Egyes régi és új fémpénzek milliókat érhetnek ugyan, de az érmegyűjtésből a szakemberek szerint nem lehet meggazdagodni.

Érmegyűjtők mondogatják, ha gazdája nem akar veszíteni a gyűjteményen, ugyanannyi idő alatt kell eladnia, mint amennyi idő alatt összegyűjtötte - márpedig egy-egy értékes kollekció beszerzése évtizedekbe telik. A régi és modern kori érmék gyűjtését sokan mégis jó befektetési lehetőségnek tartják, bár Nagy József, a 4-5 ezer tagot számláló Magyar Érmegyűjtők Egyesületének (MÉE) főtitkára szerint ritkán fordul elő, hogy valaki ebből gazdagszik meg. A pénzérmék árának emelkedése ugyanis bizonytalan: amit többen gyűjtenek, annak felmehet az ára, ám ha abbahagyják a vásárlást, megáll az értéknövekedés. Perger Árpád érmekereskedő például annak, aki befektetési célra keres nála érmét, főleg a régi aranypénzeket és a tallérokat ajánlja.

Aki kedvet érez ehhez a hobbihoz, az értékes régebbi és új pénzdarabokat az éremboltokban és az évente tucatnyi alkalommal rendezett árveréseken vásárolhatja meg, de a cserebere is népszerű a gyűjtők körében. Az érmék piaci árát a közhiedelemmel ellentétben egyébként nem a nemesfémtartalmuk és nem is annyira a koruk határozza meg, mint inkább a ritkaságuk és az állapotuk. Egy használatlan - szakszóval: verdefényes - érme például akár tízszer annyit érhet, mint kopott, sérült társa. Az első dénárnak nevezett magyar ezüstpénzt Szent István verette, az Árpád-házi uralkodók pénzei közül azonban Aba Sámuelé a legritkább, így közel tízannyit - vagyis körülbelül 400 ezer forintot - ér, mint az államalapítóé. A ritkaság jelentette értékre még érdekesebb példa Ferenc József arany tízkoronása, amelyből az átlagos évjáratúak 8 ezer forintért kelnek el, míg a ritkaságnak számító 1915-ös másfél millióért is elpasszolható.

Aranypénzt egyébként először Károly Róbert bocsátott ki Magyarországon, az igen szép és jó minőségű forintot Európa-szerte mindenütt szívesen fogadták el a kereskedők. A középkorban is működött már ugyanis egyfajta "monetáris unió" a kontinensen: eleinte íratlan szabályok, később, a 18. századtól nemzetközi egyezmények mondták ki, hogy az egyes, szövetségben lévő európai országoknak a kereskedelem megkönnyítése érdekében azonos súlyú és minőségű érméket kell verniük. A numizmatikusok ma Károly Róbert egydukátos, azaz 3,5 gramm súlyú, liliommal ékes vereteiért félmillió forintnál is többet fizetnek.

A legértékesebb régi magyar pénzérmék mégsem a Károly Róbert-féle aranyforintok, hanem az erdélyi fejedelmek parancsára veretett aranydukátok, amelyek a súlyegység többszörösét nyomják. Ezek a nagy címletű pénzérmék soha nem voltak forgalomban, inkább dísztárgynak számítottak, az uralkodók ajándékozták őket egymásnak. Ilyen célból készülhetett Apafi Mihály száz- és ötvendukátosa is 1667-ben. A két érme értéke felbecsülhetetlen, mivel mindössze egy-egy példány ismeretes belőlük: a százdukátos ma a bécsi Münzkabinettben van, az azonos verőtővel készült ötvenes pedig a Magyar Nemzeti Múzeum éremtárában. A korabeli öt- és tízdukátosok már gyakoribbak, de így is, ha időnként felbukkannak egy-egy árverésen, Nagy József szerint 4-6 millió forintért cserélnek gazdát.

Az aranytallér - éppúgy, mint a gyémánt félkrajcár - csak a meséskönyvekben létezik. A tallér ugyanis ezüstből készült, váltópénzét, a 17. század derekán bevezetett krajcárt pedig ezüstből, illetve kisebb címleteit a 18. század közepétől rézből verték - állítja Torbágyi Melinda, a Magyar Numizmatikai Társulat főtitkára. Tallérokat manapság 80-500 ezer forintért lehet venni, a ritkább darabok persze drágábbak. Néhány főúr halálakor például az uralkodó engedélyezte az özvegynek, hogy kisebb példányszámban pénzt veressen a halott emlékére; az ilyen emléktallérok ára a milliós nagyságrendet közelíti. Szintén milliókért kelnek el a nagyon ritka, nem kör alakú, hanem szabályos sokszögletű érmék, az úgynevezett csegelyek.

