szerző:
hvg.hu

"Amikor nyugtatót veszel be, de úgy se megy az alvás, reggel meg nézel a tükörbe, hogy hova jutottál. A fitneszguru!"

A Forbes-ban megjelent interjúban Norbi arról számolt be, hogy teljesen beleőszült a tőzsdei kalandba, éjjel sokszor felriadt, óránként nézte az árfolyamot. Mivel a tőzsdei szabályok kötötték, sokáig nem beszélhetett, de most elárulta, a Buda-Cash ösztönzésére döntöttek úgy, hogy tőzsdére mennek, melyet aztán Norbiék katasztrófaként, a befektetők közül sokan pedig átverésként éltek meg. A Buda-Cash ötlete volt, hogy külföldi arccal reklámozzanak, Norbi Nadallal is tárgyalt, végül Agassi lett a befutó, akire több százezer dollárt költöttek, a médiában pedig több tízmillió forintért hirdettek.

„A brókerek nem győzték a jegyzést, akkora sorban állás volt. De a jegyzés harmadik napjának délutánján kijött az a bizonyos cikk az mfor.hu-n. Azt hazudta, hogy árverezik Norbiék házát, biztos ezért mennek a tőzsdére” – nyilatkozta Norbi. Ezután nem jöttek újabb jegyzések, és azok közül is sokan visszaléptek, akik már jelezték, hogy részt vesznek. „Totális karaktergyilkosság volt, máig nem tudom, hogy amatőrség, rosszindulat vagy valamelyik konkurens akciója lehetett. Ezért omlott össze a jegyzés.”

A Forbes újságírójának közbevetésére, hogy a szakértők szerint túl magas volt a tőzsdei kibocsátási ár, Schobert így válaszolt: „Őszintén mondom, nem tudom. Nem én értékeltem fel a részvényeket, ehhez nem értek. Hittem a profinak tűnő csapatnak.” A minimumjegyzésből 800 milliós bevételük lett, ebből fizették Agassit és a jegyzés költségeit. A Buda-cash bedőlésével zárolták a részvények 98 százalékát, és amikor az MNB feloldotta a zárlatot, mindenki eladott mindent, amit lehetett. A NAV-nak több tízmillió forintnyi szja-t kellett fizetni.

Norbi arról is beszélt, hogy megújítja az Update Lowcarb márkát, újabb franchise boltokat nyit, valamint megjelenik saját márkás termékeivel a kiskereskedelmi hálózatban. A márka bolti forgalma évi 4-5 milliárd forint volt, ebben az ételszállítás, a franchise-boltok forgalma, és a Sole-Mizo Update-termékek is benne vannak. A 2018-as céluk, hogy az Update megduplázza magát.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
MTI/hvg.hu Gazdaság

Quaestor és Buda-Cash: Újabb perek indulhatnak a cégeket a bedőlés előtt irányító személyek ellen

A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN), mint felszámoló a jogi eljárásai folyamán új információk birtokába jutott, amelyek ismeretében - a Quaestor és a Buda-Cash hitelezői érdekének védelmében - kereseteket nyújtott be a cégek felszámolásának megkezdése előtt a vállalkozásokat vezető személyekkel szemben.