szerző:
hvg.hu

Az élelmiszerboltok lehetnek az online kereskedelem legújabb áldozatai, miután egyes várakozások szerint egyre többen fognak online hozzájutni a napi betevőhöz, így a tönk szélére juttatva számos kisboltot.

Az online kereskedelem világszerte számos területen előretört már, az idei év során pedig az élelmiszerboltok kerülhetnek sorra, legalábbis a Morgan Stanley elemzői szerint, akik úgy látják, hogy az internetes rendeléshez szokott vásárlók harmada már az élelmiszereit is ezen a csatornán szerzi majd be. Az Alapblog összegyűjtötte, hogy milyen számadatok támasztják alá ezt a tendenciát.

Az Alphawise nemzetközi kutatása szerint már 2015-ben az internetes vásárlók 21 százaléka rendelte az élelmiszereket online, ami az idei év végére várhatóan 34 százalékra ugrik. Ezt a tendenciát erősíti, hogy az emberek egyre inkább hozzászoknak ahhoz, hogy ha valamire szükségük van, akkor azt az interneten keresztül vásárolják meg. Ezt az élelmiszerboltok is észrevették, így a nagyobb láncok már sikeresen megnyitották webáruházaikat. Az online kereskedelem ezzel egy eddigieknél is szélesebb kör számára vált elérhetővé.

Ugyanakkor az élelmiszerek online megvásárlása jelenleg még mindig csak nagyon kis részét teszi ki a teljes élelmiszer-kereskedelemnek, Európában 6, az USA-ban mindössze két százalékát. A fentiek alapján viszont ez alapvetően változhat meg, hiszen óriási növekedési potenciált rejt a terület. A legnagyobb fejlődés az USA-ban várható: amíg 2015-ben az amerikai vásárlók a friss élelmiszerek mindössze 8 százalékát vették online, az idei évben ez az arány 26 százalékra ugorhat. Ez az ugrás vízválasztó lehet, és az emberek élelmiszer-vásárláshoz kapcsolódó gondolkodásmódja alapjaiban változhat meg. Ennek jelentőségét pedig még fokozza a tény, hogy a fogyasztói kiadások 19 százalékát az élelmiszerek teszik ki.

Az online vegyesboltok nem csak Amerikában, más piacokon is széles körben elterjedhetnek. Főként Németországban várható további terjeszkedés, de továbbnövekedhet a népszerűsége olyan országokban, ahol már most is nagy népszerűségnek örvend. Ilyen például Franciaország és az Egyesült Királyság.

Az online élelmiszer-vásárlás természetesen még számos akadálynak néz elébe, többek között az emberek vásárláshoz való jelenlegi hozzáállása miatt. Egy felmérés szerint a leggyakrabban emlegetett indok az volt, hogy az emberek szeretik saját maguk kiválogatni a megvásárolandó termékeket. A bevásárlás tehát sokaknak egy olyan személyes élmény, amin nem szívesen változtatnának. De ne felejtsük el, hogy korábban ugyanez volt a helyzet a ruhákkal és cipőkkel is, amiket ma már online vásárolnak meg emberek tömegei.

Ha szeretne további hasznos híreket olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!

Érdekesnek találta cikkünket? Értékelje!
Köszönjük!
Cikk megosztása
Címkék