szerző:
Czeglédi Fanni

A bunkó kollégát vagy főnököt talán senkinek sem kell bemutatni. Mentálisan rombolnak, fizikailag kikészítenek. De létezik-e kiút az idegesítő együttlétből? Mi a helyes stratégia: meneküljünk, vagy vágjunk vissza? A lényeg: bunkók között se legyünk bunkók!

Steven Slater a JetBlue Airlines utaskísérőjeként dolgozott. A légitársaság Pittsburgh-ből New Yorkba tartó járatán volt egy elég nehéz napja 2010-ben: összeveszett egy nővel, aki szerinte szándékosan fejbe vágta a táskájával. Ez valószínűleg már az utolsó csepp lehetett a pohárban, mert nem sokkal később Slater magához ragadta a repülőgép hangosbemondójának mikrofonját, majd néhány keresetlen szó után a vészkijárathoz lépett, felfújta a csúszdát, és sörrel a kezében kiszánkázott a Kennedy reptér betonjára. Slater hozzáállását sokan irigyelték, kicsit nemzeti hőssé is vált, bár később aztán letartóztatták. A viselkedése viszont megszólított sokakat, akik már megtapasztalták, milyen, ha besokallnak a munkájuktól.

A Stanford Egyetem professzora, Robert I. Sutton az elmúlt évben csaknem nyolcezer kétségbeesett vagy éppen dühös levelet kapott a hasonló helyzetekből menekülni próbáló emberektől: a levélírók kivétel nélkül arról faggatták, milyen technikát javasol a munkahelyi konfliktusok kezelésére, konkrétan a seggfejek kivédésére.

Az e-mailek nem véletlenül landoltak a postaládájában. 2007-ben megírta ugyanis a kibírhatatlan főnökökről szóló The No Asshole Rule című könyvét. Innentől bármivel foglalkozott is, bármilyen kutatást végzett is, mindig ő maradt a „seggfejes fazon”.

©

A most magyarul is megjelent Kis seggfejkalauzban – a több ezer e-mail és jó néhány, a témával kapcsolatos kutatás után – kendőzetlenül ír a munkahelyen terrorizáló, bunkó, bántalmazó hajlamú, másokat levegőnek néző kollégákról, akiket gyűjtőnevükön csak seggfejeknek, vagy gyökereknek hív, bár a könyvben előfordulnak a „főfasz”, és a „paszfej” (passzív-agresszív-seggfej) kifejezések is. A szerző nem tér ki hosszan az okokra, sokkal inkább a megoldásra fókuszál, szórakoztatóan, ám kissé önismétlően.

Bár a stratégiákat és a tippeket kutatások alakították, Sutton nem állítja, hogy a túlélés tudomány lenne, sokkal inkább képesség, mi több, már az elején hangsúlyozza, hogy nincs két ugyanolyan konfliktus, így nincsen minden helyzetre jól bevált receptje sem.

Bunkók között se legyen bunkó!

A munkahelyi seggfejek kártéteményeinek listája szinte végtelen

– állapítja meg a professzor, és milyen igaza van.

Ha ébredt már görcsbe rándult gyomorral egy munkanap előtt, vagy épp az irodai vécében dühöngött, esetleg zokogott, akkor jól tudja, hogy nemcsak mentálisan rombolja az önt lealacsonyító vagy megalázó kolléga: a hosszú távú stressztől fizikai állapota is károsodik. Egy kutatás például bebizonyította, hogy „azoknál, akik főfaszok irányítása alatt dolgoznak, a főnökük igazságtalanul kritizálja őket, nem hallgatja meg őket, ha problémájuk van és ritkán dicséri őket, többször fordul elő mellkasi fájdalom, infarktus”. Más szerzők kutatásait felidézve Sutton arról is beszél, hogy a lábtörlőnek használt gyári munkások például jóval alacsonyabb termelékenységgel dolgoznak, a semmibe vett nővérek pedig kevesebb erőfeszítést tesznek, és kevesebb empátiával fordulnak a betegek felé.

A helyzet pedig könnyen eszkalálódhat: a negatív érzelmek jóval ragályosabbak, mint pozitívak, és sok kísérlet támasztja alá, hogy aki bunkókkal van körülvéve, annak jelentősen romlik a teljesítménye, sőt fennáll a veszélye, hogy ő maga is bunkó lesz.

Na, nem azért, hogy így vágódjon be a közegben, sokkal inkább a hasonlóság vonzereje miatt, és mert gyakran észre sem veszi, hogy undoksággal akarja kivédeni a bunkóságot. Sutton újra és újra emlékeztet bennünket arra, hogy másra könnyen rásütjük a bélyeget, de nem árt néha egy kis önvizsgálat, hogy a kapott bunkóság nem véletlenül reakció-e a mi viselkedésünkre.

Üljünk arrébb!

Sutton négy nagyobb túlélési stratégiát mutat be a könyvében. Először is, hisz a kilépésben, az elengedésben. Azt javasolja, hogy ha van kiút a megszoksz-megszöksz körforgásból, szedjük a sátorfánkat, és váltsunk állást. De miért is olyan nehéz ez? Mert általában úgy érezzük, hogy már túlságosan sok energiát öltünk bele ahhoz, hogy éppen most hagyjuk abba. Ha nincs lehetőségünk elmenni, vagy még nem állunk rá készen, már az is sokat segíthet, ha fizikailag eltávolodunk a bunkó kollégától, rövid, vagy akár huzamosabb időre. Vegyünk vissza a személyes kontaktusból, amennyire csak lehet: ha van lehetőségünk másik részlegen dolgozni, tegyük azt, de megváltó lehet már az is, ha például arrébb tudunk ülni egy kicsit.

