szerző:
Vándor Éva

Az önismeret, a saját szükségleteink és erősségeink tudatosítása elengedhetetlen egy kiegyensúlyozott élethez – állítja Sylvia Löhken, aki az introvertáltakat már két könyvön keresztül segítette abban, hogy megtalálják a helyüket és a hangjukat egy extrovertált világban. A csend ereje és A csend öröme szerzőjével beszélgettünk.

hvg.hu: Sokan akkor értik meg először, hogy nincs velük semmi baj, csak épp introvertáltak, amikor egy ezzel a témával foglalkozó cikket vagy könyvet olvasnak. Ilyenkor hirtelen felismerik a saját mozgatórugóikat, megértik az érzéseiket, a reakcióikat. Önnél is lezajlott valami hasonló felismerés?

Sylvia Löhken: Nálam ez fokozatosan történt. Én az üzleti kommunikációban éreztem azt – egy nagy cégnél dolgoztam korábban –, hogy valami nincs rendben, hogy nem passzolok. Mindig is érdekelt a pszichológia, de ha kommunikációról volt szó, úgy gondoltam, nekem nem olyan könyvre van szükségem, amely arra tanít, hogyan hallgassak, hogyan figyeljek oda jobban, mert köszönöm szépen, ez amúgy is jól ment. Azt akartam, hogy engem hallgassanak meg az emberek, csakhogy erről nem nagyon létezett könyv. Hosszú keresés után találtam rá az amerikai Marti Olsen Laney The Introvert Advantage című kötetére, az amerikai piacon ez volt az első könyv, amely úgy tekintett az introvertáltságra, mint valamire, ami az agyunkban van. Ugyanúgy, ahogy a férfiak és a nők különböznek biológiailag, az introvertáltak és az extrovertáltak is különböznek egymástól, mert az agyuk egyszerűen másként működik, másként kapcsolódik a külvilághoz. Számomra ez felért egy megvilágosodással, és megkönnyebbültem, hogy nem valami deviáns vagyok.

Sokfélék vagyunk

Az embereket először Carl Jung pszichoanalitikus osztotta extrovertáltakra és introvertáltakra. Az előbbiek jobban kötődnek a külvilághoz, míg az utóbbiak inkább a saját belső világukban szeretnek elmerülni. Az extrovertáltakat feltölti, az introvertáltakat lemeríti a társas érintkezés, nekik csendre és egyedüllétre van szükségük ahhoz, hogy erőt gyűjtsenek, míg az extrovertáltak ingerekben gazdag társasági helyzetekben érzik energikusnak magukat.

hvg.hu: Az introvertáltak egyik visszatérő érzése – talán azért is, mert egy alapvetően extrovertált világban kell boldogulniuk –, hogy nem elég jók, hogy hiányzik belőlük valami. Honnan jön ez a folyamatos hiányérzet, és mit lehet kezdeni vele?

S. L.: Erre az egyik magyarázat az, hogy mi egyszerűen így működünk: mivel rengeteg aktivitás zajlik az agyunkban, folyamatosan aggodalmaskodunk azon, hogy mit hogyan csinálunk. Viszont nagyon sok extrovertálttól azt hallom, hogy néha úgy érzik, az introvertált főnökük azt gondolja róluk, hogy idióták, mert túlságosan gyorsan állnak elő az ötleteikkel, és ezért nem veszi komolyan őket. Az extrovertáltak is néha úgy érzik, hogy személyiségjegyeik miatt nagyon alábecsülik őket. Vagyis nemcsak az introvertáltak tudnak sokat aggodalmaskodni.

