Balla István
Balla István
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A korábban radikálisan tandíjellenes Orbán által bejelentett durván magas képzési díjak után hangos hallgatói demonstrációsorozat rázta meg a fővárost és a vidéki egyetemi városokat, de mára mintha csend lenne az egyetemek körül. Ez azonban csak látszatnyugalom, a miniszterelnök által kirendelt kancellárok által irányított intézményekben ma senki nem mer ugrálni. A felsőoktatás és a szakképzés átszabása tévút, az csak a vállalatok, vállalkozások rövid távú érdekeit szolgálja. Interjú Polónyi István oktatáskutatóval.

hvg.hu: Nem sokkal az Orbán-kormány hivatalba lépése után kiderült, hogy az addig radikálisan tandíjellenes(nek tűnő) miniszterelnök drasztikus mértékű tandíjat vezetne be. Ki is vonultak a diákok az utcára, hidakat, egyetemeket foglaltak. Végül valamennyire visszakozott a kormány. Mennyire volt sikeres az akkori hallgatói tiltakozás?

Polónyi István: Először a gazdasági elképzeléseket megfogalmazó Széll Kálmán Tervben hallhattunk arról, hogy drasztikus – 80 milliárdos - forráskivonást képzel el a kormány. A 2012-es miniszterelnöki bejelentés ehhez kapcsolódott. És valóban először 50, később még 30 milliárd forintot ki is vontak a felsőoktatásból. A Fidesz nyilvánosságra nem hozott terve az volt, hogy az egész felsőoktatást átalakítja önfenntartó rendszerré, amiben a hallgatók kifizetik a teljes önköltségüket. Ebben az akkor kidolgozott és a mai napig létező Diákhitel 2 segített volna nekik. Végül visszakozott a kormány. Ám a 80 milliárd így is eltűnt az egyetemekről, ami miatt gyorsan eladósodtak az intézmények. Ennek viszont az lett a következménye, hogy bevezették a kancellária-rendszert.

hvg.hu: Az utóbbi években azért nőtt az állami finanszírozás mértéke a felsőoktatásban.

P. I.: Valóban, 2018-ra nagyjából visszaadták a korábbi elvonást, de nem ugyanolyan rendszerben. A pénzeket anno az intézményektől vonták el, de oda csak a felét juttatták vissza, a másik felét az úgynevezett strukturális alapba és a kiválóság alapba tették, amikből aztán zsebből osztogathanak. Azaz sokkal átláthatatlanabbá tették az intézményi költségvetéseket.

hvg.hu: Ezzel, gondolom, a kormánynak „kedves” intézmények járnak jól.

P. I.: Igen. A strukturális alap elvileg ara való, hogy a bajba jutott intézményeket kisegítse. Ezzel a kancelláriarendszert is megszilárdítja, hiszen, ha bajba van egy intézmény, elmegy a kancellár sírni egy kicsit, kap pénzt. A kiválóság alap pedig elvileg úgy működik, hogy megmondják, ki a kiváló, és annak többet adnak.

hvg.hu: Visszakanyarodva a hallgatói megmozdulásokra. A „mindenki fizessen tandíjat”-ból az lett, hogy a kormány meghatározza az államilag finanszírozott keretszámokat, és az oda be nem jutottak fizessenek. Végül, látszólag, ebből is visszalépett Orbán Viktor.

P. I.: A 2011-es intézkedéscsomag fontos eleme volt a hallgatói létszám csökkentése és átstrukturálása a termelési rendeltetésű szakok (műszaki, természettudományos, agrár) felé. Ez így vagy úgy, de folyik. A felvett hallgatók száma közel 20 százalékkal kevesebb, mint 2009-ben.

©

hvg.hu: Ennek azért vannak demográfiai okai is.

P. I.: Igen, de korántsem csökkent annyival a gyereklétszám, mint amennyivel a felvett hallgatók száma. Viszont, volt több mint egy tucat szak, aminek egy részét megszüntették, a többinek pedig iszonyúan felnyomták a ponthatárait. Kvázi így önköltségessé tették ezeket. A háttérben tehát létezik keretszám-szabályozás, csak most úgy érvényesül, hogy a minisztérium határozza meg az intézményi kapacitásokat, a bejutási pontszámokat és a szakalapításokat. És a felsőoktatás felé az utakat persze már a közoktatásban is tudják szűkíteni.

hvg.hu: A tandíj nem új dolog, már 2010 előtt is volt önköltséges felsőoktatási képzés.

