Frankföldet a sörivók zarándokhelyének is tekinthetjük. Itt, Bajorország északi részén olyan sűrűn találhatók a sörfőzdék, mint sehol másutt a világon. A sörtúrák álomvárosa Bamberg.
A város magyar vonatkozása, hogy Andechs-Meranien Eckbert bambergi püspök nővére, Gertrúd volt II. Endre magyar király felesége. Ennek a családnak a tagjai azok a bizonyos „merániak”, akiket a Bánk bánból is ismerhetünk. A világörökség részét képező óváros dómjának leghíresebb szobra, a Bambergi Lovas pedig sokak véleménye szerint a mi Szent Istvánunkat ábrázolja. Így akár történelem, irodalom és művészettörténeti kutakodás ürügyén is eltölthetünk pár kellemes napot Bambergben, mely mellékesen Esztergom testvérvárosa. Persze tény, hogy neve nem a fentieknek, hanem a helyi sörkülönlegességnek, a Rauchbiernek köszönhetően lett világszerte ismert.
© bamberg.hu |
A ma is működő kilenc, történelmi bambergi sörfőzde közül már csak három készíti a hagyományos füstös sört: a Schlenkerla, a Greifenklau és a Spezial. A Schlenkerla rögtön három változatban. A bambergi óvárosban álló épületben 1678-óta főznek füstízű sört. A hagyományos Märzen mellett készítenek Weizent is, valamint októbertől december végéig egy erősre főzött Urbock-ot.
Az 1536-ban alapított Spezial Sörfőzde kizárólag füstízű söröket kínál – Lager, Märzen, Weizen és Bock típusúakat. A sörökhöz használt maláta különlegessége, hogy a mai napig nyílt tűz felett szárítják, így a Spezial sörei könnyen felismerhető, sajátos aromájúak. Bambergben amúgy minden sörbarát jól érezheti magát. Akiket nem csapna meg a tőzeg füstje, azok 50 féle alsó- és felsőerjesztésű sörspecialitásból válogathatnak a sörözőkben és a tipikus frank sörpincékben. (Bambergben az egy főre számított sörfogyasztás évi 280 liter.)
Kiadós sétával a város mind a kilenc sörfőzdéje végiglátogatható. Persze nem érdemes rohanni, hiszen a kocsmák mindegyike ott áll már száz – vagy akár több száz – éve, aligha fogják őket egy hét végén arrébb tolni. Érdemes szemlélődni, végigkóstolni a söröket, mivel teljesen más hangulatot élünk meg a Kaiserdom sörözőjében, a különlegesen száraz Premium Pilsener mellett, mint az 1649-ben alapított Fässla múltidéző söntésében. Ha tudunk, szánjunk Bambergre legalább két, nyugalmas napot.
Első nap, a Spezial és a Fässla után, a Bamberger Weissbierhaus érintésével, elsétálhatunk a Wundenburg utcába. A Mahrs Bräu sörözőjének boltíves kapubejárójában többnyire azok „talpon állnak”, akiknek már nem jutott hely a sörözőben, amelyben ma sem használnak szénsavat a csapoláshoz, és a berendezés valamennyi darabja évszázados. A Michel család 1895-ben vásárolta meg az 1670-ben alapított sörfőzdét, és négy generáció óta őrzi a sörfőzés tradícióit. Öt sörük – a Pilsener, a Hell, a Leicht, a Naturtürb és a palackos erjesztésű Hefeweiss – mellett szezonális jelleggel két erős sört – Wesser Bock és Heller Bock – valamint a gigantikus Gig Kutsherbiert főzik.
A Mahrs-szal majdnem szemben az 1867-ben alapított, ugyancsak családi tulajdonú Keesmann Bräu ötféle sörrel örvendezteti meg a látogatóit. A kocsibejáróban – ahonnan egykor a lovak húzta söröskocsik indultak – ma a törzsvendégek ivópultjai állnak. Ebben a sörfőzdében is készül helyi specialitás: a porszáraz Bamberger Herren Pils. Innét már csak egy ugrás a Moosstrssen található Maisel Bräu. Az 1894-ben alapított üzemhez, egy kisebb söröző és a Maisell Keller, egy hatalmas kerthelyiség tarozik. A kínálat sem akármilyen, a búzasörök mellett nyolcféle lager sört is főznek.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm










