Hat napon keresztül őrizték a Fabergé-tojást lenyelő új-zélandi tolvajt, mire újra előkerült az ékszer
A több mint hatmillió forintos értéktárgy előkerült a 32 éves férfi gyomrából, a felderítés pontosabb módszeréről nem számolt be a rendőrség.
A több mint hatmillió forintos értéktárgy előkerült a 32 éves férfi gyomrából, a felderítés pontosabb módszeréről nem számolt be a rendőrség.
HVG
A négy ország korábban Izrael kizárását követelte a versenyből.
HVG
Hőkamerával találták meg a lakásban a kedvencet, az oxigénmaszkos ellátás után állatkórházba vitték.
HVG
Mundruczó a Parallax című előadásért tavaly már elnyerte a legjobb rendezőnek járó legjelentősebb osztrák színházi elismerést is.
HVG
Nem kell lemondania a testi örömökről, mert néhány dolog megváltozik.
HVG
Arra hivatkozva korlátozták az elérésüket, hogy terrorcselekmények koordinálására használják őket.
MTI
Az államtitkár még a nyáron szenvedett balesetet, egy fertőzés miatt most azonnal meg kellett műteni.
HVG
A gyerekfilm előtt látott kormánypropaganda többeknél kivágta a biztosítékot, az aHang csoport levélkampányt is indított. A HVG érdeklődésére a Cinema City elmondta, a reklám leállításának az oka az volt, hogy kifutott az egyhetesre tervezett kampány. De azért felülvizsgálják eddigi gyakorlatukat.
HVG
Vegyes fogadtatása lett a mikulássapkás Trump-rajznak.
HVG
Korántsem az Orbán Viktornak Moszkvában fordító szakember bakija okozta az első botrányt a tolmácsvilágban. A Kertész Imre Nobel-díjának átadása körüli fiaskó volt 2003-as HVG-cikkünk aktualitása, akkor csúcstolmácsok segítségével áttekintettük a szakma félrefordításos legendáit. Hermann Göring, Mihail Gorbacsov, Antall József és Vlagyimir Putyin fordítói legtöbbször tudták, mit tesznek – vagy éppen nem tesznek.
Ha egy vígjátékon végig szakadunk a nevetéstől, időnként meg is hatódunk, akkor az elérte célját, még akkor is, ha nagy világmegfejtést nem nyújt a nézőnek. Ha nem az önfeledt szórakozásért ültünk be a moziba, akkor válasszunk másik filmet, ne a Szenvedélyes nőket.
„A NER szétlopta az egész országot, most jön a Kutyapárt, és visszalopjuk azt, amit egyszer már elloptak tőlünk” – mondta Sándor Balázs a WC-papír Robin Hood-szerű újraosztásáról.
HVG
Nagy segítség ez a keresztény-konzervatív kockáknak.
HVG
Az egyik legtöbbet kutatott táplálékkiegészítőről azt tartják, hogy nemcsak az izomnövekedést segíti és a mentális egészséget támogatja, de még a betegségek leküzdésében is hasznos lehet. De valóban csodaszer a kreatin? Mennyire biztonságos a szedése? Lehetnek mellékhatásai? Igaz-e, hogy a nők és a vegánok többet profitálhatnak a szedéséből?
Összesen 18 felnőtt weboldalt üzemeltető céget büntetett meg a brit médiafelügyelet.
HVG
A tanulmány arra jutott, ha Batman ott van a közelben, nagyobb eséllyel adják át az emberek a helyüket a metrón egy várandós anyukának.
HVG
A Nobel-díjas író a svéd televízió filmjében kifejti: Magyarország egy olyan anya, aki iszik, verekszik, megveri, és ő mégis szereti.
HVG
A parlament törvényalkotási bizottsága a Bankszövetség tiltakozása ellenére elfogadta a javaslatot.
A razzia felvételein a rajtaütést végző rendőrök kilószám pakolják az illegális tevékenységből fölhalmozott aranyékszereket, a kiterített készpénztől pedig szinte lépni sem lehet.
HVG
A hosszú ideig milánói főkonzulként tevékenykedő műsorvezető válthatja Pindroch Csabát.
HVG