egyelőre nem árulták el a nyomozók, hogy melyikük pontosan mennyi ideje volt fogságban.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!