szerző:
hvg.hu

Nem is sejtik a boltban dolgozók, mennyit árthat nekik a karácsonyi zene, ha már novemberben azt kell hallgatniuk.

A vásárlókat is idegesítheti a túl sok karácsonyi zene a boltokban, az ott dolgozókra viszont kimondottan káros is lehet – állítják pszichológusok. Egyikük, Linda Blair a Sky Newsnak arról beszélt: a teljes kimerülés fenyegetheti a boltok dolgozóit, ha minden egyes nap órákon át ugyanazokat a karácsonyi zenéket kell hallgatniuk. Egyszerűen védekezni kezd az agyuk ez ellen, de az, hogy megpróbálja kizárni a tudatból az ismétlődő zenét, elvonja a figyelmüket a rendes munka elől.

De nem járnak feltétlenül jól a vásárlók sem. Őket főleg az zavarhatja, hogy már novemberben – sőt, van, ahol akár már októberben is – a karácsonyi zenék szólnak. Ez ugyanis ilyenkor még nem az ünnepi hangulatot adja át a pszichológus szerint, hanem azt az érzést kelti, hogy alig maradt idő megvenni az ajándékokat és megszervezni az ünneplést.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!