Budapesten kívül is megkóstolhatók a kézműves sörök

Utolsó frissítés:

Szerző:

Címkék: Miskolc; kézműves sörök; Főzdefeszt;

A Főzdefeszt idén sem hagyja kézműves sör nélkül a sörivó népet. A tavalyi fesztiválokon bebizonyosodott, hogy óriási az érdeklődés a magyar kézműves sör iránt, ezért a szervezők elhatározták, hogy a fővároson kívül is megmutatják, mit tudnak hazai sörfőzőink.

A 2012-es fesztiválsorozat első eseményére március 16-17-én, Miskolcon, a Szinva Teraszon kerül sor, a nevezetes Kortyolda előtt, ahol 8 magyar kézműves sörfőzde mutatja be 24 sörkülönlegességét. Köztük két olyan sörrel, amit még soha sehol nem ihatott a közönség (rossz idő esetén a fesztivált áthelyezik a szomszédos Széchenyi utca 36. szám alá, a Főzdefeszt ideiglenes sörkóstoló helyiségébe). A Széchenyi utcában a Főzdefeszt ideje alatt a Magyar Portékák Vására zajlik.

A 2012-es év első Főzdefesztjének apropóját az adja, hogy március 13-án a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete nyolcadszorra rendezte meg a Miskolci Nemzetközi Sörversenyt, Magyarország egyetlen igazi sörversenyét, melyen a hazai főzdék és  az idén először a nagyobb magyar sörgyárak is,valamint hagyományosan a környékbeli országok sörfőzdéi is részt vesznek (a március 16-i eredményhirdetésről később tájékoztatunk). A sörversenyhez kapcsolódóan sörszakmai konferencia helyszíne a miskolci Hermann Ottó Múzeum, ahol az elmúlt évekhez hasonlóan körüljárják a sörfőzés történeti, egészségügyi, kulturális, és gasztronómiai aspektusait is - nem kizárólag szakmabeliekhez szóló nyelven.

A vidéki Főzdefeszteken arra törekszenek a szervezők, hogy egyrészt megismertessék egy-egy várossal a saját régiójának sörfőzését, másrészt megmutassák az ország legjobbjait is. Miskolcon is elsősorban a hazai pályán kiemelkedő borsodi sörfőzésé az elsőbbség.

A miskolci Főzdefeszt résztvevői

Gyertyános Sörfőzde. A rettenthetetlen kísérletező kedvéről, illetve tökös és banános söreiről ismert Gyertyános a Hámori Meggysörrel, a Hámori Nektár Barna sörrel, illetve a már tavaly is bemutatkozott Hámori Tökössel érkezik.

HBH Kazincbarcika. A Kazincbarcikán helyi nevezetességnek számító sörfőzde, étterem, rendezvényközpont, a HBH, meggyes sörével már tavaly elnyerte a Kazincbarcika Város Hivatalos Söre elnevezést, a  fesztiválon nem csak ezt, de a barna és a világos sörüket is megkóstolhatjuk.

Mályi Ászok. Az első magyar kézműves búzasör kifejlesztői a Miskolc-közeli Mályiban főzik a sört. A hosszú hétvégén megkóstolhatjuk a Rauschberg Búzát, a Barnát és a Világost.

Serforrás Sörfőzde. A hazai kézműves sörfőzés egyik legpatinásabb szereplője Felsőzsolcán főzi a söreit, melyeket legautentikusabban a Szinva Teraszon, a Kortyoldában lehet megkóstolni. Számos szezonális különlegesség mellett állandóan jelen vannak a külföldön is - pl. Prágában - szép sikereket aratott tokaji aszú hozzáadásával készült Korty nevű sörükkel (ami egyben Miskolc város hivatalos söre is), amit a Főzdefesztre kilátogatók már a továbbfejlesztett tokaji aszús hordóban érlelt változatában kóstolhatnak meg. A Serforrás standjánál meg lehet kóstolni még a szintén tökéletesre csiszolt, cseh recept alapján főzött India Pale Ale-t, és a klasszikus Serforrás Barnát.

Borsod megye után a hazai sörfőzés második legfontosabb központja Pest megye, ahonnan három sörfőzde is érkezik Miskolcra bemutatkozni.

Brandecker Sörfőzde. A bajor, sváb sörfőzési hagyományokat követő ecseri főzde az elmúlt években kifejezetten közönségbarát újításokkal lepte meg a sörfogyasztókat. Miskolcon is bemutatják a Narancsos sörüket, a Bodzás Világost és a Bodzás Barnát a hagyományos világos sörük mellett.

Főzdebusz. A Főzdebusz nem egy sörfőzdét képvisel, hanem az egész Főzdefesztet, és a kézműves sörforradalmat. A kínálata változó, Miskolcon a Keserű Méz mellett a hírneves Köleses Sört fogja csapolni.

Fóti Kézműves Sörfőzde. A tavalyi Főzdefesztek egyik sztárja, a Keserű Méz mellett a fóti sörök egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a fővárosi kocsmákban is. A sima világos sörükön túl elhozzák a Keserű Mézt, a Hammurappi Álmát és a Narancsos-Gyömbéres különlegességeket is.

Rizmájer Sörfőzde. A csepeli főzde a hagyományosan szezonális különlegességként előállított gyömbéres söre mellett bemutatja az egészen frissen kifejlesztett 55 százalék kukorica felhasználásával készült mexikói típusú Cortez kukoricasörét, és az éjfekete Cingulus Portert.

Friss állások Jobline.hu

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X