szerző:
Zelki Benjámin

A befagyott folyó jegén korcsolyázó fiatalok fogadtak Fehéroroszország fővárosában, a mínusz 12 fokos januári estén. Az elegáns sugárutakon sétálva a még mindig KGB-ként működő szerv épülete, a 85 forintos metrójegy és a mindenhol feltűnő kommunista jelképek emlékeztettek csak arra, hogy Európa utolsó diktatúrájában járok.

Január 15-én este szálltam le a reptéri buszról Minszk vasútállomása előtt, a Lenin térnél. Első, rövid sétám során egy hatalmas Lenin-szobor mellett elhaladva a Győzelem térre jutottam, melyen a mi Szabadság téri emlékművünkhöz hasonló fogadott, körülötte hatalmas világító vörös csillagok figyeltek rám a lámpaoszlopokról. ’89-ben születettként éreztem, itt valami olyasmit fogok látni, amit eddig máshol még soha.

©

Rövid gyaloglás után metróra szálltam, és vacsorázni indultam a Tripadvisoron kinézett Lido önkiszolgáló étterembe, ahol fehérorosz ételeket kínálnak. A széles választékból végül pirítós kenyérrel, majonézzel tarkított zöldséges salátát, olajban tocsogó krumplis palacsintát, sajttal-spenóttal sült húst és hatalmas csokitortát tettem a tálcámra, gépi üdítővel. A saláta és a hús kellemes, a krumplis palacsinta elég kellemetlen meglepetést okozott, nagyjából 2000 forintot fizettem mindezért.

©

Vacsora után újra metróra ültem, és külvárosi panelből átalakított hotelembe, a Zvezdába vettem az irányt. A metróvégállomástól még 4 megállót troliztam, igazi szocialista lakótelepen találtam magam: hatalmas házak, valószínűtlenül széles utak fogadtak, bringasávnak és rengeteg parkolónak is jutott hely. A szállás éjszakánként nagyjából 5000 forintba került, és minden rendben volt vele, a szobában a zord kinti hőmérséklet ellenére nagyon meleg volt. A hotelban minden emeleten ült egy néni, ők figyeltek arra, hogy minden rendben menjen a becsekkoló vendégekkel (meg még talán őket is figyelemmel kísérték ittlétük alatt). Lefekvés előtt még ellátogattam a hotel bárjába, és a Ru TV zenecsatornát hallgatva megittam egy vodkát, majd nyugovóra tértem.

KGB-székház, szocialista múzeum

A mínusz 12 fokos hidegnek köszönhetően csak a harmadik napon kezdtem a város fő látványosságainak felfedezéséhez – ezek zömében a Prospekt Nezavisimosti, azaz a Függetlenség sugárút mentén terülnek el. Mivel Minszket majdnem teljesen lerombolták a második világháborúban, a fő sugárút épületei zömében az 1940-es,-50-es években épültek, sztálinista stílusban. A sztereotípiával – és a külvárosi panelrengetegekkel – ellentétben itt kimondottan szép és magasztos épületeket látni.

©

A Lenin tértől kifelé sétálva balra a KGB székháza található. Igen, Fehéroroszországban az állambiztonsági szervezetet még mindig így hívják, székházukat az angol nyelvű oldalak a város legfőbb látnivalói közé sorolják:

©

Az Október tértől jobbra fordulva máris a Szviszlacs folyó partjára érünk, mely a centrumnál kiszélesedik. Partjain hosszan elterülő zöldfelület található, melyet most vastagon hó borított, túloldalán egy őrületes méretű szalagházat pillanthatunk meg. A befagyott folyó medrében éppen egy úszómedencén dolgoztak a derék munkások.

©

A széles folyóparton az erős hófúvásban sétálva nagyjából húsz perc járás után a Nagy Honvédő Háború Múzeumához jutottam. Az ajtón belépve azonnal megpillantottam egy nagy tankot, de még mielőtt közelebb léphettem volna, nagy darab, mogorva szőke néni ordított rám a sarokból fehéroroszul. Amikor angolul jeleztem, hogy nem értem, ő tovább ordítozott velem saját nyelvén, míg tanácstalan arckifejezésemet látva fiatalabb kollégája ki nem segítette angolul, hogy „ticket”, és a bejárattal szemközti pultra mutatott. Mivel sem a végtelenül szocialista kinézetű múzeum tematikája, sem a fogadtatás nem különösebben keltette fel érdeklődésemet, az ajtó felé visszasomfordálva inkább a távozás mellett döntöttem.

Úgy tűnt, Murphy törvénye érvényesült, hiszen megfordult a szélirány, és a hatalmas folyóparton visszafelé sétálva ugyanolyan erővel fújta szemembe a havat, mint idefelé jövet, így csak szemlesütve tudtam haladni. Miközben azon gondolkoztam, milyen szép lehet ez a folyópart nyáron, hátulról hosszú dudálás zökkentett ki magamba fordult sétálásomból. Hátranézvén hatalmas fehérorosz MAZ márkájú hótakarító teherautót, a volán mögött bajszos bácsit pillantottam meg, aki bőszen mutogatta, hogy álljak félre. Mivel én sétáltam a járdán, nem értettem heves reakcióját, de lévén hogy sebességét nem csökkentette, nem volt más választásom, mint gyorsan félreugrani.