P.I.: Persze, ez 1996 óta létezik. Miközben óriási politikai csaták folynak tandíj-ügyben, ez több mit 20 éve létezik. Ma összesen a hallgatók 40-45 százaléka önköltséges. Csak nagy különbség, hogy a régi költségtérítésnél a mostani önköltség sokkal magasabb, majdnem duplája.

hvg.hu: A felsőoktatási utak szűkítését azzal magyarázzák, hogy az országnak kevesebb diplomásra és több szakmunkásra van szüksége. Ezt hangoztatja a miniszterelnök és a fő oktatási háttérembere, Parragh László kamarai elnök. Nincs igazuk?

P. I.: Igen, ez főleg a szakképzési koncepciókban jelenik meg. És ezt próbálják is érvényre juttatni. De az az érdekes, hogy mindenfajta erőlködés ellenére, nem növekszik a szakképzésbe áramló gyerekek száma. Az ideológiai maszlagot a szülők nem veszik be. Parragh László állandóan azt mondja, hogy a kis gimnáziumokat be kell zárni. Várható, hogy ha áprilisban a Fidesz kerül újra hatalomra, akkor ezekhez keményen hozzá fognak nyúlni. Könnyű dolguk lesz, hiszen kikerültek az önkormányzati fenntartásból. A felsőoktatásba való bekerülést szintén tovább fogják nehezíteni.

hvg.hu: De nem lehet, hogy igazuk van? Tényleg több szakemberre van szükség a munkaerőpiacon és kevesebb diplomásra?

P. I.: Nem. Hamis tényekre épül az oktatáspolitika. A diplomás munkanélküliség lényegesebben kisebb, mint a kevésbé iskolázottaké, és töredéke a szakmunkás munkanélküliségnek. Továbbá egy diplomás munkanélküli sokkal hamarabb talál állást, mint egy szakmunkás munkanélküli. Lehet, hogy hiányoznak a szakemberek, de ennek az az oka, hogy a vállalatok nem fizetik meg őket. Ha többet fizetnének, lenne szakmunkás. Ráadásul minél inkább iskolázatlan egy munkanélküli, annál nagyobb valószínűséggel marad is az, hiszen átképezhetetlen. A szakképzés átalakítása után, mivel leszűkítették a közismereti tárgyakat, egyre inkább nehéz lesz a szakmunkásoknak új pályát találni. Az akadémiai készségek helyett szakmai készségeket próbálnak tanítani, azok pedig törvényszerűen hamar elavulnak. A vállalatok rövidtávra látnak, azt látják csak, most milyen szakemberre van szükségük. Ha erre épít egy oktatáspolitika, az nagy hiba.

©

hvg.hu: De van olyan ember vagy intézmény, aki hosszú távon biztosat tudna mondani a munkaerőpiaci igényekről?

P. I.: Természetesen nincs. Épp ezért nem is ez a megoldás. Az lenne a megoldás, hogy széles képzési alapot adunk, és átképezhető embereket képzünk. Ezért baj, hogy kiürítették a szakképzésből az akadémiai készségeket.

hvg.hu: Az egyetemi oktatók állandóan arról panaszkodnak, hogy a hallgatók tudás- és készségszintje katasztrofális. Biztos, hogy minden hallgatónak ott a helye az egyetemeken?

P.I.: A világ a felsőoktatás tömegesedése felé halad. A mai oktatáspolitika viszont megint az elitképzés felé. Az unió azt javasolta, hogy a tagországokban 2020-ra a 25-34 éves népességben a diplomások aránya érje el a 40 százalékot. Ennek az a közgazdasági alapja, hogy a szellemi tevékenység lesz az, ami a jövőben a termelés mozgatórugója lesz. Mi nem vállaltunk 40, csak 34 százalékot, de ezt sem biztos, hogy teljesíteni tudjuk. A tömegesedés következménye, hogy most olyanok is bejutnak a felsőoktatásba, akik korábban nem jutottak volna be, azaz az a minőség differenciálódásával jár. De ez nem baj, a munkaerőpiac pontosan tudja, hogy egy elitegyetem végzett diploma nem egyenlő színvonalú valamelyik kis főiskola diplomájával. A tömegesedéssel járó minőség-differenciálást a kétszintű képzésnek kell kezelnie.

hvg.hu: A ciklus eleji nagy diákbalhékba Hoffmann Rózsa belebukott, jött Klinghammer István, de ő sem volt sokáig szakállamtitkár. Palkovics László viszont sikeresen pacifikálta a területet, ma már - a politikai szempontból kirobbantott CEU-ügyön kívül - nincsenek nagy felhorkanások felsőoktatásban. Tényleg megnyugodott a terület?