Sylvia Löhken
©

De figyelembe kell venni azt is, hogy a kultúránk is megváltozott mára. Régen az emberek stabilabb környezetben éltek, nap mint nap ugyanazokkal találkoztak, így sokkal inkább a másik lényegét nézték: azt, hogy milyen ember, hogy milyen a személyisége. Megbízható? Barátságos? Ma a legtöbb ember viszonylag anonim körülmények között él, sokan életükben csak egyszer találkoznak, és amikor csak egy esélyed van a másik megismerésére, a felszín sokkal fontosabb lesz. Sokkal inkább elkezd számítani az, hogy milyen gyorsan vagyunk képesek valamilyen pozitív benyomást tenni. Elmozdultunk a mindennapos találkozóktól az ismerősökkel a random találkozók felé az idegenekkel.

hvg.hu: Azzal, hogy most egyre többet beszélünk ezekről a tulajdonságokról, és ennek következtében az introvertáltak is kezdik jobban megérteni magukat, és tudatosodik bennük, hogy az introvertáltságtól nem lesznek kevesebbek, változik az általános hozzáállás a csendesebb emberekhez?

S. L.: Régebben tulajdonképpen az introvertáltakat tartották nagyobb becsben, mert stabilnak, megbízhatónak látták őket, olyan embereknek, akiknek lehet adni a szavára, míg a mindig fecsegő extrovertáltakról úgy tartották, hogy ők kiszámíthatatlanok. Ez valahol ma is igaz. Csakhogy az introvertáltak és az extrovertáltak nem jók vagy rosszak, hanem egyszerűen más előnyökkel és hátrányokkal rendelkeznek. A mostani bizonytalan időkben pedig az emberek értékelik a stabilitást, a megbízhatóságot, és azt gondolom, hogy az introvertáltak ezt például sokkal jobban tudják szállítani, mint az extrovertáltak.

hvg.hu: Az introvertált gyerekek a családban, az oktatási intézményekben mégis sokszor szembesülnek azzal, hogy egy extrovertált dobozba próbálják bepréselni őket. Szinte kényszerítik őket arra, hogy többet beszéljenek, többet barátkozzanak. Könnyen kialakulhat bennük az az elképzelés, hogy az introvertáltság valamiféle akadály, amelyet le kell győzniük, amelyen át kell lépniük ahhoz, hogy normális ember váljon belőlük.

S. L.: Miközben az introvertáltság pont az, amit sokkal intenzívebben meg kellene élniük. Sokkal inkább az lenne a dolguk, hogy felfedezzék, kik ők, és megéljék a saját erősségeiket, mert olyan dolgokat adhatnak a világnak, amelyeket az extrovertáltak nem tudnak.

©

hvg.hu: Mi a leggyakoribb félreértés az introvertáltakról?

S. L.: Több is van, de ha egyet kell kiemelnem, akkor az lenne, hogy mi, introvertáltak nem szeretjük az embereket. E miatt a sztereotípia miatt sokaknak furcsa, ha azt látják, hogy egy introvertált emberekkel dolgozik, mi több, hosszasan beszélget is velük. Csakhogy ez nem ellentmondás, mivel mindannyiunknak szüksége van a többi emberre a túlélésünkhöz – függetlenül attól, hogy introvertáltak vagy extrovertáltak vagyunk-e. Az előbbiek viszont általában szívesebben vesznek részt mély beszélgetésekben, a felszínes csevegésben nem érzik komfortosan magukat.

hvg.hu: Mennyire fontos, hogy tudjuk, hogy introvertáltak vagy extrovertáltak vagyunk-e?

S. L.: Nagyon. A személyiségpszichológusok ma azt mondják, legalább annyira, mint az, hogy tudjuk, mi a nemünk. Ennek is legalább akkora hatása van ugyanis arra, hogy hogyan kommunikálunk, hogyan látjuk a világot, csak éppen ezek a különbségek nem a látható külső jegyekben mutatkoznak meg, hanem az agyunkban. Nem láthatóak, de legalább olyan fontosak.

hvg.hu: Lehetséges, hogy ha beazonosítottuk magunkat introvertáltként vagy extrovertáltként, akkor azonnal be is skatulyázzuk magunkat, és korlátokat állítunk magunk elé?

