Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Szín, íz, illat, és ezek tökéletes kombinációja - egy borkostolónak a minőség számos ismérve alapján kell osztályoznia a vizsgált nedűt. Előny, ha valakinek jók az érzékszervei és ha van már mögötte némi tapasztalat.
A kóstolás művészete
A bort a hozzá illő borospohár helyett másfajta pohárból inni szörnyű bűn. Ennél már csak az felháborítóbb, ha valaki megmarkolja a poharat. Mindig a nyakát fogjuk, hogy lássuk a bor színét.
Mindent a szemnek
Fentről vagy oldalról tekintsünk az enyhén megdöntött pohárra. Elég, ha egy határozott mozdulattal megforgatjuk a boros poharat, semmiképpen se vágjunk "menetet" a bele (lásd az előző részt). Átvilágítva, a bornak tökéletesen tisztának kell lennie. A fehérboroknak minden esetben fényesen világos és teljesen áttetsző látványt kell nyújtani, még a borostyánszínű, korosabb nedűknek is. (Ha egy fehér lapot tartunk a pohár mögé, a színek markánsabban jelennek meg).
Vizsgáljuk meg azt is, milyen a bor színe a döntött pohár közepén ahol nagyobb mennyiség található és milyen a szélén ahol egész vékony a réteg. A vízszínű borokkal szemben a tartalmas borok glicerinje koronát képez a pohár falán, ami komolyabb beltartalmi értéket, teltséget, cukortartalmat jelez. A glicerin az alkoholos erjedés mellékterméke. Ártalmatlan, szirupszerű, sűrű alkohol, a bor egyik legfontosabb alkotóeleme, amely megadja az ital kerek ízét és testességét. Minél határozottabb az "ablak", ("templomablak" ahogy a profik nevezik) annál nagyobb a bor glicerintartalma.
Az illatok azonosítása
A tartalmas vörös és fehér borokat a pohárban "szellőztessük", félrevezető lehet ugyanis, ha nem várjuk meg az illatok "kinyílását". Mozgatás nélkül is beszippanthatjuk a bor illatát, úgy, ahogy ül a pohárban. Minden illatot nem tudunk azonosítani, ne is törekedjünk erre, inkább az első benyomásokra figyeljünk. Mivel kóstoláskor rendszerint több bort is megízlelünk, ne időzzünk túl sokat egy-egy bornál. Minél nagyobb a rutin, annál kevesebb időt vesz majd igénybe a kóstolás. Ne nyilvánítsunk véleményt idő előtt, csak ha már minden érzékszervünkkel befejeztük a vizsgálódást.
Kóstoláskor vegyünk közepes mennyiségű bort a szánkba, és próbáljuk minél gyorsabban feltérképezni az ízeket, mert nyelvünkön az ízlelő bimbók hamar elfáradnak. Mivel az egyes ízeket a nyelv más-más területein érezzük, forgassuk körbe a szánkban a bort. Fölösleges a gargalizálás, a hangos szürcsölés. Kis slukknyi levegőt engedjünk a szánkba, mintha "fá" hangot képeznénk a levegő beszívásával. A beszívott levegő révén több információhoz jutunk hozzá az adott borról.
A tannin és savtartalom fontos egy vörösbor megítélésénél. Sok függ attól, hogy mennyi ideig hagyják darálás után erjedni a szőlőléből és a héjból álló masszát, a cefrét. Ha sokáig, akkor olyan anyagokat nyernek ki, amelyek a tapadósság érzetét keltik, amikor nyelvünkkel hozzáérünk a szájpadlásunkhoz. Ez főleg a Cabernet fajtákra jellemző.
Vizsgálnunk kell a bor lenyelése után szánkban maradt íz- és zamatanyagokat, vagy más néven a lecsengést is. Attól függően hogy milyen hosszan érezzük az ízeket a szánkban, lecsengésük szerint rövid, közepes és hosszú borokat különböztetünk meg.
A borban levő aromák eredete eltérő: az elsődleges aromát a szőlőfajta, az éghajlat és a talaj adja. A másodlagos aromák az erjedés során alakulnak ki, míg a harmadlagos az érés és a tárolás során.
Kinyomtatom
Elküldöm
