szerző:
Németh Róbert

Azt, hogy az AWS nyeri az idei eurovíziós dalválogatót, nem nagyon, sőt, nagyon nem láttuk jönni. De nem is ez a legérdekesebb A Dalban, sőt, nem is A Dal maga az érdekes, hanem valami más.

Van-e annak valami önmagán túl mutató jelentősége, hogy egy metal-zenekar dala, egy, a mai hazai mainstreamet figyelembe véve nagyon nem a fősodorba tartozó együttes nyerte meg A Dalt? - erre vonatkozik a címben feltett ironikus kérdés. Hát, nem nagyon. De akkor bővebben.

De legalább már nem bánt, ez volt az állításunk egy évvel ezelőtt a modern köztáncdalfesztiválról. "Az előző évekkel ellentétben már alig-alig kavar szócsatákat a közösségi médiában. Fájdalom, nincsen már annyira éles kontrasztban sem az ugyancsak az adófizetők pénzéből üzemeltetett zenei közrádióval sem, mint mondjuk két, három vagy négy évvel ezelőtt - félreértés ne essék, nem A Dalból lett valami elképesztően izgalmas dalkompetíció, hanem a Petőfi Rádióból arctalan, karakter nélküli kommersz, mainstream poprádió, amit az utóbbi időben ráadásul valami nehezen érthető sorvezető mentén szerkesztenek, a slágercsinálás igénye nélkül", mondtuk egy évvel ezelőtt.

©

Ennek egy részét idén is elmondhatjuk. A Dalon nem kattog, polemizál már a hazai zenei közösség (vagy zenészszakma), nincsenek éles szócsaták a közösségi térben. Aki egy kicsit is tisztában van a realitásokkal, az tudomásul vette (ha addig nem tudta volna), hogy az Eurovíziós Dalfesztiválra eljutni, az valójában nem sokat jelent, mert az Eurovízió, azon túl, hogy egy igen nagyszabású hülyéskedés, amit úgy egyébként még néhány szeriőz médium is élőben közvetít, semmilyen kapcsolatban nem áll a kortárs popkultúrával, A Dal pedig valójában egyvalamire jó: néhány hét, a győztesnek néhány hónap erejéig promóciós felületet biztosít, amiről - képzavar! - jobb esetben akár el is lehet rugaszkodni. Mármint, ami a hazai piacot illeti.

Ahogy 2017-ben, úgy idén is elmondhatjuk, hogy A Dal nyolcas döntőjébe - ha a dolgot magát, a maga értelmezési keretében nézzük - meglepően kevés nettó ciki került. Na, jó, azért jutott mostanra is: az idén is próbálkozó Leander Kills - ami tavaly is nehéz pillanatokat szerzett - kínos és modoros NER-leckefelmondása egyáltalán nem hiányzott, ahogyan az sem, hogy az amúgy is semmitmondást semmitmondásra halmozó Frenreisz zsűritag bokacsattogtatva laudálja a zenekar bugyuta hazafiaskodását. Velük ellentétben a mulatós popban utazó Horváth Tamás legalább nem akart sokkal többnek látszani annál, ami, és amúgy is, nem övé az első hazai popprodukció, ami az elmúlt években beveti a felületes és giccses népiesch-t, és kijátssza az ihajcsuhaj-aduászt.

©

De a legérdekesebb nem is ez.

Hanem az, és persze ezzel sem mondunk újdonságot, hogy a jelenlegi rádiós kínálat mellett szinte már nem is nagyon lóg ki "lefelé" A Dal. A 2018-as rádiós piacon egy dekával több kalandot, invenciót, kortárs könnyűzenei izgalmat nem találunk. Még az adóforintjainkból fenntartott közszolgálati zenei rádióban sem - ami fél-egy évtizeddel ezelőtt még a hazai zenei progresszió felülete volt - pedig azt aztán nem köti a piaci verseny, bátran lehetne egyszerre szórakoztató és a kereteket tágító, kihívásokat kereső médium. Ha programját és vállalását néhány éve nem írták volna fölül csak azért, hogy a simicskista Class FM eltörlésének egyik eszköze lehessen.

Miközben - zárójelet nyitok - a könnyűzenét támogató állami programok (NKA, Hangfoglaló, Nagy-szín-pad) szakmányban támogatják a kezdő-haladó zenekarokat, amelyek aztán nem nagyon kapnak médiafelületet. Egészen elképesztően hiányzik - még mindig zárójelben vagyunk -, ha már az állam szereplője a hazai könnyűzenei kultúrának, az átgondolt, egységes, egymásra épülő, koncepciózus gondolkodás.

©

Na, de vissza a Dalra.  

Így állhat elő az az abszurd és mulatságos helyzet, hogy mondjuk az idei győztes AWS száma, ami persze metálnak metál, közben, és valójában viszont egy csont nélküli popdal (torzított gitárokkal), úgy amúgy soha fel nem hangozhatna a Petőfin (és most tegyük félre, hogy A Dal kampányidőszakában kapott némi airplayt), és ugyanez igaz mondjuk Süle Zsolt ugyancsak döntős középkorú, értelmiségi popsanzonjára, vagy Dánielfy Gergely szívhez szóló szongjára, ami - és akinek a figurája - egyébként súlyosan idézte a tavalyi portugál győztest. Persze az is valami, hogy néhány óra erejéig ilyet is hallott az, aki a műsor miatt Duna Televízióra kapcsolt.

Ilyen tekintetben viszont az, hogy mi lesz Lisszabonban, május második hetében, szinte mellékes is.


Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!