szerző:
HVG
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Országosan több mint 200 ezer él szingliként, és a közhiedelemmel ellentétben több köztük a férfi.

Az évezred elején 10–50 ezer közöttire tette Magyarországon a stabil párkapcsolattól ódzkodó, fogyasztásorientált, harmincas éveikben járó diplomások számát az első hazai szinglikutatás. Az Utasi Ágnes nevéhez fűződő vizsgálat többek közt azzal keltett feltűnést, hogy az új szubkultúrához köthetők között – a közhiedelemre rácáfolva – kevesebb nőt talált, mint férfit. Pedig a szingliket (amely elnevezés az angol single – egyedülálló – kifejezésre vezethető vissza) a közvélekedés már akkor is inkább a tradicionális asszonyszerepet elutasító, sikerorientált ifjú hölgyekkel azonosította. A múlt héten nyilvánosságra hozott legújabb itthoni szinglivizsgálat a nemek arányát tekintve hasonló eredményre jutott, mint az úttörő jelentőségű egykori tanulmány. A friss elemzés szerint a szóban forgó szubkultúrához tartozók 44 százaléka individuális életformát követő hajadon, miközben 56 százalék a „magányos farkas” férfiak aránya.

©

Annál jelentősebb eltérés mutatkozik első látásra a hazai szinglitársadalom évezred eleji, illetve egy évtizeddel későbbi (vagyis a 2011-es népszámlálás adatai alapján most dokumentált) mérete között. A Területi Statisztika című folyóiratban megjelent cikk szerint a legutóbbi cenzus idején 201 ezer szinglinek mondható személy élt Magyarországon. Az új és a régebbi publikáció szerzőjének, Rövid Irénnek, illetve Utasi Ágnesnek a számai között mutatkozó nem csekély eltérés elsősorban abból fakad, hogy a két kutató nem egészen ugyanazokat tekinti meggyőződéses egyedülállóknak. Az évezred eleji felmérés csak az életük negyedik évtizedében járó, felsőfokú képzettségű facérokkal számolt, amikor több mint félezres reprezentatív minta alapján felvázolta a másfél évtizeddel ezelőtti hazai szingliszubkultúra körvonalait. Utasi voltaképpen csak azokat a karrierorientált független értelmiségieket tekintette a célcsoport tagjainak, akik hosszabb távon sem óhajtottak megjelenni a házassági piacon. Nála nem tartoztak a szóban forgó réteghez azok a „kényszerszinglik” sem, akik nem elvi megfontolásból, hanem akaratuk ellenére maradtak rövidebb-hosszabb ideig egyedül.

©

A friss kutatás ezzel szemben az új életforma képviselőinek nemcsak az elitjét kívánja feltérképezni, hanem a társadalom teljes keresztmetszetére figyelemmel igyekszik azonosítani a szingliket, beleértve például a saját háztartást fenntartó még csak a húszas éveikben járó, független egzisztenciákat is. Rövid Irén szerint nemcsak diplomások tekinthetők tehát szingliknek, hanem érettségizettek, szakmunkások vagy akár 8 osztályt végzett személyek is, amennyiben az egyéni érvényesülést helyezik szinte kizárólagosan életük középpontjába. Az eltökélt egyedülállók száma e kiterjesztett értelmezés alapján is jelentősen emelkedett. 2001-ben 139 ezren számítottak idehaza elkötelezetten facérnak, a jelen évtized elejére a  táboruk 40 százalékkal bővült, hozzájárulva a társadalom erőteljesebb individualizálódásához, ha úgy tetszik, atomizálódásához.

©

Budapesten a 20–39 év közötti korosztályban a maga urának számít csaknem minden negyedik fiatal (22,8 százalék). A megyeszékhelyeken 14,8, a kisebb városokban 7,3 százalék a hasonló mutató. A különböző országrészeket tekintve Budapest mellett a Dél-Alföldön a legmagasabb a magányos farkasok relatív száma, míg a Dunántúl egyes körzeteiben (például Fejér megye déli részén) a legalacsonyabb.

A cikk eredetileg a HVG 2018/27. számában jelent meg.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Gergely Zsófia Itthon

Német szinglisedés fenyeget, de Orbán kormánybiztosa lövöldöző hazafit nevelne a fiatalokból

A kormányból kihullott, kormánybiztossá átminősített Simicskó István olyan gondolatmenetet produkált a Tv2 élő adásában, hogy még Mikola Szinglihorda István is elismerően csettintene. Lesz stratégia a fiatalok hazafivá nevelésére, és az önkormányzati telkeken kialakított lőterekre járhatunk majd közösségi lelkületet elsajátítani vetélkedők és lövöldözés közben. Hiszen dúl az „ellentrend”, ami már csak abból is látszik, hogy még a hungarikumokat sem tudjuk felsorolni ebben a liberális fertőben.