P.I.: Hoffmann Rózsa nem értett a felsőoktatáshoz, nem tudta kezelni a hallgatókat. Ezért hívtak egy elismert professzort, akivel megpróbálták a békét megteremetni. Klinghammer viszont félreértette a feladatát, és csinált egy viszonylag európai felsőoktatási koncepciót. Ez persze azonnal megbukott. Egy dolog maradt meg belőle: a kancellária-rendszer. Ezután jött Palkovics, aki viszont elfogadta a Parragh László-féle elképzeléseket, a termelési szakok erőltetését. És végre is hajtja. Erőlteti a „csodaszer” duális képzést is, mert azt hiszik, az Németországban létezik. A valóságban ez ott is egy perifériás dolog, a diákok néhány százaléka jár ilyenre. Hogy miért van csend? Azért, mert radikálisan átalakították a felsőoktatás irányítását, ma gyakorlatilag a kancellárok kapták meg a teljhatalmat. Ők az intézmények gazdasági, stratégiai, humánpolitikai döntéseinek egyszemélyi felelősei. A rektor feladata kiüresedett, a szenátusé pláne. Létrehozták a konzisztóriumokat, amikben a miniszterelnök által kinevezett kancellár mellett ott ülnek a szakminiszer által kinevezett delegáltak. Egy ilyen struktúrában ki merne ugrálni?

©

hvg.hu: És a hallgatók?

P.I.: A hallgatók örülnek, hogy bejutnak a felsőoktatásba, depolitizáltak, belenyugodtak a helyzetükbe. Időnként megkérdezem őket, sokan nem is tudnak arról például, hogy a röghöz kötés intézménye- bár valamivel szelídültebb formában – de ma is létezik. A HÖK kisajátítja a hallgatók képviseletét. Az oktatók pedig olyan megosztottak, mint bármely más területen. Kiszolgáltatottá vált a felsőoktatás, ennek a következménye, hogy elfásult szektor.

hvg.hu: Palkovics nemrég azt mondta, hogy a felsőoktatás az egyik legsikeresebb rendszerünk. Nem tudni, mire értette ezt, mindenesetre a nagy nemzetközi egyetemi listákról hiányoznak a magyar intézmények. Miért?

P. I.: A Palkovics-koncepcióban benne van, hogy a magyar felsőoktatás világszínvonalú lesz hamarosan. Ez a szokásos blöff. Nem lesz. Aki bárhol írt arról, hogy mitől lehet világszínvonalú egy egyetem, mind azzal kezdte, hogy ennek alapfeltétele a forrásbőség. A második az autonómia. Az, hogy világhírű (esetleg Nobel-díjas) oktatók dolgozzanak ott, és jó tudású hallgatók járjanak oda, továbbá, hogy jó szakemberek kutassanak, s ez mind pénzkérdés. A Stanford vagy a Yale Egyetem költségvetése önmagában körülbelül négyszerese az egész magyar felsőoktatásénak. Ahhoz, hogy előrelépés legyen, meg kellene őrizni a tehetségeinket, és ide kellene vonzani jó nevű kutatókat és oktatókat. Mindehhez pénz kellene, és rá kellene bízni az adott egyetemre. Ahhoz, hogy az ELTE világhírű legyen, mondjuk 10-szer akkora pénzt kellene kapnia. De akkor mi van a többi egyetemmel? A nemzetközi rangsorokban a magyar egyetemek lecsúszása látszik. E rangsorok összeállításánál fontos elem az oktatók tudományos teljesítménye. Magyarországon a kutatási teljesítmények jó esetben is szinten vannak, de inkább csökkennek. Ehhez is pénz kellene. Nem látom, hogy a közeljövőben nagy javulás lehetne e téren.

Névjegy
Polónyi István(1953)
A Debreceni Egyetem oktatója, fő kutatási területe az oktatásgazdaságtan, a témában több kötete és számos tanulmánya jelent meg.Legutóbb kollégáival a Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja keretében elkészítette „A magyar felsőoktatás egy évtizede 2008 – 2017” című elemzést, ami a részletesen tárgyalja az interjúban érintett több kérdést.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!