Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Bő ötven évvel ezelőtt a belga sörfőzők szinte észre sem vették, de majdnem megfeledkeztek a több évszázados múltra visszatekintő búzasörükről. Szerencsére azonban jött egy tejesember, aki figyelmeztette őket.
A Brüsszeltől keletre fekvő Leuven és Hoegaarden a középkor óta a belga gabonatermő vidék központja. Ennek megfelelően a helyi sörfőzők nem csak árpából, hanem búzából és zabból (vagy ezek keverékéből) is rendszeresen főztek sört. Sőt, a 14. századtól egészen a 20. század elejéig gyakoribb volt a „witbier” (flamandul: biere blanche), vagyis a „fehér sör”, mint a „rendes” árpasör. Ezek többnyire kis kapacitású, családi sörfőzdékben készültek, amelyekből – kis túlzással – minden utcasarkon volt egy. Hoegaardenben például 1880-ban 35 sörmanufaktúra működött, miközben a városka lakossága a csecsemőket is beszámítva alig haladta meg a kétezret.
Hoegaarden. Nemcsak árpából készülhet sör © Vétek György |
1965-ben azonban – ahogyan a mesében szokott történni – megjelent a legkisebb királyfi és megmentette a belga búzasört: az akkor negyven esztendős Pierre Celis megvásárolta a szomszédjukban levő, bezárt sörfőzdét. A 15. században a városkában működött sörfőző kolostor iránti tisztelettől vezérelve átkeresztelte De Kluis-ra, és búzasör főzésére adta a fejét.
Pierre Celis – akit csak „tejesemberként” ismertek addig Hoegaardenben – a családi vállalkozást hagyta ott a sörfőzde kedvéért. Az igazsághoz tartozik az is, hogy nem volt számára idegen belülről a sörfőzde, mivel korábban rendszeresen besegített a sörfőző mestereknek. Néhány, hasonlóan elszánt barátjával így azután nekiláttak sört főzni, némileg megújítva, átdolgozva a régi recepteket. Az első főzet 1966-ban került ki a főzdéből, a sör neve pedig – a város után – Hoegaarden lett.
Kinyomtatom
Elküldöm
