szerző:

Az ország kereskedelmi főzdéi idén is elkészítik közös házasításukat, amelybe az Év Pálinkája 2016 versenyen kiválasztott tíz legjobb birspálinka kerül.

 Lezárult a pálinkafőzők szimbolikus összefogását jelképező Év Pálinkája 2016 verseny. A zsűri döntése alapján ezúttal a Márton és Lányai, a Zimek, a Nobilis, a Cruxx, a Békés, a Gyulai, a Csalló, a Schiszler, a Tokaj Spirit, és a Spiritus Primus főzdék tételei kerülnek közös palackba.

©

A versenyen a tételek kiválasztása a nemzetközi szabványoknak megfelelő húszpontos rendszerben történt. A szakértők vakkóstolás során választották ki a házasítás gerincét adó párlatot, majd a többi tétel hozzáadásával „díszítették”. A pályázatra januárig lehetett jelentkezni és mintákat beküldeni. A kész termék több hónapos pihenés után sorszámozott díszüvegekben kerül  kereskedelmi forgalomba.

Magyarország pálinkafőzdéi 2011 óta készítik el az Év Pálinkáját, amely a Budapesti Pálinkafesztiválon debütál. A cél az adott év gyümölcsének és a belőle készülő pálinkák sokszínűségének bemutatása. 2011-ben szilvából készült az Év Pálinkája, 2012-ben barackból, 2013-ban meggyből, 2014-ben körtéből, tavaly pedig az almán volt a sor.