Alig vártam már, hogy elérjek a közeli Nemiga metrómegállóhoz, hiszen a föld alatt van ilyenkor egyedül elviselhető idő Minszkben. A metróhoz vezető úton figyelmem a KFC jellegzetesen fehérorosz épületén akadt meg:

©

 Gyógyfürdőszag és sarló-kalapács a metróban

A metróba lemenve mindahányszor megcsapta az orromat a jellegzetes, kénes, gyógyfürdőre hasonlító, mégis kellemes szag. A minszki földalattiban is vannak beléptetőkapuk, kis korongokat kell bedobálni a gépbe, hogy beengedjen, bár a bérletesek már elektronikus kártyát is használhatnak. Az áthaladás zavartalanságát kis fülkéjükből szigorú tekintetű őrök figyelik, egy-egy kis korong ára 85 forint. A következő, Lenin téri metrómegálló közepén hatalmas sarló-kalapácsot pillantottam meg, ki is szálltam megcsodálni.

©

A metró egyébként nagyon jól használható, a megállótávok a mieinknél sokkal hosszabbak, az állomások a moszkvaihoz hasonló díszítésűek. A két metróvonalon a nálunk is ismerős régi 3-as metrószerelvények közlekednek, csak sokkal jobb állapotúak. Nem véletlenül, hiszen Minszk folyamatosan vette a kocsikat a nagy testvértől: legutóbb a 2014-es vonalhosszabbításkor érkezett néhány a bő négy évtizeden át gyártott örök klasszikus orosz szerelvényekből.

©
Most akkor Fehéroroszország kommunista, vagy nem?

Fehéroroszországban korlátozott piacgazdaság működik, ami az utcán sétálva nem is igazán látszik: McDonald's és KFC mindenhol, az emberek kezében iPhone, és azon Facebook-alkalmazás. Azonban a Lukasenka vezette kommunista párt van hatalmon 1994 óta, a legtöbb vállalat állami tulajdonban van. Az orosz függés nagyon erős, a fehéroroszok hivatali nyelvként is az oroszt beszélik, sajátjukat csak otthon használják. Az olcsó Oroszországból importált gáznak és különböző szociális támogatásoknak köszönhetően az életszínvonal egészen jó. A rendszer despotikusságára utal, hogy Európában már csak itt van halálbüntetés, a demokrácia szintjét az EIU tízes skáláján 3,5-ösre értékelte. A hangulatot hűen bemutatja a hatalom által üldözött fehérorosz Ljapis Trubecskoj együttes Kapital című száma:

 

 

Szürreális kilátópont egy külvárosi könyvtárban

Estére értem a külvárosi Uszhod metróállomás közelében található Nemzeti Könyvtárhoz. Az éjszakai fényben egészen speciális látványt nyújtó épület ugyancsak szerepelt Minszk legfőbb látnivalói között, akkor azonban még nem tudtam, hogy miért.

©

A könyvtárba belépve mosolygós, fiatal szőke pénztárosnő fogadott, majd mikor angolul megszólaltam, zavarba jött, és gyorsan a kezembe nyomott egy angol nyelvű leírást, melyből kiderült, hogy az épületet megkerülve, annak hátuljában található egy panorámalift, amely felvisz a 23. emeletre, és onnan meg lehet nézni a kilátást. Visszamentem tehát a metsző hidegbe, alig találtam meg a sötétben az épület eldugott hátsó bejáratát. A magaslaton álló jegypénztárnál könyvébe merülő néni ült, kis várakozás után 300 forintért már a kezemben is volt a jegy, és az épület üvegablakán néztem ki a panorámaliftből. A könyvtár hátsó fele mintha egy obszervatórium lett volna, onnan egy lépcső vezetett föl a ház tetejére, ahonnan le lehetett nézni a minden irányba hosszan elterülő éjszakai Minszk hatalmas épületeire. A könyvtártól a metró felé vettem az irányt, a befagyott, folyóparton fiatalok korcsolyáztak a késő esti félhomályban.

Másnap reggel ébredés után azonnal indulnom is kellett a reptérre, hogy elérjem a fehérorosz Belavia légitársaság közvetlen budapesti gépét. A reptéri buszon ülve azon gondolkoztam, mennyire is érezhető, hogy éppen egy diktatúrából tartok most hazafelé. Az utcán látható rengeteg katona és rendőr, illetve a kommunista jelképek folyamatos látványánál jellegzetesebb dolgot nehéz is volna utólag felidézni, hacsak nem az emberek visszafogott karakterét. 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!