Kizárólagossá válik az elektronikus cégbejegyzés Magyarországon július 1-jével, addig valamennyi nyomtatványkitöltő program letölthető lesz a ceginformacioszolgalat.irm.gov honlapról - közölte az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM).
|
Az e-tértivevény törvény szakmai előkészítése jelenleg is folyik a tárcánál. A törvény - az eredeti koncepciót túllépve - nem csupán a cégeljárás elektronizálásához nyújt segítséget, hanem az egyéb hivatalos eljárásokhoz is, mivel általános jelleggel rendezi az elektronikus kézbesítést. Az e-tértivevény törvény - várhatóan őszi - elfogadása ugyanakkor nem feltétele a kizárólagos elektronikus cégeljárás bevezetésének - közölte korábban a szaktárca. Az eljárási törvényeket módosító törvénycsomag megoldotta az elektronikus kézbesítést az e-tértivevény törvény hatályba lépéséig is.
Az IRM közlése szerint az elektronikus nyomtatvány-kitöltő program automatikusan telepíti magát, az alkalmazás nem igényel informatikai felkészültséget. Ugyanakkor arra is felhívja az IRM a figyelmet, hogy az új nyomtatványok csak július 1-jétől használhatók, mivel a tartalmuk az akkortól hatályos jogszabályoknak felel meg.
A kizárólagos elektronikus cégeljárás bevezetését a kormány 60 millió forinttal támogatta, ebből finanszírozták a cégbíróságok technikai fejlesztéseit.


Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Kinyomtatom
Elküldöm

+0.53%
-1.25%