szerző:
hvg.hu

Az AFP francia hírügynökség riportot közölt arról, hogy milyen olajozottan működik Magyarországon az új politikai humor Bödőcs Tiborral az élen. A cikkben üdvözlik az Orbán Viktor illiberális demokráciaeszményét és a kormányfőhöz köthető oligarchákat kiparodizáló Dumaszínház csapatát.

„Magyarország közép-ázsiai, posztszovjet, illiberális légköre Orbán alatt paródiává érett” – idézi Bödőcsöt az AFP francia hírügynökség budapesti tudósítója, aki úgy hivatkozik a humoristára, mint a politikai humorral foglalkozó magyar komikusok új hullámának legütőképesebb képviselőjére.

Az AFP ennek kapcsán meg is jegyzi, hogy Bödőcs Orbán Viktor 2014-es tusványosi beszédére utal, amelyben a kormányfő kifejtette álláspontját arról, hogy Magyarországnak az olyan illiberális, a demokráciától messze álló, de gazdaságilag erős államokat kellene követnie, mint Oroszország, Kína vagy Törökország. A cikk hozzáteszi, hogy azóta Orbán Viktor nagy erőkkel sajátította ki kormánypropaganda céljából a magyar médiát és más intézményeket, plakátkampányok sorozatával üzenete a magyar lakosságnak többek között azt, hogy Brüsszelt és Soros Györgyöt (a „liberális amerikai milliárdost”) meg kell állítani.

„Mindezt nevetségessé teszem, és megpróbálom rávenni azokat, akik hisznek a propagandának, hogy gondolják azt át újra” – mondja Bödőcs. Az AFP kiemeli, hogy a humorista a NER oligarchái közül is állít személyeket a célkeresztjébe, többek között Mészáros Lőrincen ironizál. Bödőcs hozzáteszi, hogy azért parodizálja az orbáni rendszert, mert „Viktor témái, mint a külföldi fenyegetés és a muszlim invázió, primitívek, de erősek", és az ellenzéki politikusok egyszerűen ezekkel a topikokkal nem tudnak versenyezni.

Maga a Dumaszínház is teljes mellszélességgel beleáll a jelenlegi rendszer kritizálásába – hangsúlyozza az AFP –, Putyin, a kerítés, az EU-s pénzek elherdálása, lenyúlása állandó témák.

Kovács András Péter szerint Orbán Viktort nagy öröm játszani, mert a kormányfőben van valami furcsa, eltorzult attól, hogy hosszú ideje hatalmon van.

Litkai Gergely, a Dumaszínház vezetője kiemeli, hogy a menekültválság kapcsán a kormány indokolatlanul félelmet generált a menekültekkel, bevándorlókkal szemben. Ezzel kapcsolatban az AFP emlékezteti az olvasóit arra is, hogy az elültetett félelem miatt történhetett az meg, hogy például az őcsényi panzióst, aki szívesen vendégül látott volna néhány menekültet a szállásán, a helyiek durván megfenyegették.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
Kőhalmi Zoltán Kult

Bödőcs Tibor: "A humort nyitottságnak is nevezhetjük"

Nem vicc, eljött az ideje, hogy humorista kérdezze a humoristát. Bödőcs Tibort interjúvolva Kőhalmi Zoltán a tőzegbányászattól a pálinkafőzésen, a politikán és a demagógián át saját készülő könyvéig jutott. HVG-portré.