szerző:
hvg.hu

Kitört a pánik.

Kitört a pánik egy kínai óvodában, miután egy anyuka délután a gyerekéért ment, de sehol nem találta – szúrta ki a hajmeresztő történetet a 444. Nemcsak a szülő, az óvónők is kiborultak. Négy órán keresztül keresték a gyereket, majd visszanézték és lementették a biztonsági kamerák felvételeit, hogy azonosítsák azt, aki elvihette.

A szülők a WeChat nevű alkalmazáson is riasztották egymást, ekkor jött rá egy anyuka, hogy tévedésből az ő apja hozta el más gyerekét, a saját unokáját pedig ott hagyta.

Az idős férfi nem nagyon ismerte az unokáját, mert csak nemrég költözött a városba, és elég rossz a hallása is. Hongyu neve nagyon hasonlított a férfi unokája, Hongrui nevéhez, ráadásul Kínában gyakran előfordul, hogy a kicsik az idősebbeket nagypapának szólítják.

A férfi suli után elvitte az "unokát" az orvosi rendelőbe, hogy beoltassa. Ekkor a kisfiú már rákérdezett, hogy miért szükséges az injekció, de a „papája” megmagyarázta, hogy nemrég influenzás volt – írja a South China Morning Post.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!