szerző:
hvg.hu

Itt vannak az első tapasztalatok.

Egyelőre úgy tűnik, komolyabb problémák nélkül tudott elindulni az adóhatóság új csodafegyvere, az online számlázás – írja a napi.hu. Ennek lényege, hogy a vállalkozások által használt számlázóprogramok minden olyan számlát, amelynek áfatartalma meghaladja a 100 ezer forintot, automatikusan elküldenek az adóhatóságnak. A gazdálkodók ezen kívül lekérdezhetik az összes, adatszolgáltatással érintett számlájukat, a többi között a partnereik számláit is megnézhetik. Természetesen csak azokat, amelyeknél ők voltak a vevők vagy számlacímzettek. A kormány ettől azt várja, hogy tovább fehéredik a gazdaság és jelentősen csökkennek a vállalkozók adminisztrációs terhei.

Ha valaki nem regisztrált a programra, komoly, számlánként 500 ezer forintos bírságra számíthat. Varga Mihály pénzügyminiszter azonban a napokban azt közölte, azok a vállalkozások, amelyek együttműködőek, átmenetileg nem kapnak büntetést. Ez azt jelenti, hogy a NAV július 31-ig nem bírságolja a mulasztást, ha a vállalkozás már regisztrált az Online Számla rendszerben és a számlaadatok az időszak végéig, utólag megérkeznek az adóhivatalhoz.

A lapnak nyilatkozó könyvelő szerint a regisztráció nem volt egyszerű, mert az oldalon semmilyen iránymutatás nincs. Más arra panaszkodott, hogy a NAV-rendszere addig nem fogadott be egy általa írt panaszt, amíg ki nem vette a .png formátumú kéziszámláját a rendszerből.

Az aktiválást követően javultak a regisztrációs rutinok, a rendszer megjegyzi a jelszót, egyszerűbb az ügyintézés – mondta Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke. Szerinte leginkább a kényelmi funkciókban vannak még kisebb fennakadások, ám a rendszer maga működik, lehet dolgozni vele, például a kiszámlázott tételt 15 percen belül megjelenik az online felületen, amit kifejezett pozitívumként értékelt az alelnök.

Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint bár az online számlarendszer "nem a világ legegyszerűbb" kezelőfelületével rendelkezik, de kezelhető, mint mondta, ő maga is már több cégnek végigcsinálta komolyabb fennakadás nélkül.

Ezt alátámasztja egy, a problémával foglalkozó Facebook-csoport is, ahol bár rengeteg kérdés érkezik a könyvelőktől, azt általában viszonylag hamar meg tudja válaszolni a közösség.

A NAV új csodafegyveréről itt írtunk részletesebben.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!