szerző:
hvg.hu

Donya Fiorentino, Gary Oldman harmadik felesége az Oscar-gála után a TMZ-nek beszélt arról, hogy nem túl boldog volt férje friss Oscar-díja miatt. Szerinte az Akadémia zaklatót díjazott. Most Gulliver Oldman tett közzé nyílt levelet, hogy világossá tegye: az apja soha nem bántotta az anyját.

Oscar 2018
Ismét izgulhattunk magyar jelöltért a filmes világ legnagyobb eseményén, az Oscar-díjak átadóján, a sorozatban harmadik magyar siker azonban nem jött össze, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nem nyert. Mint azonban filmkritikus kollégánk írta, így is volt mit ünnepelni. Egyébként temérdek téma volt, amivel az Akadémia kezdhetett volna valamit, de a jubileumi díjkiosztó kreatívjai végül az álmosító biztonsági játékot választották. Összegyűjtöttünk ide mindent, amit a 2018-as Oscar-díjról tudni kell.
Friss cikkek a témában

Fiorentino 2001-ben vádolta meg Gary Oldmant azzal, hogy négyéves házasságuk alatt fizikailag és érzelmileg is visszaélt vele, egyszer pedig egy telefonnal is megütötte. Oldman tagadta a vádakat, azt mondta, a telefonon vitatkoztak, és véletlenül ütötte meg őt. A Los Angeles-i legfelsőbb bíróság végül nem emelt vádat, és Oldmannek ítélte a házaspár két gyerekének a felügyeleti jogát.

Most Gulliver, Oldman 20 éves fia tett közzé nyílt levelet, amiben leírja: apja soha nem bántalmazta anyját, és minden erről szóló cikk hazugság.

„Szomorú és fájdalmas, hogy ezek a hazugságok újra megjelentek, holott ez az ügy évekkel ezelőtt lezárult, nem véletlenül” – írja az ifjú Oldman, aki szerint a kattintásvadász bulvármédia és az újságírók felelőtlensége miatt terjednek újra a hamis vádak.

Mint írja, az apja esetében egyedül az ártatlanság létezik, mivel sosem volt bűnös. Szerinte erre már maga a nyílt levél is bizonyíték, illetve az is, hogy a gyermekelhelyezési perben az apjuknak ítélték őket. A gyermekfelügyeleti jogot csak ritkán kapják meg férfiak – teszi hozzá.

Apám a csillag, ami vezet engem, ő az én egyetlen hősöm. Apám az az ember, akivé egy nap szeretnék válni. Életem minden órájában hálás leszek azért, amiért ő és csak ő nevelt fel engem. Anyám élete nagy részében szomorú és zűrös ember volt

– áll a nyílt levélben. Gulliver szerint bár az anyja hozta erre a világra, soha nem tanította meg, hogy hogyan legyen annak része. Azt írja, az anyja hazugságai mindenkinek fájdalmat okoztak a családban.

„Ott voltam az állítólagos incidensnél, és nem lehetek ennél világosabb: nem történt meg. Aki ezt állítja, az hazudik.” A levélben leírja azt is, hogy 13 éves korában – saját nyugalma érdekében – minden kapcsolatot megszakított az anyjával. Szerinte édesapja bármit megtenne a családjáért, fantasztikus, tehetséges ember, és megérdemli, hogy végre boldog legyen – írja a Variety.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!