Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Szeptember utolsó hétvégéjén második alkalommal rendezték meg a belga sörök fesztiválját a budapesti Vajdahunyad várban. Tavaly majdnem zendülésbe csapott a korai záróra miatti látogatói elégedetlenség, ezért az idén már este tízig lehetett kóstolgatni a huszonnégy sörfőzde körülbelül száztíz sörét.
|
|
Sör szempontjából kétségtelenül forradalmi időket élünk. Ha azt nem is mondhatjuk, hogy tömegesen, de az biztos, hogy immár statisztikailag mérhetően fordulnak el világszerte fogyasztók a kukoricagrízzel szennyezett ipari tömegsöröktől, és keresik a regionális és mikrosörfőzdék termékeit. A 15-20 éve kezdődött folyamat gyümölcse kezd beérni, a kézműves sörök egyre inkább konkurenciát jelentenek a nagy sörgyáraknak, akik már nem tehetik meg, hogy nem reagálnak a történtekre. A kilencvenes évek közepe óta az Egyesült államokban körülbelül ezer új mikrosörfőzde csatlakozott a már meglevőkhöz, de az Egyesült Királyságban sem panaszkodhatnak, ahol csak az utóbbi öt évben körülbelül kétszáz új sörfőzde és brewpub kezdte meg működését.
Ezekben a forradalmi időkben azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni Belgiumról. A Folyékony Kenyér blogon TonyCaviar kolléga is épp azon elmélkedett, hogy a belgáknál mintha megállt volna az idő, és megelégedve az ezeréves hagyományaikkal, mintegy ráültek az eredményeikre, még egy nyamvadt új sörtípust sem dolgoztak ki az elmúlt években.
|
| Fotó: Vétek György |
Voltaképp nem teljesen alaptalan az, amit TonyCaviar ír, de elfeledkezik két dologról: Belgiumban mindig is sok sörfőzde volt, és azok mindegyikében többféle sört főztek, tehát a háborús éveket leszámítva a belga sörkultúra mindig is színes volt, a fogyasztókban nem alakult ki elemi igény a gyökeres változásra, hiszen jó minőségű és változatos sörökből válogathatnak.
Másrészt – ugyan nem tituláltuk forradalomnak és akkoriban nem is igen tudtunk róla – Belgiumban nagyjából jó 20-30 évvel ezelőtt zajlott le egy jelentősebb sörújítási hullám, és ma is készülnek újdonságok, csiszolódik a technológia, csak épp kevesebb szó esik róla, mint a mindent lehengerlő IPA-hullámról. Talán elég, ha csak néhány akkoriban született, manapság is közkedvelt belga sörmárkát felsorolunk, mint a Kwak, a Delirium Tremens vagy a Duvel. De az 1960-as évek végén, '70-esek elején keltették új életre a belga búzasöröket is, élükön a Hoegaardennel. A modern belga búzasör atyja, Pierre Celis 1980-ban költözött át az USA-ba sörforradalmat csinálni, és a belga sörkultúrát terjeszteni az ízetlen Bud-on nevelkedett tömegek között. (Idén áprilisban, 86 éves korában Amerikában hunyt el.)
Vannak azonban újabb fejlesztések is. Az idei évben – ha van ilyen – világtrend lett a gyümölcsös ízesítésű sörök készítése. Ha a gyümölcsös lambicok (spontán erjedésű, részben búzamalátából készülő sörök) jelentik a tradíciót, akkor a gyümölcsös ízesítésű ale-ek (felsőerjesztésű sörök) az újdonságot.
Sok sörbarát sikítófrászt kap a gyümölcsös söröknek már csak az említésére is, pedig nem kellene. Egy önmagában is gazdag, gyümölcsös aromákkal rendelkező felsőerjesztésű sör, és a valódi gyümölcs kombinációja emlékezetessé válhat, és még akár „ütős” is lehet 8 százalék körüli alkoholtartalmával, mint például a Kasteel Rouge, vagy a Delirium Tremens meggyes variációja. Az persze igaz, hogy core lagerek és aromából készült szörpikék összepancsolásától sokat nem szabad várni.
|
| Fotó: Vétek György |
Akiket pedig elvarázsolt az IPA-k csodálatos komlóaromája, az újabb belga főzetek közül a Hopus-szal élhetik ki szenvedélyüket. Ugyanaz a virágos komlóillat, csak nem IPA-nak nevezik. Szintén az utóbbi évek terméke a 0,75 literes palackokban francia pezsgőpincékben egy évig érlelt, fantasztikusan összetett és harmonikus Deus.
Persze, nem könnyű látványos fejlődést produkálniuk a belgáknak, hiszen a csúcson vannak már pár évtizede. Örüljünk, hogy társaságuk is akadt, mindennek csak nyertesei lehetünk. Mindenesetre egy sörbarátnak mindenképp élmény százegynéhányféle sör között bóklászni, és régi kedvenceket kóstolgatni, meg azt a párat is, amit eddig még valahogy nem sikerült. És nagyon jó dolog az is, hogy egyre többen vannak olyanok, akik megbeszélik egymással a söröket, érvelnek, vitatkoznak ízekről, aromákról.
Nyilván a helyszín, a múzeumi környezet nem teszi lehetővé, hogy valami komolyabb gasztronómiai kínálat is felvonuljon a fesztiválon, de az lenne az igazi, ha minden egyes sörhöz készülne valami kis sörfalat is. Vagy lennének négy-öt fogásos menüsorok különböző étel-sör párosításokkal. Így egyelőre maradtunk a perecnél – ami kifejezetten jól esett a hatodik-hetedik kóstoló tájékán – és a sült krumplinál, amiért viszont már ki kellett menni a múzeum elé. Ami még tetszett, hogy a 3 ezer forintos belépő árában egy üvegpohár és 2500 forintnyi kóstoló foglaltatik, és a poharat minden sör után saját kezűleg lehet elöblíteni az erre a célra odaállított pohármosóval, vagy az azt kezelő, készségesen segítő néni gondjaira bízni.
