szerző:
MTI / hvg.hu

Az első épp ezen a héten esedékes.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) keddi közleménye szerint a hidat július 14-15-én, 21-22-én, 28-29-én és augusztus 4-5-én zárják le. Ebben az időszakban a 47-es, a 48-as és a 49-es villamos nem közlekedik, a Fehérvári úton a 61-es villamos meghosszabbított útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér helyett a Városház térig közlekedik. A 49-es villamos Bartók Béla úti kimaradó szakaszának pótlására az 56A járat meghosszabbított útvonalon, a Móricz Zsigmond körtér helyett Kelenföld vasútállomásig jár.

Pesten emellett a Fővám térig közlekedő 72-es trolibusszal, Pest és Buda között a 4-es metróval, illetve a 7-es és a 133E buszjárattal lehet utazni.

©

A lezárás ideje alatt – mind a négy hétvégén szombaton 0 órától vasárnap 24 óráig – a Fővám téri közlekedési jelzőlámpa sárga villogó üzemmódban működik, a Kálvin tér felől érkezők a híd előtt tudnak majd visszafordulni, illetve továbbhaladhatnak a Belgrád rakpart–Havas utca útvonalon is.

Két évvel ezelőtt a híd elfoglalása különleges, új perspektívát nyitott az embereknek, 2017-ben viszont már ezen fellelkesedve a VaLyo (Város és folyó egyesület) adott keretet a hídfoglalásnak, erről itt írtunk bővebben.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!