Mit együnk, ha Erdélyben járunk? - recept

Talán nem túlzás, ha azt állítjuk, sokunknak Erdély nemcsak a szívében, de a gyomrában is ott van. Főként, ha személyes ízemlékek kötnek hozzá egy gasztroturistáskodás nyomán.

Egy erdélyi körút során elkerülhetetlen, hogy több helyen megszálljunk. De így is van ez jól, ide nem azért jön az ember, hogy a szokásos turistalátványosságok kipipálása után beüljön egy szállodai etetőbe. Meg kell tapasztalnunk a vendéglátás mikéntjének változatosságát, meggyőződnünk róla, mennyire igaz a mondás: ahány ház, annyi fajta székely kapu és annyiféle a háziasszony főztje is. Erdélyben jól működik a falusi turizmus, a Magyarországról átrándulókon kívül találkoztunk franciákkal, hollandokkal, németekkel is. Mindenütt szíves vendéglátást tapasztaltunk, ételekben-italokban pedig nem kiporciózottságot, hanem a bőséget, nem győztük hárítani a repetát.

Magyarlónán például egy lakodalomba futottunk bele, ahol a háziasszonyunk volt a főzőasszony, így kijutott nekünk is az ünnepi terülj-merülj asztalból. Zetelakán boróka- és köményes pálinkával, csorbalevessel, sült hússal, s mellé áfonyalekvárral vártak bennünket, és a kedvünkért puliszkát készítettek. A Brassó melletti Négyfalúból,ahol éjszakai szállásunk a helyi paplak volt ( gazdája pont a határ túloldalán vállalt szolgálatot) főként a tárkonyos pityókaleves – a krumplilevest hívják így – ízemléke maradt meg. Csernakeresztúron a vendéglátók disznótorra invitáltak, de a minden jóval megrakott asztalról a ház kocsonyája ízlett a legjobban.

Fotó: MTI - Kollányi Péter

A friss tejtermékek, sajtok – házi gomolyák,más ízes juh-,kecske-, tehénsajtok –, saját készítésű vaj, sokféle gyümölcslekvár, jellegzetes padlizsánkrémek, a begyűjtött gyógynövényekből készült teák, szörpök is mindenütt, ahol megfordultunk ott sorakoztak a kínálatban.Nálunk a kecske-és juhsajtok voltak a csúcson,szó szerint,a Biela-tónál,a Fogarasi-havasok legmagasabb pontján,2044 méteren. Házigazdáink örömmel avattak be minket az erdélyi fűszerezés – lestyán, tárkony, csombor, boróka, majoranna stb. – titkaiba is. Hogy valami balkáni specialitásról sem feledkezzünk meg, a Gyilkos-tónál rostélyon sütött mititei-t falatoztunk, és ajánljuk is mindenkinek, ha eljut idáig. A marha-, sertés- és birkahús keverékéből fokhagymával és fekete borssal fűszerezett húsrudacskák egykor török közvetítéssel kerültek be az itteniek konyhájába.

A mi konyhánkban viszont otthonra találtak az erdélyi ételek. Hazatérve erősen vágytunk az odaátról való ízekre. Szerencsére a kezünkbe akadt az Erdélyi Konyha havilapjának éves konyha kalendáriuma (a magazin az itthoni újságárusok standjain is fellelhető – a szerk.), kellemetes olvasnivalókkal, afféle gasztronovellákkal, megszívelendő tudnivalókkal ételekről. S főleg gazdag recepttárral. Nekiláttunk, tanultunk, tapasztaltunk immár idehaza. Bajlódtunk kicsit, mert csak elvétve közlik hány adagra is számolnak a recepteknél. Így nem csoda, hogy például nagyon ki kellett porcióznunk a négy személyre szánt tejes kukorica-krémlevest, míg a vörösboros aszaltszilva-levesbe soknak találtuk az ajánlott 40 dkg magozott aszalt szilvát. Csak zárójelbe jegyezzük meg, hogy a bort viszont nem sajnáltuk ki belőle, többet használtunk a megadott két decinél, s bár felért egy árulással, de bevált valenciai vörösborunkba áztattuk az aszalt szilvát. Megrögzött levesesként ezekkel kezdtük az erdélyi konyha kitanulását, aztán komolyodni kezdett a dolog, meg a tél is. Úgy, hogy szükségünk lett „fűtőértékre” a tányérból. Már belevághattunk, pontosabban belemerhettünk egy rendes csorbába.

