szerző:
MTI

A prognózisok szerint ez e-kereskedők árbevétele az idén elérheti a 30 milliárd forintot, jövőre pedig akár a 45 milliárdot is - közölte a gazdasági tárca.

A statisztikák szerint az elektronikus kereskedelem az elmúlt években egyre növekvő részt "hasít ki" a gazdaságból. Azaz két éve, 2004-ben az interneten keresztül értékesítő kiskereskedelmi boltok forgalma még csak 12 milliárd forintot éert el. Addig 2005-ben már meghaladta a 19 milliárd forintot. 

A becslések szerint pedig 2006-ban a webáruházak száma 20 százalékos növekedéssel közel 800-ra nő. Ezért a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) elektronikus kereskedelem népszerüsítésére tájékoztató oldalt indított, amely a GKM nyitólapjáról (www.gkm.gov.hu) közvetlenül elérhető. Az oldal mind a vállalkozásoknak, mind az elektronikus kereskedelmi szolgáltatást igénybevevő vásárlóknak a gyakorlatban hasznosítható információkkal szolgál. 

Az újonnan indult oldal hiteles információkat kíván adni az elektronikus kiskereskedelemmel kapcsolatban. A fogyasztók az internetes vásárlás menetéről, a fizetési lehetőségekről, az esetleges kockázatokról és azok elkerüléséről, valamint a jogorvoslat módjairól kapnak tájékoztatást, míg a vállalkozók átfogó képet kapnak az elektronikus bolt indításához, üzemeltetéséhez kapcsolódó kötelezettségekről.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Vállalkozás

A Praktiker beszállt az e-kereskedelembe

Online termékvásárlási szolgáltatást indított a Praktiker a karácsonyi vásárlási boom kezdetén. Jelenleg 17 ezer termék érhető el a cég website-járól, házhoz szállítást későbbre ígérnek.

MTI Tech

Felkészülés a honvédelmi e-kereskedelmre

A MÁV Informatika Kft. szervezésében megkezdődött a honvédelmi ellentételezési projekthez kapcsolódóan, 80 magyar védelemipari cég számítástechnikai és marketing szakértőinek felkészítése az Epicos e-kereskedelmi portál és az Exostar beszerzési rendszer használatára.

Itthon

Sikeresen indult a vállalkozók e-kereskedelmi programja

A vártnál is nagyobb az érdeklődés az idén májusban indult program iránt, amelynek célja, hogy tanácsadással segítse a kis- és középvállalkozásokat (kkv) az elektronikus kereskedelem eszközeinek használatában.