szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Azok a nők, akiknek legalább két gyerekük van hatékonyabbak és eredményesebbek a munkavégzésben kollégáiknál egy amerikai pénzintézet által készített kutatás szerint.

A Federal Reserve Bank of St. Louis által, 10 ezer fő bevonásával készített kutatás szerint a két gyermeket vállaló nők karrierjének első öt éve sikeresebb azokénál, akik csak egy, vagy egy gyermeket sem vállaltak. Azok a férfiak, akiknek családjában két gyermek van, szintén hatékonyabbnak egygyermekes vagy gyermektelen kollégáiknál – olvasható a The Most Wanted blogon.

A kutatás eredményei alapján elmondható, hogy 15 -17%-kal hatékonyabbak, eredményesebbek azok a nők, akiknek gyerekük van. Akinek csak egy, az 9.5%-kal, a második gyerek után pedig plusz 12.5%-kal nő a hatékonyság a gyermektelenekhez viszonyítva. Ami viszont meglepő, hogy a harmadik gyerek már csökkenést okozhat a produktivitásban.

A hatékonyságnövekedés a szülés előtt és jóval a szülés után mutatható ki. Ez azzal magyarázható, hogy aki karrierje elején tudta, hogy több gyermeket akar, az valószínűleg jobban kihasználta a munkában adódó lehetőségeket, és másként gondolkodott például a járulékokról is, mert tudta, hogy a korábbi fizetése fontos lehet a későbbi években, amikor otthon neveli majd gyermekét. A kutatók sok egyéb tulajdonság mellett azt is leszűrték a felmérésből, hogy a több gyermek vállalását tervező nők sokkal szervezettebbek, ami szintén magyarázatot adhat a kiemelkedő eredményességre.

A kutatás alanyai magasan képzett férfiak és nők voltak, akiket több csoportba osztottak. Férfiaknál és nőknél egyaránt voltak gyermektelenek, egy gyermekesek és olyanok, akiknek kettő vagy több gyermeke volt. A kutatók lekövették azt is, hogy miként alakult később a megkérdezettek karrierje.

Keressük a legjobb kisvállalkozói honlapot! Pályázzon jól működő honlapjával, részletekről itt olvashat, a pályázati űrlapot pedig itt találja.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!