Ha valaki a csorba leves hallatán kicsit eltöpreng, és valami gyűjtőfogalomra gondol, nem csoda, hiszen nagyon sokfajta csorba van. Forrásunk is legalább fél tucatot tartalmaz belőle: csülkös csorbát, húsgombóc csorbát, paraszt csorbát disznóhússal, paradicsomos csorbát, zöldbabos csorbát és erdélyi tárkonyos csorbát. A zöldségekből és különféle húsokból készült enyhén savanyított leves a Larousse lexikon magyar kiadása szerint eredetileg az arab és a balkáni konyhák levese.

Hogy milyen is az igazi erdélyi csorba, amit egykor korpaciberével, majd citromos sóval, ma leginkább lestyánecettel, de van, ahol káposzta levével savanyítanak, az a mellékelt receptből kiderül. Második fogásnak pedig egy jó kis tokányt választottunk a kalendárium hazataláló ételeiből. A tokányt jellegzetes erdélyi ételként tartják számon, mint ilyen, a magyar konyha egyik legrégibb húsos főétele. Marha-, sertés vagy bárányhúsból készül, s mindig csíkokra vágott, zsiradékon, hagymán dinsztelt, pirított, fűszeres-borsos, ám paprika nélkül, vagy nagyon kevés paprikával készülő étel. Dúsítható tejföllel, leggyakrabban puliszkával, galuskával, rizzsel kínálják. Amúgy az 1970-es években nem nagyon volt idehaza olyan vendéglő, ahol ne szerepelt volna az étlapon borsos vagy majoránnás tokány, netán Csikós tokány. Mára – nem értjük, miért – éttermeinkben mellőzött fogás lett.

Fotó: Erdélyi Konyha

Receptek

Erdélyi tárkonyos csorba

Hozzávalók: ½ kg füstölt sertéssonka, 5 közepes szál sárgarépa, 3 petrezselyemgyökér, 1 zellergumó, 3 közepes krumpli, 1 maréknyi káposzta, 1 maréknyi zöldbab, 2 teáskanál ecetben-sóban eltett tárkony, zellerzöld, lestyánlevél, 10 szem fekete bors, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, 2 evőkanál lestyánecet, só.

A sonkát két darabra vágjuk, és körülbelül 3 liter hideg vízben főni tesszük. Amikor felforrt, a tetejét lehabozzuk. Amikor a sonka megpuhult, kivesszük a levéből, és kockákra vágjuk,félre tesszük.Ezután a kockára vágott sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller  kerül a főző vízbe a tárkonnyal együtt .Egy teatojásban a szemes borsot, a felaprított zellerzöldet, lestyánlevelet is a levesbe tesszük és megsózzuk. Amikor a zöldségek félig megpuhultak, hozzáadjuk a kockára vágott krumplit, a zöldbabot (ha üveges zöldbabot használunk, ráérünk a végén beledobni, azt nem kell főzni)  és a csíkokra vágott káposztát. Amikor már minden zöldség teljesen megpuhult, a lisztet egy tányérban elkeverjük a tejföllel, majd felhígítjuk néhány evőkanál levessel, és a levesbe öntve elkeverjük. Végül lestyánecettel savanyítjuk,és belekanalazzuk a sonkakockákat.

Zöldborsós tokány

Hozzávalók: 1 kg sertéscomb vagy -lapocka, 40 dkg zöldborsó (konzerv), 1 fej vöröshagyma, 1 cikk fokhagyma, 1-1 csipet lestyán és őrölt szerecsendió, 1-2 teáskanál étkezési keményítő (vagy finomliszt), 2-3 evőkanál olaj vagy 1 evőkanál zsír, bors, só.

A húst felcsíkozzuk, a hagymát szeletekre vágjuk, a fokhagymát felaprítjuk. Egy teflonserpenyőben felforrósítjuk a zsiradékot, és körülbelül négy adagban megpirítjuk a húst. Egy tálba szedjük azt, ami kész, melegen tartjuk. Legvégül ugyanezen a zsiradékon megfonnyasztjuk a vöröshagyma-szeleteket, beledobjuk a fokhagymát, és azonnal levesszük a lángról. Visszarakjuk a megpirult húsdarabokat, és lefedjük egy jól záró, nyílásmentes fedővel. Takaréklángon fél órát főzögetjük a saját levében, azután hozzáadjuk a borsót, megsózzuk, belerakjuk a lestyánt és a szerecsendiót. Újra lefedjük, és készre pároljuk az ételt. A végén a keményítőt csomómentesen elkeverjük körülbelül 1 dl vízben, ráöntjük a zöldborsós húsra, 1-2 percig forraljuk. Pergős rizst vagy krumplipürét adunk hozzá.