Mindenhol, minden ünnepnek megvannak a maga sajátos étkezési szokásai. A zsidó naptárban a történelmi zarándokünnepek és emléknapok mellett van egy olyan jeles dátum, amit az öröm, a nagy evés-ivás jegyében köszöntenek. Ez a Purim, a zsidó farsang, amelyet mostanság ünnepelnek. Ilyenkor készítik a legkülönlegesebb süteményeket.

Eszter könyvében (Megilá) olvasható az ünnep története: az ie. 470-es években, Áhásvéros király (Xerxes) uralkodásának idejében az ámálék népből származó főminiszter Hámán volt, aki el akarta pusztítani a perzsa birodalom minden zsidó lakóját. Itt élt akkoriban Mordecháj, akinek nevelt lánya, Eszter hiúsította meg Hámán gonosz tervét, megmentve a zsidókat a pusztulástól. A sorsvetéssel megállapított napon (ádár 13) nagyot fordult a kocka, a zsidók fegyverrel a kézben védték meg magukat és számoltak le ellenségeikkel. S megfogadták, hogy ők, utódaik és a hozzájuk csatlakozók ezentúl örömünnepet tartanak az előírt időben minden esztendőben. Maga a Purim elnevezés a perzsa pur szóból ered, ami sorshúzást jelent.

Hámán táska. Sok változata ismert
© Bodrogi Eszter
Szokás ilyenkor zajongani, kereplőt csörgetni, jelmezbe öltözni, de mindenekelőtt enni, inni. Purim napján családi ünnepi vacsorát tartanak. Ez a szeudát, ami délután kezdődik és késő estig tart. Az asztalra sok hús, bor és sütemény kerül. A „körítés” pedig a sok dal. Miután a Megilá, azaz Eszter könyve az egyetlen olyan szent írás, amelyben nem említik meg Isten nevét, az ő láthatatlan „jelenlétét” a vacsorán a húsos gombóc szimbolizálja.  Purim azért is kivételes ünnep, mert ezen a két napon a mértéktelen ivás szokásos korlátozását fel szabad rúgni. "Addig kell inni, amíg még különbséget tudunk tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között" - mondják a bölcsek (Megilá 7b.).

Receptek
Hámán táska

Hozzávalók kb. 60 darabhoz: 4 csésze liszt, 4 tojás, 3/4 csésze cukor, 1 csésze margarin vagy vaj, 1 ek narancshéj, 2 kk sütőpor, 1 csipet só, 1 kk vanília kivonat, 1 ek narancslé. (A margarin parve, vagyis páros, míg a vaj tejes. Ez fontos lehet annak, aki figyel a kóserre!)

A hozzávalókból tésztát gyúrok, lisztezett deszkára borítom, majd 3 mm vastagra nyújtom. Köröket szaggatok belőle, és mindegyik kör közepébe egy kiskanálnyi lekvárt halmozok.
 
Lehet diós vagy mákos töltelékkel tölteni, sőt, süthetünk kenyértésztából paradicsommal és sajttal sós változatot is.  A tészta három oldalát felhajtom és összenyomkodom, hogy a lekvár ne folyhasson ki. 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt sütöm szép pirosra.

Túróhabos képviselőfánk  (egy darab egy falat)

© Bodrogi Eszter
Hozzávalók 24 db fánkhoz: 14 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1 dl víz, 1,5 dl tej, 1 kk porcukor, 1 kk só, 5 nagy tojás. A vizet elkeverem a tejjel, felforralom, beledobom a vajat. Amikor a vaj is elolvadt, sózom, cukrozom, belekeverem a lisztet, majd folyamatos kevergetéssel még  három percig bűvölöm. Átteszem a robotgépbe, és beleütök egy tojást. Egy perc alatt beledolgozom teljesen, közepes sebességgel. Beleütöm a második tojást is, azt is teljesen eldolgozom, és így teszek az összes többi tojással is. A végén még három-négy percig nagy sebességen keverem a tésztát, majd kiskanállal hamarjában sütőpapírra halmozom. Persze sokkal szebb eredményt lehet elérni, ha habzsákkal dolgozunk. A halmok között 5-6 cm távolságot hagyok. Előmelegített sütőben 180 fokon szép pirosra sütöm.

A túrókrém: 25 dkg túró, 2 dl tejszín, cukor ízlés szerint, 1 lime reszelt héja, 1/2 lime leve (természetesen a citrom is jó, de az éppen nem volt itthon).

A hozzávalókat botmixerrel teljesen csomómentesre, egyneműre turmixolom. Habszifonba töltöm, majd a kész túróhabot egy tálba nyomom. Belekeverek egy kis habfixálót, és a kész habot a félbevágott fánkokba kanalazom.

(A szerző blogja: www.fuszereslelek.hu)