Budapest jó példaként került fel a BBC élhető városokról szóló listájára

Budapest jó példaként került fel a BBC élhető városokról szóló listájára

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Minőségi borok, kézműves sörök és jó közlekedés – így látnak minket külföldről.

Összeállítást közölt a világ legélhetőbb városairól a BBC. A portál utazással foglalkozó rovata az Economist cikkéből indult ki, amely a világ legélhetőbb városait mutatja be, de nem a szinte minden évben az élvonalban végzőkkel, hanem inkább a falkapaszkodóban lévő városokkal foglalkozik. A BBC listáján helyet kapott Budapest is, mégpedig igen előkelő helyen: Honolulu után rögtön a magyar fővárost említik, amely a szerző szerint élhetőbb, mint valaha.

A szerző szerint Budapest az elmúlt tíz évben rengeteget fejlődött, főként ipari és infrastrukturális téren. A portálnak nyilatkozott egy budapesti magazin, a The Spoiled Queen alapítója, aki azt mondta: nyolc évig élt a városban, és eddig sehol máshol nem tapasztalt olyan pezsgést, mint Budapesten. Az alapító kiemelte a fejlett bicikliút-hálózatot és a 24 órás közösségi közlekedést, valamint azt, hogy városszerte egyre több és több étterem és kávézó nyílik, illetve hogy a magyar borok mellett a magyar kézműves sörök piaca is egyre bővül.

A cikk szerint különösen jót tesz a város népszerűségének, hogy egyre több nemzetközi cégnek ad otthont, így azok is munkát tudnak vállalni Budapesten, akik esetleg nem beszélnek magyarul. Hátrány viszont, hogy a rengeteg turista miatt a város egyes kerületei – mint például a belváros és a bulinegyed – rendkívül zsúfoltak, ami megnehezíti a közlekedést.

A szerző megemlíti az egyre növekvő lakásárakat is, és azt tanácsolja minden Budapestre utazónak, hogy alaposan nézzen körül akkor is, ha csak néhány napra venne ki egy szobát vagy egy lakást a fővárosban.

A lista harmadik helyezettje Kuvaitváros lett, ezt Auckland, majd Tajpej követi.

Hozzászólások