A teljes érmevilág feltérképezéséhez kevés egy emberöltő - állítják a szakértők -, a gyűjtés elején ki kell választani egy kedves területet, aztán abban alaposan el kell mélyedni, mindenekelőtt olvasással és gyakorlati ismerkedéssel. A kezdő numizmatikusok közül sokan meg is fizetik a tanulópénzt. Torbágyi Melinda példaként említi azt a befektetőt, aki milliókért vásárolt római kori érméket a gyors meggazdagodás reményében, majd kiderült, olyan hamis pénzt sóztak rá, ami nem ért többet a benne lévő nemesfém áránál. A hamisítványokat a laikusok nehezen ismerik fel, a legjobb minőségű utánzatok pedig néha még a szakértőket is zavarba hozzák.

Érdekesség, hogy a hamis pénzek között is akadnak értékes darabok. Ilyenek például a 19. század elején tevékenykedett Carl Wilhelm Becker érméi. A művészi minőségű pénzutánzatoknak világszerte sok a rajongójuk, akik sokszor többet fizetnek értük, mint az eredeti példányokért. A Becker-érmék többségéről állítólag a mai napig nem derült ki, hogy hamisítvány, és eredeti pénzként forognak az aukciókon. Becker egyébként már kifejezetten a gyűjtők megtévesztésére készítette "hamiskáit". Az igazi hamis - vagyis fizetési célzattal, a korabeli kereskedők megtévesztésére gyártott - pénzek közül a középkoriak általában olcsóbbak az eredetinél, mivel csúnyábbak és silányabbak. Érdekesség viszont, hogy a római pénzeknek a barbár népek által készített utánzatai jóval drágábbak az igazinál, mivelhogy sokkal ritkábbak - állítja Perger Árpád.

Jeles történelmi és kulturális évfordulókra a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is bocsát ki emlékpénzérméket, december elején került például forgalomba az idei utolsó darab, a "Pécsi ókeresztény sírkamrák" című, 5 ezer forintos névértékű emlékérme. Ezzel háromtagúvá vált a Világörökség részei Magyarországon sorozat, amelynek első két darabján a Hortobágyi Nemzeti Parkot, illetve Hollókőt öntötték ezüstbe. A 10 ezer példányban készült érme a Magyar Pénzverő Rt.-nél és az MNB-nél a kibocsátás után három hónapig névértéken kapható, ezt követően pedig már a piac határozza meg az árát. Ezek az érmék (amelyekkel egyébként fizetni is lehetne a boltokban, tehát pénznek számítanak) azonban viszonylag nagy példányszámban készülnek, minden gyűjtőnek jut belőlük, ezért az áruk sem emelkedik lényegesen - tudta meg a HVG Nudelmann László érmekereskedőtől. A 10-15 éve vert 500 forintos érmék többsége ma 800 forintot ér, ilyen például az 1986-os, a magyarok számára nem igazán emlékezetes foci-világbajnokság vagy az 1991-es pápalátogatás alkalmából vert ezüstpénz. A pénzverde érméi közül az 1966-ban vert Zrínyi-sorozat a legkeresettebb. A sorozat ezerforintos névértékű tagjából mindössze 330 darabot készítettek, piaci ára ma 1,5-2 millió forint között mozog, és folyamatosan emelkedik. A nagyméretű, 84,1 grammos aranypénz fémértéke egyébként 200 ezer forint körül lehet.

A nem gyűjtőknek tervezett, hétköznapi, úgynevezett forgalmi pénzek közül sokat, 8-9 ezer forintot ér az 1967-es, sima szélű tízfilléres, amiből csak 5 ezer darabot vertek, és az 1948-as "unatkozó munkásos" ötvenfilléres, amely szép, verdefényes állapotban jelenleg 4-5 ezer forintért adható el. Időről időre előfordul, hogy legendák alakulnak ki egyes forgalmi pénzérmék körül. Régebben az 1973-as kétforintos volt a sláger, azt tartották róla, hogy aranyat tartalmaz, és nagyon ritka, valójában azonban 800 ezret vertek belőle, aranyat pedig sohasem látott. Mostanában hasonló hisztéria övezi az 1946-1947-ben félig ezüstből vert Kossuth-ötforintost és az 1992-1998 között gyártott, szintén félig ezüst kétszázas érmét. Ezekben mindössze 6 gramm ezüst van, ennek ellenére olykor 30 ezer forintért is hirdetik az interneten, sőt Perger Árpád már 800 ezer forintos ajánlattal is találkozott, de hozzáértő gyűjtő a kétszázast ennyiért biztosan nem veszi meg, főleg mert az éremboltokban 250 forintért kapható. Numizmatikai értékük azonban - elvégre többmilliós példányban verték őket - nincsen, a MÉE például fémértéken, 160 forintért veszi be darabját, hogy beolvasztva más érméket készíttessen az alapanyagból. Keveset érnek a cégek által kibocsátott, dolgozóknak adományozott emlékérmek is, ezzel szemben a híres szobrászok által jegyzett, műalkotásnak számító plakettek ára idővel megemelkedhet.

HERMAN BERNADETT

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!