szerző:
Marton Levente

Hol van már az az idő, amikor kivételesen irigylésreméltónak találtatott, aki megengedhetett magának egy bécsi kiruccanást. Manapság a legnagyobb természetességgel szomszédolunk a bécsi út túloldalán, különösen ősztől tavaszig. S ha nem is látogatjuk meg az újragondolt osztrák konyha fine dining szentélyeit, egy igazi Wiener Schnitzelt nem hagyunk ki, ha már ott vagyunk.

 

Bár reformerei az új  időkben, szívesen nyúlnak a tradicíonális fogásokhoz, hogy átalakítsák, azért a hagyományos osztrák konyha a maga kissé rusztikus, kissé darabos mivoltában fantasztikus ízeket képes produkálni. A bécsi szelet vitathatatlanul az osztrák konyha szimbóluma. 

 Eredete kissé kalandos, és ugyanúgy összefonódik más nációk konyhai hagyományaival, mint általában az európai népek történelme. Állítólag úgy került Ausztriába, hogy a 19. század közepén Itáliában háborúskodó Jozef Wenzel Anton Karl Franz Radetzky von Radetz marsall Milánó megszállása közben észrevette, hogy arrafelé zsemlemorzsával borított hússzeleteket sütnek ki. S ha már Észak-Itáliát nem tudta megszerezni a kétfejű sasnak, hadizsákmányként legalább a receptet hazavitte. Azt hiszem, könnyebb volt észben tartani a receptet, mint szegény milánóiaknak az ő teljes nevét.
A derék tábornok – ez osztrák nézőpont, az olaszoknak egészen másfajta jelzők jutnak az eszükbe az ősz marsallról – már ezért az egyetlen tettéért megérdemelte, hogy Johann Strauss megírja tisztelgésként a Radetzky-marsot.

A bécsi szeletnek tehát milánói rokonai vannak – őket costoletta milanese vagy piccata név alatt futtatják –, de Milánóba állítólag a spanyolok vitték, akik a móroktól tanulták, ők viszont a Bizáncot elfoglaló törököktől lesték el. Egy közepes európai arisztokrata dinasztiának nincs ilyen bonyolult családfája.

De ha már ilyen kozmopolita múltja van, akkor mitől bécsi a bécsi szelet? A labancok pontos kritériumok alapján készítik el ezt a fogást, s eme kritériumok leglényegesebbje a húsra vonatkozik: igazi Wiener Schnitzel kizárólag borjúhúsból készülhet, és azon belül is csak borjúdióból, amely a fiatal jószág legízletesebb és legpuhább darabjai közé tartozik. Amennyiben a rántott hús sertésből, csirkéből vagy urambocsá‘ pulykából készül, akkor az Bécsben már nem neveztetik bécsi szeletnek, hanem úgy hívják, hogy Schnitzel nach Wiener Art – azaz szelet bécsi módra. Az osztrák séfek arra is esküsznek, hogy a bécsi szeletet nem lehet fritőzben kisütni, és az olajba érdemes egy kis zsírt is belecsempészni. A jó bécsi szelet a hús minősége után döntően két fontos elemen múlik: elég vékonyra van-e szelve a hús, és elég forró-e az olaj? A vastag morzsabundába öltöztetett vékony és omlós hússzelet a nagyon forró (160-180 fokos) olajban ugyanis hihetetlenül gyorsan sül meg, anélkül, hogy sok zsiradékot szívna magába. Sőt, a panírtól védett hús a kéreg alatt inkább megpárolódik, mint megsül.

Ha mindenképpen szeretnénk autentikusak lenni, akkor azt is tudnunk kell, hogy a schnitzel nagyjából akkora, mint egy kisebb közel-keleti repülőszőnyeg, de minimum serpenyő-méretű, így egyszerre mindig csak egyet lehet, kell és szabad kisütni. Így ugyan nehéz uzsonnacsomagot csinálni belőle másnapra a gyereknek az iskolába, de biztos nem tesz panaszt a Klebersberg központban, ha ketté vágjuk a szeletet. Vigye csak addig, míg lehet, most még a menzákról sem tiltották ki a kisebbek-nagyobbak kedvenc rántott húsát, haladék nagyjából a félévi bizonyítványosztásig.

©

  Recept

Hozzávalók / 4 főre/:

1 kg borjúcomb vagy borjúdió

liszt, zsemlemorzsa

2 tojás

pár szelet citrom  

Elkészítés:

1. Nálunk sajnos nem minden sarki hentesnél kapható a borjú diója, mivel idehaza másféle bontási metódusok alapján dolgoznak a hentesek. Ha nincs titkos helyünk, akkor megteszi a zsenge borjúkaraj, fartő, sőt még a comb is, amennyiben valóban borjú volt a megboldogult alkatrész-tulajdonos. A szép, vékonyabb szeletekre vágott húst a rostokra merőlegesen, igen óvatosan klopfoljuk (vagy ahogyan régebben mondták, inkább csak: potyoljuk), a széleit – lehet a közepét is - nem túl mélyen bevagdossuk, hogy sütés közben ne hullámosodjon fel.

2. Ezután következik a liszt-tojás-zsemlemorzsa háromsága, majd mehet is a forró olajba, ahol oldalanként 3-4 percig maradhat. Sütés közben mozgatni kell a húst, hogy még jobban érje a hő, de beleszúrni nem szabad, hogy ne sértsük meg a panírréteget és az olaj ne érjen el a húshoz. A profi módszer, ha nagy kanállal forró olajat locsolunk a felső részére, hogy már az is süljön valamicskét, még mielőtt sor kerülne a szelet megfordítására.

3. Végül papírtörülközőn leitatjuk, ha akarjuk. Radetzky idejében erre a lépésre a papírtörlő fel nem találása végett biztosan nem került sor, de a Wiener Schnitzel eleve nem vesz fel sok olajat: úgy hírlik, a mesteri módon sütött bécsi szeletre rá lehet ülni, és nem marad zsírfolt a ruhán.

Ezt azért ne a legdrágább ruhánkon próbáljuk ki.

A citromlé-csöpögtetés fakultatív, de szereti az efajta kényeztetést a bécsi szelet, így illesszük csak oda mellé a tányérra a citromszeleteket.

Köretnek legfeljebb csak egy kis salátát javasolnánk. Krumpliból azt a bizonyos, szintén bécsi stilusút ( felmelegített marhahús alaplével elkevert borsos, citromos, mustáros, almaecetes, olívaolajos, lilahagymás dresszingbe forgatjuk a karikára vágott, még legalább langyos krumplit).