szerző:
hvg.hu

Szinte minden ügyfelének többért nyújtott kölcsönt a zálogház, mint azt a jogszabályban maximalizált THM alapján tehette volna.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a teljes hiteldíjmutató feltüntetésére, számítására és a THM maximális mértékére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt 4,5 millió forint bírságot szabott ki a ROYAL Záloghitel Zrt.-re - írja a felügyelet sajtóközleményében. A családi vállalkozásként működő budapesti ROYAL Záloghitel Zrt.-nél a jegybanki vizsgálat a 2013. január 1-jétől idén augusztus 22-ig terjedő időszakot tekintette át. A vizsgálat megállapította, hogy a cég a fogyasztói kézizálog-kölcsöneinél megsértette a THM számítására vonatkozó rendelkezéseket, és a jogszabályi felső korlátot jelentősen meghaladó THM mellett nyújtott kézizálog-kölcsönt szinte valamennyi ügyfelének. Emellett a honlapján elhelyezett kereskedelmi kommunikációjában jogsértő módon nem tüntette fel a THM mértékét. Az MNB ma közzétett határozatában utasította a vállalkozást a hiányosságok pótlására, és a THM számítására és maximális mértékére vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt 4,5 millió forint összegű fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki. Az MNB a kézizálog-hitelezési piac több szereplőjénél folytatott le fogyasztóvédelmi vizsgálatot. 2016 augusztusa óta a jegybank összesen hét pénzügyi vállalkozás és három takarékszövetkezet esetében összesen 55,5 millió forint bírságot szabott ki a THM-re vonatkozó rendelkezések megsértése miatt.