S. L.: Ezt a félreértést egy hasonlattal szeretném tisztázni. Képzelje el, hogy állatként próbál rájönni arra, hogy vajon milyen állat, és kiderül, hogy mókus. Tényleg olyan rossz az, ha rájön, hogy mókus és nem elefánt? Mert akkor most nem csinálhat elefántos dolgokat? Ugyanez a helyzet az introvertáltsággal és az extrovertáltsággal. A felismerés nem veszteség, hanem sokkal inkább egyfajta fókuszáltság: arról szól, hogy rájöjjünk, kik vagyunk, miből áll a lényegünk, hogy aztán célirányosan ennek szellemében éljünk.

hvg.hu: Ajánlatos ezt már gyerekkorban elkezdeni? Mikor túl korai a felismerés?

S. L.: Ez a kérdés egy alapvető dilemmára utal vissza: mikor tudom pontosan, hogy introvertált vagy extrovertált vagyok-e. Ezen a téren mindannyian egy hajlammal születünk, csakhogy mikor világra jövünk, az agyunk még alakul, fejlődik, és nagyon sok múlik azon, hogy kik és mik vesznek körül, az agyunk ugyanis, ahogy érik, alkalmazkodik is a környezetéhez. Kamaszkorban például néha nagyon sok minden átalakul, szóval ebben a kérdésben én nem mennék nagyon a gyerekkor mélyére, és óvakodnék attól, hogy kijelentsem, egy gyerek introvertált vagy extrovertált-e. Ezt úgy 16 éves kor körül lehet érdemben megállapítani.

hvg.hu: De gyerekkorban akkor sem tűnik célszerűnek egyik vagy a másik irányba tolni a gyereket.

S. L.: Szülőként a legtöbb, amit tehetünk egy gyerekkel az, hogy egyszerűen szeretjük őket úgy, ahogy vannak, és támogatjuk őket, nagyon ritkán van ugyanis befolyásunk arra, hogy miként fejlődnek. Ne próbáljuk megváltoztatni őket, mert nem működik, megváltoztatni csak magunkat tudjuk.

©

hvg.hu: Mit veszítünk azzal, ha nem tartjuk tiszteletben a személyiségünket? Ha – nem feltétlenül külső, hanem belső nyomásra – harcolunk ellene?

S. L.: Ha színlelsz bármit, például azt, hogy extrovertált vagy, az rengeteg energiádba kerül. Egy extrovertált energiát nyer abból, ha extrovertáltként viselkedik, mi viszont energiát veszítünk így, szóval ez nem működik, leszívjuk az energiatartalékainkat. A másik gond ezzel az, hogy nem vagyunk autentikusak. Ha egy extrovertált így is viselkedik, egyből látjuk, hogy hiteles, gondoljunk csak Donald Trumpra. Ha ezt introvertáltként próbáljuk, az emberek nem fogják érteni, furcsának fognak találni, mert nem leszünk önazonosak, nem fognak ránk ismerni.

hvg.hu: De mi lesz így a komfortzóna kitágításával? Mindig azt halljuk, hogy az élet a komfortzónán túl kezdődik, miközben érezzük, hogy azért benne lenni is egész jó.

S. L.: Ebben az üzenetben főleg azt helytelenítem, hogy arra buzdít, gyakoroljunk nyomást magunkra, és azt sugallja, hogy nem vagyunk jók úgy, ahogy vagyunk, hogy többet kell tennünk. Én szívesebben használok egy másik szófordulatot: menj, és fedezd fel, hogy mit szeretsz! Nézzük úgy az életet, mint egy hatalmas svédasztalt, tele gyönyörű ételekkel. Mennyire unalmas, ha mindig csak a sült krumplit választjuk? Annyi mindenről lemaradunk így.

Sylvia Löhken nyelvész, kommunikációs szakértő, okleveles coach
Fő témája, hogy miként alakíthatjuk legjobban az életünket a személyiségünknek megfelelően. A csend ereje – A zárkózott ember útja a sikerhez című könyve nagy médiavisszhangot kiváltó nemzetközi bestseller lett, és széles körben hívta fel a figyelmet az intro- és az extrovertáltak közötti különbségekre. Oktatói és kutatói tevékenységét követően tíz évig volt a DAAD (Német Akadémiai Csereszolgálat) vezető beosztású munkatársa Németországban és Japánban. 2003 óta az introvertált személyiségtípusú emberek tanácsadója.
    

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!