szerző:
Vétek György

Két sörfesztivált is rendeztek Budapesten egy hónapon belül, ahonnan valósággal kiömlöttek a népek. Egy harmadik „sörfelmutatás” viszont szinte teljes érdektelenségbe fulladt. Hogy is volt?

Az  igazság persze az, hogy eme harmadik nem önálló sörfesztivál volt, hanem „csak” lehetőség sörös jelenlétre egy topgasztronómiai fesztiválon. Ami akár  jól is elsülhetett volna, ha a szervezők is úgy akarják.

Kezdjük a pozitívumokkal: 2011 májusára véglegesen bebizonyosodott, hogy óriási igény van Magyarországon a mainstream sörvonaltól különböző sörökre. A fogyasztók megelégelték, hogy ugyanazzal a hat-hét nemzetközi és négy-öt hazai márkával találkozhatnak mindenütt az üzletekben és a vendéglátóhelyeken, amelyek ráadásul többé-kevésbé ugyanazt a sörtípust is képviselik, és ízvilágban, minőségben is igen közel állnak egymáshoz. A sörkedvelők ezért egyre inkább keresik a változatosságot, amit a magyarországi nagy sörgyárak egyelőre nem nagyon igyekeznek tudomásul venni. Azt nem állíthatjuk, hogy nem jelentkeznek új fejlesztésekkel, de ezek vagy a sört alapvetően nem kedvelők kegyeit keresik (gyümölcsös ízesítésű sörök), vagy alsó polcos, olcsó termékek, amikkel leginkább a konkurencia vitorlájából igyekeznek kifogni a szelet.

©

A változatos és igényes sörkínálatra vágyók reménye marad tehát a súlyos adóterhekkel és adminisztrációval megnyomorított kisüzemi sörfőzdék és importőrök kínálata, akik amúgy szintén nyögik a jövedéki törvény előírásait. Az előrelépés viszont tagadhatatlan. Van már legalább négy üzlet a fővárosban, ahol összességében és folyamatosan változó összetételben körülbelül 250-300-féle sört lehet kapni, és a budapesti Cseh sörfesztiválok sikerén felbuzdulva már három sörözőben is lehet regionális cseh sörfőzdék söreit fogyasztani. S remélhető, hogy  e helyek száma rövidesen nőni fog.

Azonban még ennél is örvendetesebb, hogy akad már néhány kisüzemi sörfőzde, ahol végre felismerték, hogy nekik nem a nagy sörgyárak tucatárujával kell versenyezniük, mert azon a pályán eleve bukásra vannak ítélve, hanem olyan terepen, ahova a nagyok nem merészkednek. Ez pedig a sörkülönlegességek területe. Egy kis sörfőzde jellemzően 150-500 liter sört főz egy menetben, egy nagy gyár pedig 2 ezer hektót. Mindez azt jelenti, hogy egy sörmanufaktúra igazán változatos repertoárt tarthat műsoron. Ha a magyarországiak még nem is, de egyes cseh, belga, holland, brit vagy amerikai főzdék akár kéttucatnyi sört is készítenek egy évben.

A sörre fogékony közönség pedig veszi a lapot. A májusi Főzdefeszten és a június második hetében már negyedszer megrendezett budapesti Cseh Sörfesztiválon már nem az volt a program, hogy leülünk, és minél több sört megiszunk, hanem az, hogy igyekszünk minél többféle sört megkóstolni a kínálatból. Az előbbin 30, az utóbbin pedig – ha jól sikerült összeszámolni – 42 féle sör közül lehetett választani. Az érdeklődést pedig jól mutatja, hogy mindkét fesztiválra tízezrek voltak kíváncsiak. A Főzdefeszten sokan csak 40-50 perces sorállás után jutottak a sörükhöz, de kitartottak. A Cseh Sörfesztivál népszerűségére pedig mi sem jellemzőbb, mint hogy meg kellett toldani  egy bónusznappal. (Mellesleg a két legutóbb megnyílt cseh söröző – igaz, nem nagyok – minden este zsúfoltság telt, és jól pörögnek a belga söröket csapoló helyek is.)

Mindez azt a felfokozott igényt jelzi, amelynek része lehetett abban, hogy idén minden eddiginél erősebb felhozatallal jelentek meg a hazai sörfőzők és a sörimportőrök a szintén minden eddiginél nagyobb léptékű és színvonalú – új szervezésű – Budai Gourmet Fesztiválon. A Millenárison körülbelül 50 féle csapolt, illetve üveges sör közül választhattak volna az érdeklődők – ha lettek volna. Ha elmondhatjuk ugyanis, hogy az italkultúrában jelentős előrelépést tett a sör az elmúlt években, és egyre elfogadottabbá vált, a gasztronómiában még mindig a zéró pont körül topogunk. És erre ez a fesztivál sajnos csak ráerősített.

A borsos árú, majd' 3000 forintos belépő (amiért egy borospoharat kapott a kezébe a látogató, miközben csak egy gesztus hiányzott volna, mondjuk egy deci bor vagy pohár sör, esetleg egy kóstolófalat lefogyasztása a belépőjegy árából ) sokakat visszatartott. Olyanokat is, akik simán elköltöttek volna ennyi pénzt, illetve jóval  többet is, de úgy érezték, ez az összeg nincs arányban a kapott szolgáltatásokkal, amikor mindenért külön-külön fizetni kell. Mindezt tetézte,hogy a helypénzt és a forgalom utáni jutalékot is fizető sörösök kénytelen voltak olyan szintre emelni az áraikat, ami a belépőt is beszámítva 1500 forint környékére tornázta fel a korsónyi sörárakat.

©

Ráadásul a szervezők úgy gondolták, a másodrendű sörivóknak jó lesz a műanyag pohár is, ne urizáljanak üvegpohárral, mint a borosok. Nehéz megérteni, miért nem lehetett bizonyos mennyiségű söröspoharat is tartani, és kérésre a boros helyett azt adni, amit azután a pohárcsere-helyeken bármikor borospohárra, vagy tiszta söröspohárra lehetett volna cserélni.

Ugyancsak nehéz megérteni, miért kellett a sörösöket a fő közlekedési útvonalaktól eldugni, és lehetőleg minél messzebb elhelyezni az éttermek standjaitól. Talán a sztereotip étel-bor párosítások betonfalán egy kis rést ütött volna, ha kiderül, kiváló étel és sör párosok is léteznek. Ez is a gasztrokultúra része.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!