„A seggfejek kezelése sokszor ahhoz hasonlítható, mint amikor kiskutya kerül a házhoz, és rágcsálni kezdi a cipőnket. A kutyus ugyanis nem retorzióként éli meg, ha rádörrenünk, sőt kifejezetten tetszik neki, hogy ráirányul a figyelem. Ezért az ingerült óbégatásunkkal csak további rosszalkodásra buzdítjuk az aranyos kis jószágot” – írja Sutton.

Gondoljunk a szeretteinkre is!

Alapszabály, hogy minél kevesebbet adjunk magunkból a kínzóinknak. Az érzelmi eltávolodás az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy elviseljük a bunkókat. Ha egy adott konfliktus közben másra, jó dolgokra gondolunk, és a lehető legfelszínesebb válaszokat adjuk, „így a seggfejeknek hamarabb elfogy az üzemanyaguk”, ugyanis nem mutatunk érzelmeket, amitől még jobban bepörögnének. Ha késleltetjük a reakcióinkat, az több szempontból is előnyös: egyrészt átgondoltan viselkedünk, és nem leszünk magunk is idióták, másrészt alábbhagy a bunkók lelkesedése is. Ha nem teszünk kísérletet arra, hogy érzelmileg is leváljunk a munkánkról, és időnk nagy részét a főnökünkről, a munkatársainkról való panaszkodás teszi ki, azt hosszú távon a szeretteink sínylik meg.

Gyakori védekezési stratégia lehet az is, ha átkeretezzük a problémát és a gondolkodásmódunkat: egy, a könyvben szereplő volt kadét arról mesélt a szerzőnek, hogy az első évben a felsőbb évesek öt centiről üvöltötték az arcába, hogy micsoda csődtömeg. A nőt olyan nevetséges ostobaságokkal szívatták, hogy eszébe sem jutott, hogy neki ezzel foglalkoznia kellene: egy idő után már csak arra gondolt, hogy milyen fantáziadúsan csesztetik megállás nélkül.

Semmiképp nem szabad elbagatellizálni a munkahelyi terror súlyosságát, azonban most – mivel a lehetséges megoldásokat vesszük sorba – fogadjuk meg Sutton tanácsát: bármilyen rettenetes is a szituáció, sokkal kevésbé szenvedjük meg, ha igyekszünk a dolog humoros, abszurd oldalát nézni, vagy éppen felülemelkedni rajta. Sutton egyik mottóját egyenesen Michelle Obamától vette: „Ha ők lemennek kutyába, mi felszállunk, mint a madár”.

Tankra lövöldözni vízipisztollyal

Sutton mindenkit óva int a teátrális válaszcsapástól, legalábbis attól, hogy artikulálatlanul üvöltsünk a seggfejjel, főleg abban az esetben, ha hozzá képest viszonylag kevés hatalommal rendelkezünk. Valószínűleg csak kevés esetben fog működni a nyílt és hangos konfrontáció, arról nem is beszélve, hogy másnapra akár munkanélküliek is lehetünk. Egyszóval: minél kisebb a mozgásterünk, annál inkább gondoljuk át, hogy mit teszünk.

Óriási erőforrást jelenthet az is, ha összefogunk azokkal a kollégáinkkal, akikkel hasonlóan bánnak: ez egyrészt megerősíthet minket abban, hogy nem mi vagyunk a seggfejek, másrészt pedig a szövetségeseink által erősebbekké válhatunk. Egy vizsgálat szerint ha a terrorizált alkalmazottak összefogtak és közösen vették fel a harcot, a vezetőség a bántalmazók 58 százalékát megbüntette, a terrorizált dolgozók közül pedig senkit nem rúgtak ki. A magányos lázadók ezzel szemben csak 27 százalékos sikert értek el, 20 százalékukat pedig kirúgták.

Ne felejtsük el a kedvesség vagy a megbocsátás hatalmát sem. Egy elképzelés szerint ha már sem kikerülni, sem megfékezni nem tudjuk a bunkókat, forduljunk feléjük empátiával. De Sutton továbbmegy:

ha megengedhetjük magunknak, bocsássunk is meg.

Ez nem jelenti azt, hogy elbagatellizáljuk vagy elfelejtjük, amit velünk tett, „csupán így nem kísértik önt többé, és megerősítik abban a tudatban, hogy a saját kezében van a sorsa”. Vicces, de az is beválhat, ha kedvességgel bombázzuk a bunkókat.

A San Franciscó-i Philz Coffee vezérigazgatója például ragaszkodik hozzá, hogy baristái az idióta vendégeket is megfojtsák a kedvességükkel. „Legyetek hozzá kedvesek. A picsába az ilyenekkel, de legyetek kedvesek!” A bunkóságra adott kedves reakció akár zavarba ejtő is lehet, és még az is előfordulhat, hogy a bunkó vendég visszavesz. Kiderült, hogy a kávézó alkalmazottai kollektíven büszkék arra, hogy meg tudják őrizni a hidegvérüket még a világklasszis seggfejekkel szemben is, holott rengeteg hajmeresztő történetről számoltak be. A jutalmunk tehát a tudat, hogy nem alacsonyodnak le, sőt egészen biztosan nem keverednek sárdobálásba sem.

És hogy a főnökünkkel szemben ez seggnyalás lenne? Igen. Sutton szerint azonban „szólhatnak bizonyos érvek” emellett is, hiszen ha hosszú távon keseríti meg az életünket, az álcázott kedvességgel fedezhetjük magunkat, kordában tarthatjuk őt, és persze közben megpróbálhatjuk kitalálni, hogyan fékezzük meg. S ha sikerül, ha nem: végül is kiálltunk magunkért és a méltóságunkért.

(Robert I. Sutton - Kis seggfejkalauz. Kiadja az Athenaeum Kiadó.)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!